Életre szóló duett

A huszonkét éves Blanár Dávid és a tizenkilenc éves Ulyana Donecka nagy fába vágta a fejszéjét. Nem csak zenei téren alkotnak egy párt, az életüket is együtt képzelik el, ami plusz erőt ad olyan nehézségek közepette is, amikor egy saját könnyűzenei albumot készülnek tető alá hozni. Erről a komoly vállalkozásról mesél a duó tiszaújhelyi születésű férfitagja.

– A zene hozott össze titeket?

– Három éve vagyunk együtt. Az Ungvári Közművelődési Koledzsben ismerkedtünk meg. Végzős voltam, amikor ő felvételizett. Amikor meghallottam, hogyan énekel, rögtön felajánlottam, hogy segítek neki, ha szeretne valamilyen zenei aláfestést… Így kezdődött az egész, azóta együtt zenélünk és már el is jegyeztem.

– Te gitározol.

– Ötéves korom óta ezen a hangszeren szerettem volna játszani. Még a suliban alakítottunk egy bandát az osztálytársaimmal. Kis bolondozásnak tűnt, de már akkor is írtam dalokat, csak még nem mertem felvállalni őket. Tetszett a dolog. Akkor vettem először a kezembe az elektromos gitárt. Az volt az álmom, hogy egyszer Kárpátalján elterjesszük a könnyűzenét. Népzenei téren erősek vagyunk a vidéken, de ebben a műfajban, úgy gondolom, picit le vagyunk még maradva. Ez most már nemcsak álom, hanem konkrét terv. Az első lépést már megtettük – az az album, amit most tervezek, és amelyiknek az első dalát hamarosan bemutatjuk.

– Mit kell tudni erről a dalról?

– Egy sima nyári nóta, amit akkor hallgat az ember, amikor a kocsijával épp a tó felé halad. A címe: Barátok. Engem is ez ihletett meg, a haverok, a sátorozás, a buli.

A szöveg nem bonyolult, viszont a hangszerelés nagyon érdekes. Én játszottam fel az egészet, mivel még nincs zenekarunk.

Egy dobos és basszusgitáros nagyon kellene, de egyelőre egyedül oldom meg. Nem könnyű manapság embereket toborozni. A későbbiekben, ha sikerül összehozni egy zenekart, akkor az album többi dalán már együtt játszunk, fellépésekre, koncertekre is eljárunk. Folyamatosan írom a dalokat, eddig öt van meg, a hangszerelés még várat magára.

– Az Ulyana&David formáció eleinte feldolgozásokkal kezdte. Nyáron már megjelent az első videoklippetek is.

– Igen, azzal kezdtük, és a jövőben is vissza-vissza térünk hozzá. Azok duettek voltak, én gitároztam, Ulyana énekelt. Két angol dal és egy francia hangzott el abban a klippben. Előtte nagyon sok mindennel próbálkoztunk, és már kezdtünk elkeseredni, aztán jött az ötlet, hogy minek várunk másokra, próbáljuk meg ketten. Vegyük fel a hangot, csináljunk egy videoklippet hozzá, és megvagyunk. Így is lett.

– Ez adta a kezdő lökést? Több helyen bemutatkoztatok már azóta.

– Nagyon pozitív visszajelzéseket kaptunk, inspirált minket, hogy még tovább haladjunk, az ungvári Váralja múzeum-kávézóban megrendezett bemutatkozó rendezvényünk remek volt, együtt buliztunk a közönséggel. Felléptünk az egyetemi diáknapokon is. Akkor döntöttem el végleg, hogy visszatérek az eredeti, kamaszkori ötletemhez, mikor elkerültünk egy Bryan Adams koncertre.

Rádöbbentem, hogy valójában én fesztiválokon akarok zenélni, zenekarral fellépni, efelé kell haladnunk.

Ulyana is támogatja ezt az ötletet, ő is erre vágyik, így haladunk a célunk eléréséhez.

– Milyen nehézségekbe ütköztök?

– A menyasszonyom édesapjának van egy komoly stúdiója, ott mindent meg tudunk oldani. Ez nagy előny, hálásak vagyunk, hogy mindenben támogat minket. A zenekar hiánya a legnagyobb probléma, de idővel, reméljük ez is megoldódik. Szabadalmaztatással még egyelőre nem foglalkozunk.

– A barátnőd nem magyar, most mégis magyarul énekel.

– Ettől még érdekesebb a szám.

Az egyedi kis akcentusa nagyon tetszik, feldobja a dalt.

Lefordítottam a dalokat, megtetszett neki, és úgy döntött, magyarul fogja előadni. Tanulja a nyelvet, jól halad. Amikor dalt írok, elképzelem, ő hogyan énekelné. Ha kell, átformálom, miután elkészül. Bele szokott szólni, aminek örülök, mert a dalokat mindenki másképp éli meg. Az a lényeg, hogy neki átjöjjön, mert csak úgy tudja megfelelően átadni.

– Mi ad ihletet a dalszerzéshez?

– Úgy vélem, ha minden klappol az életben, akkor nehéz alkotni. Nekem most az utazások, a tanulás, a külföldi munka, a kárpátaljai helyzet, a feladatok és persze a szerelem az, ami ellát gondolatokkal. Az ungvári szakközép után Rivnében felvételiztem basszusgitár mester szakra. Dolgoztam itthon két évet egy zeneiskolában. Nehéz volt a megélhetés. Hiába minden erőmmel a zenére koncentráltam, nem tudtam kifejezni magamat. Alkotói válság fenyegetett. Aztán jött a váltás, elkerültünk Magyarországra, és amióta nem zenészként, hanem tolmácsként dolgozom, még jobban vágyom arra, hogy zenélhessek, egy kis időt szakítsak végre rá. Olykor reggel a buszon születnek a dalok, úgyhogy a helyváltoztatás pozitív hatással volt rám. De ez csak ideiglenes,

mindenképp a zenével szeretnénk foglalkozni, és vissza akarunk térni Kárpátaljára.

Hiszem, hogy az, amit most elkezdünk, az itteni fiatal zenészeket is inspirálja, bátorítja.

Simon Rita

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó