A százéves Kárpáti Igaz Szó folytatja az egykori és mai kollégák visszaemlékezéseinek közlését, amelyek által az olvasók is betekintést nyerhetnek a lap gazdag múltjába. Magyar Tímea után Bezsovszki Katalin volt kollégánk következik.
A legszebb időszak
Két és fél év telt el, de mintha tegnap lett volna… Életem egyik legszomorúbb döntése volt, mikor családi okokból külföldre kellett költöznöm, s így megszüntetnem 14 éves munkaviszonyomat a KISZó-ban.
Az iskolapadból szinte azonnal a tördelőszerkesztői székbe kerültem. Imádtam a munkám, sőt, számomra ez nem csak egy munkahely volt. Sok-sok évig én voltam a legfiatalabb munkatárs, amit nagyon élveztem. Szoros baráti kötelékek születtek. Soha nem volt viszálykodás, a kollektíva összetartó, segítőkész és barátságos, mindig mindenben támogattuk egymást. Két keresztgyerekemet is a KISZó-nak köszönhetem. Csak szép emlékek fűződnek a szerkesztőség falaihoz. Amikor csak tehetem, meglátogatom a kollégáimat – igen, kollégáimat, mert én mind a mai napig KISZó-snak vallom magam – és végtelen boldogsággal tölt el, hogy szeretettel fogadnak és minden fontosabb eseményre meghívást kapok.
Nyáron volt lehetőségem a megújult szerkesztőségben néhány hétre visszaülni a kedvenc székembe. Ekkor döbbentem rá, hogy teljesen mindegy a hely, az épület, a szép bútor, a KISZó a kollektíva, és valóban értékelni azt, ahol ma tart, csak a régi Igazi KISZó-sok tudjuk, akik saját gyermekünkként tekintünk a lapra.
Minden évben türelmetlenül várom a szülinapunkat, mivel ilyenkor találkozunk olyanokkal is, akik a mindennapokban már nincsenek velünk. Ilyen például Maszkalik Aranka néni, akivel sok évet dolgoztunk együtt, ő az, aki megtanított néha hallgatni, vagy Nigriny Szabolcs bácsi, akinek a kőgyűjteményemet köszönhetem. Nagyon sok emlék fűz minden egyes munkatársamhoz, viszont egy oldal kevés lenne mindezt szavakba önteni.
Sok kedves kollégám egész életét a lapnál töltötte, nekem is az volt a vágyam, hogy onnan menjek nyugdíjba. A sors közbeszólt, de remélem, még nincs minden veszve, és valamikor újra e csodás csapat része lehetek.
A centenárium évében azt kívánom, hogy őrizzék meg a jókedvet, összetartást, és bármilyen nehéz a mai digitális világban, még legalább 100 évig maradjon meg a lap nyomtatott sajtótermék!
Bezsovszki Katalin
