Közel 100 ezren tértek vissza Ukrajnába

A koronavírus terjedésének megfékezésére elrendelt vesztegzár, ezzel együtt pedig a határátkelőkön bevezetett személyforgalmi korlátozások alatt a diplomáciai szolgálatok segítségével 94 356 ukrán állampolgár tért vissza Ukrajnába – írta a korrespondent.net az ukrán külügyminisztérium Facebook-oldalán közzétett információra hivatkozva. Emellett 160 személyt tartanak karanténban külföldön, legtöbbjüket – 106 főt – Lengyelországban. További 22 ukrán állampolgárt kezelnek a […]

A megyei kórház 16 lélegeztetővel készül a COVID-19 betegek fogadására

A megyei klinikai kórház egyike azon intézményeknek, amelyekben szükség esetén koronavírussal fertőzött betegeket helyeznek el. Jacina György főorvos tájékoztatása szerint jelenleg 16 lélegeztetőgép áll itt az esetleges súlyos betegek életben tartására. A fertőzött betegek kezelését ellátó orvosok négyóránként fogják váltani egymást. Az intézmény felkészült rá, hogy falai között egyidejűleg 32 egészségügyi dolgozót tudjon elhelyezni. Jelenleg […]

ungvár halott

Holtan találták egy fiatal párt Ungváron

A fiatal férfi és a nő holttestét Ungváron, a Szabadság sugárúton bérelt lakásukban, a fürdőszobában találták meg – írta a 0312.ua internetes hírportál. Hanna Dan megyei rendőrségi sajtószóvivő tájékoztatója szerint a rendőrséghez az ingatlan tulajdonosa fordult, mivel napok óta nem tudott kapcsolatba lépni albérlőivel, illetve a lakásba sem volt módja bejutni, mert az belülről zárva […]

korona világ járvány

Koronavírus-körkép: van, aki már bizakodik

Akadnak biztató jelek az új típusú koronavírus-járvány lassulását illetően Európában, de a járványnak koránt sincs vége, a világnak pedig hozzá kell szoknia a helyzet teremtette új körülményekhez – jelentette ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai igazgatója. Hans Kluge példa nélkülinek, ám szükségesnek nevezte a számos ország által meghozott, a járvány terjedésének lassítását célzó intézkedéseket, melyek […]

ukrán magyar határ

Saját autóval ezután is be lehet majd lépni Ukrajnába

Saját személygépkocsival és ahol megengedett, gyalogosan továbbra is beléphetnek Ukrajnába a külföldről hazafelé igyekvő ukrán állampolgárok, pontosított Ukrajna magyarországi nagykövetsége. Ukrajna budapesti diplomáciai kirendeltsége sürgősségi jegyzékben tájékoztatta a magyar külgazdasági és külügyminisztériumot. Eszerint a március 27-én, éjféltől életbe lépő totális ukrán határzár-szigorítás nem terjed ki a saját személygépkocsin és gyalogosan történő határátkelésre. Számukra az ukrajnai […]

teszt koronavirus

Újabb 100 ezer koronavírus-teszt érkezett Kínából

Kirilo Timosenko, az elnöki hivatal helyettes vezetője közölte, hogy csütörtökön újabb Ukrajnának szánt szállítmány indult Kínából 100 ezer laboratóriumi, úgynevezett PCR-teszttel. Amint arról hírt adtunk, az első ilyen, hétfőn érkezett szállítmányban Ukrajna 50 ezer PCR-tesztet és 250 ezer gyorstesztet kapott.

Potápi: A koronavírus világjárvány idején is folyamatos a kapcsolattartás a külhoni magyar közösségekkel

A koronavírus világjárvány idején is folyamatos a kapcsolattartás a külhoni magyar közösségekkel. A korábban elindított nemzetpolitikai programok zajlanak, a kialakult veszélyhelyzetre való tekintettel ugyanakkor számos, az idei évre tervezett program módosul. A fertőzések terjedésének lassítása érdekében 2020. augusztus 31-ig a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága semmilyen rendezvényt nem szervez és semmilyen rendezvény megvalósulását nem támogatja. A 2020 […]

teszt koronavirus

Mától Ungváron is végeznek PLR-tesztet a koronavírus kimutatására

Kárpátalján 7645 személy van otthoni karanténban, hangzott el a megyei közigazgatásban tartott pénteki sajtótájékoztatón. A nemzeti polícia munkatársai 2155 személyt ellenőriztek eddig, betartják-e a karantén szabályokat, nem hagyják-e el otthonukat. Dr.Biró Erzsébet, a megyei egészségügyi főosztály vezetője az otthoni karanténban lévők felelősségét hangsúlyozta. Nyomatékosan felszólította azokat, akik házi vesztegzárba kényszerültek, hogy maradjanak otthon. Viktorija Timcsik, […]

Tavaszi hétvége után hidegfront hoz lehűlést

Pénteken sok-sok napsütésre számíthatunk, csupán nyugaton, délnyugaton lehetnek felhősebb időszakok, viszont csapadék sehol sem várható. A keleti-északkeleti szelet még többfelé kísérhetik élénk, néhol akár erős lökések. Délután 14 és 19 fok között alakul a hőmérséklet. Szombaton is sok napsütésre van kilátás, de időnként gomolyfelhők takarhatják a napot, melyekből helyenként az északi tájakon egy-egy futó zápor […]

A kárpátaljai koronavírusos beteg állapota stabil

Az elmúlt nap folyamán nem találtak új koronavírus-gyanús esetet Kárpátalján. Az egészségügyi intézmények sürgősségi osztályán 351 személy kért segítséget, közülük 39-en heveny felső légúti megbetegedések kapcsán, közölte lapunkkal dr. Biró Erzsébet, a megyei egészségügyi főosztály vezetője. 40 személyt utaltak kórházba, 4-nél vírusos eredetű tüdőgyulladást diagnosztizáltak, ebből 2-nél influenzából eredőt. Koronavírus gyanújával senkit nem utaltak a […]

Készítette és karbantartja a Számítógépes.com