A békési Viharsarokból, Tótkomlósról indult és kis túlzással gyerekként fogott először tűt és cérnát a kezébe. Egyedi látásvilágú dizájner, aki elkötelezett híve a hagyományos és modern ötvözésének. Tanult divattervező, a magyar vadászhölgy társadalom sokat foglalkoztatott üdvöskéje, aki megmutatta, hogy a német drindli mellett van létjogosultsága a hagyományos motívumokból és formavilágból építkező magyar női vadászdivatnak is, mindemellett pedig munkásságáért a Pro Urbe díjat is megkapta. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Hrivnák Tünde, Pro Urbe díjas divattervező, a magyar „etno” divatirányzat jeles képviselője
– A közelmúltban üstökösként robbantál be a magyar divattervezők világába, évek óta elkötelezetten viszed az „etno” vonalat, de honnan indultál?
– Egy dél-alföldi kisvárosból, Tótkomlósról. Szűkebb pátriámról tudni lehet, hogy a magyarországi szlovákság egyik bástyája, lakosságának több mint egyötöde szlovák nemzetiségű. Családi kötelékeim okán tehát nagyon hamar megismerkedhettem a helyi szlovák etnikum népviseletével, ami igen inspirálóan hatott további pályafutásomra. Ráadásul nagymamám és anyukám is varrónő, tehát szinte előre elhatározott volt, hogy én is ezen a pályán indulok el. Munkám és tanulmányaim során pedig mindig igyekeztem összekapcsolni az alkalmi vagy mindennapokban hordott kreációimat a magyarországi népviseletekkel, és ez szerencsére nagyon jól sikerült.
– Mi volt első nagy munkád?
– 21 éves korom óta tervezek ruhákat – ami bizony nem tegnap volt –, és első nagy munkámat még a Budapesti Magyar Divatiskola tanulójaként alkottam meg. Ez egy népies díszítőelemeket tartalmazó bordó-sötétkék alkalmi ruha volt. Mi több, kézi hímzést alkalmaztam rajta, amit akkoriban igazi kuriózumnak tekintett a divat világa. 2000-ben pedig létrehoztam saját márkámat, a „BY ME”-t, amelyben azóta is a népművészetet ötvözöm az aktuális trendekkel.
– E beszélgetés nagyon kedves közös barátunk, Bán Beatrix, a Diana Vadászhölgy Klub elnöke jóvoltából jött össze, ami azt feltételezi, hogy egy abszolút nőies hivatás képviselőjeként te is belecsöppentél a vadászat világába…
– Ez így igaz, és bizony a munkám vitt az erdei ösvényekre, noha magam nem vadászom. Az egész ott kezdődött, hogy kaptam egy megkeresést Gulyás Andrea magyar vadászhölgytől, aki szeretett volna egy olyan alkalmi vadászruhát, ami nem a Magyarországon nagyon népszerű németes vonalat képviseli, hanem kifejezi viselőjének azon két tulajdonságát, miket legtöbbre tart: magyarságát és a vadászat iránti elkötelezettségét. Tudni kell, hogy ma Magyarországon a vadászhölgyek alkalmi ruhájaként legtöbbször a bajor és tiroli eredetű, úgynevezett drindli viselet jön szóba, de megrendelőm a már említett okok miatt szakítani szeretett volna ezzel a módival. Közös munkánk során végül sikerült ötvöznünk a magyar tradicionális vadászmotívumokat a modern alkalmi megjelenéssel és a rendezvényen, ahol Andrea megjelent, a ruhám hatalmas sikert aratott. Így kerültem kapcsolatba a Diana vadászhölgyekkel, akik bizony még vadászni is meghívtak.
– Hogyan viszonyulsz ehhez a sokak szerint „véres” sporthoz?
– Sosem feledem el, hogy első vadászélményem egy tavaszi szalonkázás volt, és ott értettem meg, hogy a lövés csak egy aprócska része a vadászatnak. A tavaszi erdő hangulata, az esti dalukat éneklő erdei madarak, az ébredő erdő illata, a felfokozott idegállapot, amivel az ég lassan elsötétülő háttere előtt megjelenő erdei tündérmadarat várjuk nagyon mély benyomást tett rám és hatalmas inspirációt adott a munkámhoz. Ott és akkor értettem meg, hogy semmi túlzás nincs abban, hogy sokan a szalonkát a magyar erdők királynőjének tartják, és hogy a magyar vadászok világa valójában egy nagyon szeretetteljes közeg.
– A vadászat mellett van egy másik közös kapcsolódási pontunk is, hiszen egyik legutóbbi kollekciód bőségesen merített a kárpátaljai motívumokból…
– Ez így van, hiszen a 2017-es kollekciómban a beregi szőttes motívum világát használtam fel és a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület meghívására Beregszászott is bemutathattam. Roppant megtisztelő volt ráadásul, hogy a kollekcióm egyik darabját a Beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház művésznője, Tarpai Viktória mutatta be. A kárpátaljai vonalat pedig igyekszem továbbra is fenntartani a BY ME stílusvilágában, és most megosztok egy nagy titkot. Következő kollekciómhoz beregi barátaink már gyűjtik a nagydobronyi keresztszemes motívumokat, mert a hamarosan elkészülő legújabb ruháimat ennek a stílusirányzatnak szeretném szentelni.
– Rengeteg elfoglaltságod mellett jut időd valamilyen hobbira?
– Szerencsés vagyok, mert hobbim a munkám, de ettől függetlenül szeretem az aktív pihenés minden formáját.
– Tehát sportolsz?
– Igen. Jógázom, és szeretek nording walkingozni, ami a túrázásnak és a természetjárásnak két speciális síbot-szerű túrabot használatával megspékelt változata. Lényege, hogy a felsőtestet is jól megmozgatja és kíméli a lábízületeket. Ezenkívül pedig úszom is. Mindezt pedig alkalomszerűen, felváltva űzöm.
– A sport és a munka során elégetett kalóriákat pótlandó, hogy állsz a konyhaművészetekkel?
– Szeretek főzni és állítólag jól is csinálom. Nagy kedvencem és specialitásom a rántott csirke, de a tárkonyos ételeket és a rakott burgonyát is jól készítem. Érdekes módon a vadételeket kedvelem ugyan, de elkészítésüket meghagyom az öcsémnek, mert a vadpecsenye az ő asztala.
– Ha holnap örökölnél egy szép nagy földbirtokot, mihez kezdenél vele?
– Igyekezném úgy hasznosítani, hogy adottságait minél több ember hasznára aknázzam ki, hiszen, mint mondottam, javíthatatlan humanista vagyok.
– Egy lakatlan szigetre kit vagy mit vinnél magaddal?
– Most nevetni fogsz, de az öcsémet, aki nem csak kiváló vadászember, de elképesztően talpraesett. Mindent meg tud szerelni és tipikusan az a jég hátán is megélő figura.
– Ha valóra tudnám váltani egy titkos álmod, mit kívánnál?
– Azt, hogy minél többen fedezzék fel a kézi hímzésben rejlő erőt. Hogy minél többen becsüljék népi-nemzeti hagyományaikat. Ha ez megtörténne, akkor tudnám, hogy a munkám nem hiábavaló, van értelme a tevékenységemnek.
Matúz István
