Danku József szeme előtt lebeg egy cél, amiről senki nem tudja elvonni a figyelmét. Lelkes és kitartó, több formációban zenélt már, jelenleg szólóban, illetve a gitártanárával próbál maradandót alkotni.
– Mikor kezdtél érdeklődni a zene iránt?
– Tizennégy éves voltam, amikor a szüleimnek hála, eljutottam egy Hooligans rock-koncertre, ahol eldöntöttem, én is ezt akarom csinálni – kezdi beszélgetésünket a húszéves beregdédai fiú. – A születésnapomra kértem egy gitárt, és meg is kaptam. Nagyon jó érzés volt, hogy a szüleim a kezdetektől támogattak és hittek bennem.
– Hogyan kezdtél el gitározni?
– Badó Attilától vettem gitárórákat. Ő falubelim, aki autodidakta módon sajátította el a gitározás fortélyait. Nagyjából egy évig jártam hozzá, amíg megtanultam az alapokat. Onnantól kezdve segítség nélkül fejlesztettem magam. Az internetet hívtam aztán segítségül, illetve gitártáborokban vettem részt, és igyekeztem olyan emberek közt lenni, akiktől elleshetek valamit. Elkezdtem feltölteni a zenei videóimat a közösségi oldalamra. Felfigyeltek rám, sok emberrel megismerkedtem, és velem egy szintű zenészekkel alapítottam egy zenekart. Ez sajnos csak egy koncert erejéig tartott, mert nem tudtunk fejlődni.
– Hat év alatt nagyon sok mindent átéltél, mesélj a tapasztalataidról.
– Miután felbomlott az amatőr zenekarunk, egy darabig szóló zenéltem. Megfordultam itt-ott, például a beregszászi főiskoláról megkértek, hogy menjek el egy horvátországi zenésztalálkozóra is. Fokozatosan gyűltek a muzsikus ismerősök. Két évig tagja voltam egy profi bandának. Kárpátalján alakult meg a Peaks of Kings, amely 2016-ban az ukrajnai eurovíziós dalfesztivál válogatóján is részt vett, s a legjobb 18 közé került. Felfigyeltem rájuk, követtem a tevékenységüket. Beregszászban az Edda koncerten személyesen is találkoztam velük. Épp akkor bomlott fel a bandájuk, basszusgitárost és dobost kerestek. Barátomat, Balaczky Dominikot ajánlottam, mert szerintem nagyon jó dobos. Egy héttel később megkérdezték, nem lenne-e kedvem nekem is csatlakozni hozzájuk. Óriási meglepetés volt, azonnal igent mondtam. Sokat tanultam tőlük. Ők már több mint 15 éve zenélnek. Élveztem, hogy koncertekre járunk. Főként Ungvár és Munkács környékén léptünk fel. Megtisztelő volt, hogy a beregszászi zenésztalálkozón a legendás Republic előtt játszhattunk, illetve Budapestre is meghívást kaptunk a Trianon emléknap alkalmából, hogy előadásunkkal mi képviseljük a kárpátaljai magyarságot.
– Azóta is velük zenélsz?
– A koncertek sikere után 2018-ban megpróbálkoztunk az ukrajnai X-faktor tehetségkutatóval. Első nekifutásra jól szerepeltünk, viszont gondok adódtak, a megélhetés miatt szerteszéledtünk, aztán nem tudtuk összeegyeztetni a próbákat és felbomlott a csapat. Azóta egyedül vagyok. Egy ideje viszont az egykori gitártanárommal gondolkodunk egy közös projekten. Feldolgozásokat készítünk, illetve saját dalokat próbálunk írni. A formációnk a Cloud, Felhő nevet viseli, de erről egyelőre nem szeretnék többet mesélni, a következő lépéseink még nem publikusak.
– Milyen stílusban adsz elő?
– Mindent kedvelek. Korábban rockzenét játszottunk. Most a könnyűzenei vonalat próbálom vinni. Négyfajta gitárom van: klasszikus, elektromos, elektroakusztikus és basszusgitár, mindegyiket használom.
– Hogyan képzed magad?
– Gondolkodtam a zenei képzésen, de időhiány miatt ez sajnos nem megvalósítható. Elég későn kezdtem bele, de sikerült felzárkóznom. Szerintem ez azért történt így, mert nagyon akartam, nem mások noszogatására vagy kényszerből vágtam bele, hanem olyan lelkesedéssel, ami óriási energiát adott. Elég nagy tüzet lobbantott az az első szikra. A Hooligans koncert óta nem lankadt a vágyam. Amikor koncerteztünk , előfordult, hogy úgy éreztem magam, mint egy rocksztár,. Az X-faktorban, amit az SZTB televíziós csatorna is vetített, egy ország előtt játszottunk. Azóta is azt az érzést keresem, amikor a színpadon állok, és látom, tetszik a közönségnek az, amit csinálok.
– Milyen lehetőségek állnak előtted?
– Nem könnyű összerántani egy csapatot. Akadnak olyan zenész ismerőseim, akikkel elindulhatnék az úton, viszont ők is külföldön dolgoznak. Egyedül próbálkozom, saját dalszöveggel, zenei alappal, de még rengeteget kell fejlődnöm. A szövegírás nem könnyű. Fiatal vagyok, nem sok mindent tapasztaltam még eddig, de hiszek benne hogy idővel olyan dalokat írok majd, amelyek üzenetével másokat is megérintek.
– Mi a terved?
– Elismert zenész szeretnék lenni. A cél, hogy azt csináljam, amit szeretek, és ebből tudjak megélni. Vannak nagy álmaim, de nem akarok elkalandozni. A magyarországi szakközépiskola befejezése után ott munkába álltam, jelenleg Nyíregyházán dolgozom. Szerencsés vagyok, mert egy hetet vagyok ott, a másik héten pedig itthon, így van időm a saját dolgaimra is. Ott egyáltalán nem tudok zenélni, tizenkét órában dolgozom, éjszakai műszakban, nappal pedig alszom.
– Mivel lehet elvenni a kedved?
– Amikor kezdtem, sokan beszóltak, mert nem tetszettek a „bölcs idézeteim”, meg a videóim, viszont az emberek véleménye nem befolyásol. Ezt szeretem, és ettől senki sem tud eltántorítani. Igyekszem változatos lenni, nem ragaszkodom egy megszokott, jól bevált hangzáshoz. Nem igazán érdekel, mire van igényük az embereknek, vagy mi jön be nekik, én azt fogom csinálni, ami jó érzéssel tölt el.
Simon Rita
