Nemrég a Kárpáti Igaz Szó Facebook-oldalán készített felmérés kapcsán nyilatkozott dr. Tóth Mihály alkotmányjogász, akitől azt kérdeztük, hogy mire és mennyire kötelezik Ukrajnát a nemzetközi vállalásai. Ugyanis a kérdés az volt, Ön szerint Kijev ezúttal betartja a nemzetközi vállalásait? A válaszadók jelentős többsége, 84 százaléka nem bízik abban, hogy Ukrajna betartja a nemzetközi vállalásait, mindössze 16 százalék vélekedett úgy, hogy Kijev ezúttal betartja a szavát.
Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) tiszteletbeli elnöke akkor világosan kifejtette, hogy bármennyire is jogtalanok az ukrán kisebbségellenes intézkedések, a kisebbségi jogokat előíró szerződések nem biztosítják a közvetlen jogorvoslat lehetőségét. Ezúttal arra kértük Tóth Mihályt, ezek tükrében fejtse ki,
Ukrajnában hogyan alkalmazzák és értelmezik a nemzetiségi kisebbségek védelméről szóló keretegyezmény.
– A kérdés közérthető megválaszolásához egy kicsit el kell mélyülnünk a probléma jogelméleti vonatkozásaiban is – kezdte a szakember.
– Pacta sunt servanda – a polgárjog, a nemzetközi jog, és általában a kötelmi jog – a szerződések jogának egyik hagyományos alapelve, latinból fordított jelentése: „a megállapodásokat (szerződéseket) teljesíteni kell”, vagyis minden érvényes szerződés kötelező érvényű a szerződő felek számára, és azt jóhiszeműen kell teljesíteniük. Így van ez az elvek, az elmélet szintjén. A gyakorlat természetesen nem ilyen egyértelmű. És a szerződések sem egyformák. A korszerű jog nemzetközi szerződéseinek egyik külön osztályát alkotják az emberi jogokkal kapcsolatos megállapodások. Ezeknek egyik sajátossága, hogy
hiányzik belőlük a hagyományos szerződésekre jellemző „valamit valamiért” töltet, ennélfogva a konkrét „nem teljesítésért” járó szankciók (büntetések), valamint e szankciók kikényszerítésének mechanizmusai, eszközei is.
Egyetlen kivételt ezen általánosítás alól Az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában 1950. november 4-én kelt egyezmény képezi, melynek megsértése esetén, a szerződésben részes államok polgárai az Emberi Jogok Európai Bíróságánál kereshetnek (részleges) jogorvoslatot.
Tóth Mihály kiemelte, hogy az nemzetközi emberi jogi szerződések keretén belül külön csoportot alkotnak a nemzeti, nyelvi, felekezeti stb. kisebbségek jogait szavatoló dokumentumok, melyek egyik fő sajátossága, jellemzője azok „keretjellege”, vagyis az, hogy nem tartalmaznak konkrét, részletes utasításokat, rendelkezéseket sem a kisebbségek számára meghatározott jogok érvényesítését, sem az államoknak a kisebbségekkel szembeni kötelező magatartását illetően. Bár előírnak bizonyos ellenőrzési intézményeket, mechanizmusokat, a „nem teljesítés”, illetve nem „jóhiszemű teljesítés” esetére a jogorvoslat gyakorlati kikényszerítésre lehetőséget nem adnak.
Az alkotmányjogász a helyzet illusztrálására idézte A nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezmény 14. cikkét, mely szerint Ukrajna is vállalta, hogy:
1. A Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy elismerik minden, valamely nemzeti kisebbséghez tartozó személy jogát kisebbségi nyelvének megtanulására.
2. Nemzeti kisebbségek által hagyományosan és jelentős számban lakott területeken, megfelelő igény esetén, a Felek törekednek – lehetőségeik szerint és oktatási rendszerük keretein belül – annak biztosítására, hogy a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyeknek megfelelő lehetőségük legyen kisebbségi nyelvüket megtanulni vagy ezen a nyelven tanulni.
3. A jelen cikk 2. bekezdését úgy kell végrehajtani, hogy az ne veszélyeztesse a hivatalos nyelv tanulását, vagy ezen a nyelven való tanítást.
Az Oktatási és az Államnyelvtörvénynek az elfogadása után a hivatalos Kijev mereven ragaszkodik ahhoz az álláspontjához, mely szerint az abban foglaltak, történetesen a kisebbségi nyelven való tanulás lehetőségének (jogának) megszüntetésével nem sértette meg az e szerződésben vállalt kötelezettségeit.
Hiszen: 1) továbbra is biztosított a kisebbségi nyelv megtanulásának a joga, 2) úgy mérlegelte lehetőségeit, hogy csak a nyelv megtanulására és nem a nyelven való tanulásra ad lehetőséget, 3) nem veszélyezteti a hivatalos nyelven való tanítást.
Ez a megközelítés, meglátásom szerint, – és lényegében ezt tükrözik az Oktatási törvény 7. cikkével kapcsolatosan a Velencei Bizottság véleményezése és javaslatai is, tipikus példája a „nem jóhiszemű” teljesítésnek – fogalmazott a szakember. – Ugyanis, belekapaszkodva a jogszabály egyik passzusának normaszövegébe, teljes egészében figyelmen kívül hagyja annak alapelveit, és más jogszabályokban, így az ország Alkotmányában is előírtakat – húzta alá Tóth Mihály.
Szabó Sándor
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.
