A meghatározó történelmi események minden esetben folyamat (ha úgy tetszik – fejlődés) eredménye, események láncolata vezet el a kulminációs pontig. Természetesen az előzmények, a részletek ismerete nélkül is értékelhetjük, tisztelhetjük és átélhetjük históriánk korfordító történéseit, ilyenkor a közösség „emlékezete”, értékrendje igazít el, segít abban, hogy ne essünk hamis ideák csapdájába. Így is megélhető a nemzethez tartozás felemelő, biztonságot adó, irányt mutató érzése.
Ám, ha nem csupán hinni, elfogadni akarjuk múltunk nagyságát, ha el kívánunk jutni a megismerésen alapuló megértéshez, akkor időt kell áldoznunk a részletekre, és közben számolnunk a csalódás, a kudarc lehetőségével is.
Megéri?
Feltétlenül. Még akkor is, ha a legnagyobb igyekezet mellett is csak morzsányi lesz a jutalom. Mert azt így is megérthetjük, hogy minden az emberi akaraton, az elszántságon múlik. Dekódoljuk a múlt üzeneteit, s ezzel tisztábban láthatjuk a jelen összefüggéseit, buktatóit és lehetőségeit, magát a feladatot.
A magyar történelem egyik, ha nem legcsodálatosabb napjáról Petőfi – egyebek mellett – így tudósít: „A választmány legalább 20.000 ember kíséretében fölment Budára a helytartótanácshoz és előadta kívánatait. A nagyméltóságú helytartótanács sápadt vala és reszketni méltóztatott, és öt percnyi tanácskozás után mindenbe beleegyezett. A katonaságnak kiadatott a tétlenség iránt a rendelet, a censura eltöröltetett, Stancsics börtönajtaja megnyílt. […]” (Petőfi Sándor 1848-as naplójából)
Lelkesítő, felemelő. Mindebből így, kiragadva is érezhető a győztes forradalom magával ragadó, ma is tettekre sarkalló ereje.
De ha… Például felidézzük Széchenyi István 1842. november 27-én, az Akadémián másodelnökként mondott megnyitó beszédét, melyben így fogalmazott: „A magyar mélyen aludt. Eközben nyelvét felejté, nemzeti színét veszté. Sok azt hitte, nem eszmél már fel többé, s el van olvasztva. De a magyar felébredt; mily halovány színben, mily torzalakban, ki-ki előtt ismeretes.” Párosítjuk ezt Kossuth pragmatikus gondolataival:
„…alkotmányos életünk is valódi képviseleti rendszerré fejlődést igényel, szellemi érdekeink a szabadság alapján ápolást követelnek, honvédelmi rendszerünk nemzeti jellemünknek s a honlakosok különböző osztályai érdekegységének alapján gyökeres átalakítást kíván…” (Kossuth Lajos országgyűlési beszéde 1848. március 3.)
Már ennyiből is nyilvánvalóvá válik, hogy 1848. március 15-e jóval korábban kezdődött. Még a fentebbi két korszakos beszéd elhangzásánál is előbb. S ha e felismerést tovább gondoljuk, rádöbbenünk, ma is tart.
