A zene és a szülőföld elkötelezettje│KISZó-interjú

Hétköznap egyetem, tanítás, közösségi diákmunka, hétvégén fellépés – így áll össze Orbán József hete, amely során állandóan fejlődik, kapcsolati tőkét halmoz fel, és megerősödik benne a meggyőződés, Kárpátalján a helye.

– Zenész családból származol.

– Népzenei ismereteim alapját nagyapámnak, Szanyi Sz. Sándornak köszönhetem, aki gyerekkorom óta sok-sok magyar nótát tanított – kezdi beszélgetésünket a kisbakosi húszéves fiatalember. – A mai napig, hetvenen túl is zenél. Anyai ágon végighúzódik a zenei vonal. A család régen egy amatőr fúvós zenekart alkotott. Rendszeresen jártak kisebb-nagyobb fellépésekre. Nagyapám nem tanult hangszeren játszani, autodidakta módon fejlesztette magát. Császlócon kultúrházvezető is volt. Nagyon tevékeny ember. A zene szeretetét és az első lépéseket neki köszönhetem. Édesanyám zongora- és szolfézstanár Bátyúban, így nem meglepő, hogy én is ezt a pályát választom.

– Hogyan alakult az életed?

– A Bátyúi Művészeti Iskola harmonika szaka után az ungvári Zádor Dezső Zeneművészeti Szakközépiskolában mélyültem el a muzsikálásban. Ott már formálódott a jövőbeni elképzelésem. A diplomaszerzés után, 2018-ban sikerült elhelyezkednem a bátyúi zeneiskolában, harmonikatanárként. Emellett a Munkácsi Állami Egyetem zeneművészeti szakán tanulok, meg szeretném szerezni a magiszteri diplomát. 2019 szeptemberétől a Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetségének elnökségi tagja vagyok, illetve a Csipkés zenekar harmonikása.

– Vegyük akkor sorra az elfoglaltságaidat. Mit kell tudni a Csipkéshez való kötődésedről?

– Az ungvári éveim alatt néha beugrottam a próbákra, amelynek később az lett eredménye, hogy csatlakoztam hozzájuk. Az együttes fő célja a lassan feledésbe merülő helyi hagyományok megőrzése és továbbadása, amellyel abszolút azonosulni tudok, ezért jól érzem magam velük.

– A szülőföld iránti szeretethez kapcsolódik a példaképed is.

– Felnézek a viski születésű harmonikaművészre, Pál Lajosra. Célom, hogy a tudásomat szülőföldemen kamatoztassam a kárpátaljai magyarság szolgálatában. Lajos bácsi e téren mindenképp példakép, a zeneszeretetet és a szakértelmet csak úgy önti a diákjaiba. Még ha nem is itt él, amíg a szíve dobban, kárpátaljai marad, és ez érződik minden tettében. A másik nagy kedvencem Csuprik Etella volt.

"Galambszívet Örököltem" (Zongora feldolgozás)

Közzétette: Orbán József – 2020. február 18., kedd

– Zongorázol is.

– Zeneiskolás éveim alatt és most is sokat játszom pianínón, a lelkemhez illő hangszer. Sokszor csak úgy leülök és elmélyülök a zene világában, figyelmen kívül hagyva az idő múlását.

– Kedvenc zeneszerző?

– A lengyel származású zongoravirtuóz, Chopin, aki a romantikus stílus mintaképe. Műveiben feltűnik a hazaszeretet is, ezért vonz. Kedvenc idézetem: Zene nélkül az élet tévedés lenne (Friedrich Nietzsche)

– Rengeteg lehetőséged lenne, mi az, ami mégis itthon tart?

– Bárhová megyek, nem érzem magam igazán otthonosan. Szeretném az itteni magyar közösséget őrizni és ápolni a kultúránkat. Ha én nem teszek ezért, akkor mástól sem várhatom el. Egyelőre fejlődni akarok, kapcsolatokat építeni, ami eddig jó úton halad. Kárpátalján szeretnék érvényesülni.

– Ebben a Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetsége is segítségedre van.

– Sosem voltam hivatalosan KMDFKSZ-tag, de amikor Ungváron tanultam, mindig is látogattam a rendezvényeiket, tetszett, amit csinálnak. Nem is gondoltam volna, hogy beválasztanak az elnökségbe, nagyon megtisztelő, és ősztől még nagyobb lelkesedéssel végzem a közösségépítő munkát.

– Bátyúban harmonikát tanítasz. A gyerekekkel könnyen szót értesz?

– Nem okoz problémát, élvezem a velük való munkát. Minden gyerekhez másképp kell hozzáállni. A legfontosabb, hogy ne riasszuk el őket.

– Hobbi?

– Hatalmas focirajongó vagyok. Rúgtam is a bőrt úgy két évig, amíg működött a helyi csapat. Olaszdrukker vagyok. Habár már visszavonult, Paolo Maldini a kedvencem.

Simon Rita

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó