Közeledik a Kárpáti Igaz Szó centenáriuma, 2020. január 31-én lesz száz éve annak, hogy megjelent a legrégebbi kárpátaljai újság első száma, akkor még más néven, Munkás Újság címmel. Ebből az alkalomból sajátos visszaszámlálást indítottunk, még tavaly október 24-én, stílszerűen 100 nappal a jeles esemény előtt. Hétről hétre valami érdekes, különleges olvasnivalóval rukkolunk elő, amihez páratlanul […]
Nap: január 29, 2020
Ülésezett az UMDSZ Beregszászi Járási Szervezete
Idei első tanácskozását tartotta az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség Beregszászi Járási Szervezete. Horváth László, a szervezet elnöke beszámolt múlt évi tevékenységükről. Elmondta, minden év elején hagyományosan több településen is farsangi bálokat szerveznek, ezeket a húsvéti hagyományőrző rendezvények követik. Az UMDSZ nagy hangsúlyt fektet a sportrendezvényekre is, tavaly ezekből sem volt hiány, akárcsak a falunapokból, gyermeknapokból, […]
Moszkva tárt karokkal várja az ukránokat
A jövőben Ukrajna és Fehéroroszország polgárainak már nyelvtudásukat sem kell bizonyítaniuk ahhoz, hogy orosz személyazonossági igazolványt kapjanak – írta a korrespondent.net az Interfaxra hivatkozva. Valentina Kazakova, az orosz belügyminisztérium migrációs főosztályának vezetője elmondta, az ukrajnai, fehéroroszországi, kazahszáni és moldovai lakosok, amennyiben rendelkeznek oroszországi állandó lakhellyel, azonnal folyamodhatnak állampolgárságért. Az Orosz Föderáció Belügyminisztériumának adata szerint 2019-ben […]
A bérhátralék meghaladja a 3 milliárd hrivnyát
A vállalatok, intézmények munkavállalóikkal szembeni adóssága a múlt évben 14,7 százalékkal nőtt, s jelenleg meghaladja a 3 milliárd hrivnyát – tájékoztat a korrespondent.net az állami statisztikai hivatal adataira hivatkozva. A bérhátralék a Dnyipropetrovszki megyében 2,6- szeresére, Ternopil megyében duplájára nőtt, Zsitomir és Lemberg megyében a növekedés meghaladja a 77 százalékot. A munkaadók adóssága a Rivnei, […]
Németh Zsolt: elfogadhatatlan, hogy diszkriminációnak legyenek kitéve a nemzeti kisebbségek Ukrajnában
Elfogadhatatlan, hogy a kisebbségeket érintő ukrán törvények jelentős különbségeket tesznek kisebbségek és kisebbségek között. Nem engedhető meg, hogy bármilyen diszkriminációnak legyenek kitéve a nemzeti kisebbségek Ukrajnában – jelentette ki az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke Strasbourgban kedden. Németh Zsolt, a nyelvi jogok helyzete és perspektívái Ukrajnában címmel az Európa Tanácsban szervezett kerekasztal-beszélgetésen hangsúlyozta, hogy az ukrajnai […]
Újszülöttmentés: félmillió eurót kap a munkácsi gyermekkórház
Ukrajnában évente közel húszezer koraszülött jön a világra. Ahhoz, hogy életben maradjanak, a kórházaknak speciális készülékekre van szükségük. Az Intenzív ellátás a jövőért elnevezésű határokon átnyúló háromoldalú együttműködési program keretében ilyen nélkülözhetetlen új felszereléssel – légzőkészülékekkel, megfigyelő monitorokkal, inkubátorokkal, elszívókkal – gazdagodik hamarosan a Munkácsi Megyei Gyermekkórház és a Szatmárnémeti Megyei Sürgősségi Kórház neonatológiai osztálya. […]
Nagyértékű versenyzongora a péterfalvi zeneiskolának
A Tiszapéterfalvai Ifjúsági Művészeti Iskola az elmúlt közel negyed században minden kétséget kizáróan a kárpátaljai zenei és művészeti nevelés egyik legkiválóbb bástyájának számított. Elég csak arra gondolnunk, hogy innen indult útjára a Pál-família, mely ma Magyarországon a népzenei képzés és hagyományőrzés legismertebbjei közé tartozik Pál István Szalonna pedig üstökösként robbant be a magyar zenei életbe. […]
„…fontos, hogy a többségi nemzet képviselőivel is megismertessük mindazt, ami a magyar kultúrából a számunkra ismert”
Immár tizenegy éve a magyar kultúra napja rendezvénysorozat keretében Ungváron megrendezésre kerül a Carpatica Art Expo képző- és iparművészeti kiállítás, melyen kárpátaljai festők, grafikusok és szobrászművészek mutatják be alkotásaikat a Néprajzi és Népi Építészeti Múzeum kiállítótermében. A Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége (MÉKK) és a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet (KMMI) által szervezett hagyományos eseményen a művészetek […]
Nemzetközi Böllérfesztivál – tizennegyedszer
Kegyes volt az időjárás a szombaton megrendezett gecsei böllérverseny szervezőihez, résztvevőihez. Hét ágra sütött a nap, talán ez lehetett az oka, hogy idén sokkal többen jöttek el a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, a mezőgecsei Önkormányzat és a Mezőgecsei Hagyományőrzők és Falufejlesztők Egyesülete közös szervezésében megtartott gasztrofesztiválra. A csapatok már a kora reggeli órákban a helyszínre […]
32 százalékkal nőtt a hűléses betegek száma
32 százalékkal nőtt a felső-légúti megbetegedések száma Kárpátalján. Az elmúlt egy hétben 4189 személy fordult orvoshoz különféle heveny felső-légúti megbetegedés kapcsán. Ezenkívül egy kanyaróst észleltek. Utóbbi egy volóci járási koskorú, akinek nincs védőoltása. Mint azt Viktorija Timcsik megyei epidemiológus elmondta, százezer lakosonként 334 beteget jegyeznek, ami 23 százalékkal alatta van a járványküszöbnek. A gyengélkedők számának […]