Magánvélemény: Egy meggyógyult társadalom

Miközben kies Ukrajnánkban az oktatásügyi miniszterek egymásnak adják a még ki sem hűlt bársonyszéket, a közpolgár csak azt tapasztalhatja, hogy elhibázott oktatásügyi koncepcióinknak hála romokban a teljes iskolai vertikum. A kisiskolásoktól kezdve az egyetemistákig – tisztelet a kevés kivételnek – az iskola rémálommá vált, ahol alulfizetett, kézivezérelt és megkeseredett pedagógusok kínlódnak egyre nevelhetetlenebb nebulókkal. Valami nagyon félrecsúszott hát országunk oktatási koncepciójában, és itt nemcsak a kisebbségeket húsbavágóan érintő nyelvoktatási rendszerre gondolok, hiszen az iskolák 90 százalékban nemzetiségtől függetlenül frusztrált és kisebbségi komplexusos emberpalántákat „állítanak elő”.

Ennek okán pedig nem ártana szétnézni a nagyvilágban, hiszen érdekes módon Finnországban a majd fél évszázada megreformált oktatásügynek – bármily furcsának is ez felénk– minden szereplő számára sikerült szerethetővé tenni az iskolát. Nemrégiben például pedagógus ismerősöm hívta fel az amerikai botrányfilmes, Michael Moore dokumentumfilmjére a figyelmem, melyben a jenki filmkészítés fenegyereke annak igyekezett utánajárni, hogy miért csúszik egyre lejjebb az amerikai oktatási rendszer, miközben a finneknél szuperül muzsikál a helyi módi. Munkája során megdöbbenve tapasztalta, hogy míg az átlag jenki gyerkőc képtelen megtanulni spanyolul – az USA déli államaiban egyre jelentősebb latin-amerikai kisebbség él – a finn gyerekek nagy részének az angol, spanyol vagy francia MELLETT teljesen természetes megtanulnia a svéd nyelvet, hiszen országukban jelentős svéd kisebbség is él. Elcsodálkozott rajta, hogy a finn nebulók milyen kiválóan teljesítenek a nemzetközi oktatási megmérettetéseken és milyen kiegyensúlyozottak. Történik ez ráadásul egy olyan országban, ahol némi lököttségért senki nem megy a szomszédba, gondoljunk csak a nemzeti sportnak számító feleségcipelő-versenyekre, a mobiltelefon-hajigálás sportjára és a Lordi rockbanda „szörnymetál”-jára.

A miérteket keresve pedig csak tovább nőtt Moore mester elképedése. A rendszert kutatva tudta meg, hogy a pedagógus- és gyermekbarát oktatást bizony rettenetes okok hívták életre. A hetvenes években a depresszió, az öngyilkossági hajlam és az alkoholizmus (azt hiszem, mindez a jelenlegi ukrán társadalomra is helytálló) miatt kellett összeülniük a szakembereknek és tenni valamit az egészségesebb közösségért. A társadalmi bajokat pedig egy olyan nevelési stratégiával igyekeztek orvosolni, mely ma 4-5 órában maximalizálja az iskolában eltöltendő időt, pár perc alatt abszolválható házi feladatokkal operál, „kinyírta” a magolást, presztízsszakmává tette a pedagógusi munkát és megszüntette az elit iskolákat.

Az oknyomozás során talán ez utóbbi volt a leginkább mellbevágó tény. Az, mikor a riporter megkérdezi az oktatási minisztert arról, hogy mely a legjobb általános vagy középiskola, és kérdésére azt a választ kapja: amelyik a legközelebb van a lakóhelyedhez. Miért? Nos azért, mert minden iskola egyforma tanterv szerint, egyforma körülmények és követelményrendszer szerint oktat!

Finnországban ugyanis törvény tiltja, hogy alapítványi, magániskolákban „képződjék” az elit utánpótlása, és alacsonyabb színvonalú oktatási intézményekben a köznép gyermeke.

Ennek okán kisiskolás kortól tanulja meg a vállalatigazgató, a politikus és a tőzsdecápa gyermeke, hogy a tajgai fakitermelő, a Rappala horgászcikk-készítő vagy a Nokia összeszerelő-üzem betanított melósának csemetéje épp olyan EMBER (csupa nagybetűvel) mint ő, valamint az ország „high life”-ja is rá van kényszerítve az állami oktatás támogatására, ha nem akarja, hogy alul művelt felnőtt legyen szeme fényéből.

A dolog persze kétoldalú, mert ahogy a gazdasági és politikai elit gyermekeitől megkövetelik az elfogadást, úgy a szír bevándorló és Borsodból idegenbe szakadt romacsávó csemetéje is rá van kényszerítve – hú de rossz ez a kifejezés, hiszen senki nem kényszerít senkit semmire, csak vannak elvárások, melyeknek az alapvető érdekek mentén mindenki eleget tesz –, hogy beilleszkedjék a rendszerbe.

A szisztéma működik! A finn kamaszok persze nem angyalok.

Éppúgy berúgnak, szívnak egy kis füvet, értetlenkednek az ősök prüdériáján és vaskalaposságán, ahogy minden kor, minden útkereső fiatalja tette azt, ám a társadalom egészségesebbé vált.

Ötven évbe került, de a legendás skandináv zárkózottságot megfűszerezte az északi fény mosolya, hogy az ezer tó országában jó legyen gyereknek és kamasznak lenni.

Egyszóval Ukrajna tanulhatna a „Hosszú tél, rövid nyár. Erdők, tavak, sok mocsár” hazájának oktatási rendszeréből, hiszen a példa adott. És mindez még sok pénzbe (keleten zajló „furcsa háború” költségeitől biztosan alacsonyabb lenne a számla) se kerülne. Az egész csak akarat, társadalmi konszenzus és józan ész kérdése lenne. A baj viszont az, hogy e három tényező jelenleg Ukrajna-szerte súlyos deficitnek számít.

Matúz István

Forrás:
KISZó

Post Author: KISZó