Könyvek között egy életen át

Vannak szakmák, hivatások, melyekből szinte nem lehet kiöregedni, sokak véleménye szerint ide tartozik a könyvtáros. A halábori Péter Katalin negyvenkét éve tevékenykedik könyvtárosként a helyi bibliotékában. Bár már nyugdíjas, most is lelkesen végzi a munkáját.

– Miért éppen ezt a szakmát választotta annak idején?

– Már gyermekkoromban nagyon szerettem olvasni, szinte faltam a könyveket, ezért nem is volt meglepő, hogy könyvtáros lettem. Miután befejeztem a helyi általános iskolát, a huszti közművelődési szakiskolába felvételiztem. Annak sikeres elvégzése után a helyi könyvtárban helyezkedtem el – emlékezett vissza a kezdetekre Katalin, majd hozzátette, ameddig az ereje engedi, maradni szeretne a szakmában.

– Van-e kedvenc írója, költője?

– Leginkább Petőfi Sándor költeményeit szerettem, és szeretem mind a mai napig, a prózaírók közül pedig Jókai Mór műveit olvasom szívesen.

– Ön szerint mikor volt könnyebb könyvtárosnak lenni, régen, amikor kezdte a szakmát, vagy most?

– Szerintem mindig, minden szakmának van nehézsége. Régen hétvégén, és ünnepnapokon is dolgozni kellett, nem igazán ünnepelhettük se a karácsonyt, se a húsvétot. Most viszont már külön kis ünnepség keretében is összegyűlnek az érdeklődők a könyvtárban, mindig szervezünk valamit közösen a kultúrházzal és az iskolával. Az idősek napjának méltatását én indítottam el hét évvel ezelőtt, de nagy örömünkre sok gyermek is rendszeresen eljár a bibliotékába. 3800 kiadványunk van, zömében magyar nyelvű, ezekből kicsik és nagyok egyaránt válogathatnak.
Beszélgetőpartnerem falun él, így akad munka bőven, nem unatkozik az ember az év egyetlen időszakában sem. Katalin sem tétlenkedik, amikor nem a könyvtárban van, otthon végzi a napi teendőket.

– Egy falusi portán mindig van mit csinálni. Sok időt vesz igénybe a jószágok ellátása, a háztartás. A téli estéken is van mivel foglalkozni, diót törünk, vagy olvasgatunk a férjemmel. A jó könyveket ő is szívesen olvassa, mint ahogy a friss újságokat is – mondta, és azt is elárulta, hogy korábban szeretett kézimunkázni, de a szeme már nem a régi, estére nagyon elfárad, ám az olvasásra még van ereje. Jó időben pedig szívesen kirándulnak az unokákkal.

– Gondolom, már régen nagymama. Milyen gyakran szokott unokázni?

– 1978-ban mentem férjhez, a párom badalói, de Haláboron építkeztünk, mind a mai napig ott lakunk. Két gyermekünk van, egy lány és egy fiú, akik már felnőttek, és családot alapítottak. A lányom legnagyobb örömömre szintén a könyvtárosi szakmát választotta, a beregszászi 1. számú középiskola könyvtárában dolgozik. A fiamék nemrégiben áttelepültek Magyarországra, de hála Istennek nem messzire, így velük is gyakran találkozunk. Négy unokánk van, a lányoméknál egy fiú és egy kislány született. A fiúunokánk már 19 éves, programozónak tanul, a kislány pedig kilencedik osztályos. A fiamék két kislányt nevelnek, az nagyobbik negyedikes, a kishúga pedig másodikos. Amikor tehetik, meglátogatnak, karácsonykor mindig összejön a család, apraja szentestét hagyományszerűen nálunk ünnepeljük.

Hegedűs Csilla

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó