Vadász, taxidermista és elbűvölő

Avagy miből lesz a cserebogár, akarom mondani a profi preparátor

Ami azt illeti, egy vallomással kell kezdenem: nagyon sokáig voltak fenntartásaim a női vadászokkal szemben! Végtére miféle módi az, ha egy nő fegyvert ragad és cserkelni indul, ha egyszer természet adta fegyvereivel sokkal könnyebben ejthetné el magát a zsákmányszerzőt? A „predátor” aztán férfiúi büszkeségét ápolva eljátszhatja a zord „hegyi ember”-t, és leteszi az asztalra azt a fránya vadkant (vagy egyebet), amivel el lehet bűvölni a családi tűzhely őrzőjét. Mondom, a társadalmi előítéletek, és némi férfiúi sovinizmus rabja voltam, de aztán összehozott a sors néhány kiváló magyar vadász hölggyel, és el kellett fogadnom, hogy a természet szeretete és a zsákmányolás iránti vágy megléte nem férfi privilégium. Bizony korunk Diánái e téren is sorompóba szálltak és igencsak össze kell kapnunk magunkat, ha állni akarjuk a sarat.

E női vadászok közé tartozik egy nemrégiben személyesen is megismert vadásztárs, Piros Edit, akiről eleinte álmomban sem gondoltam volna, hogy milyen magas szinten űzi szenvedélyünket. Mikor kedvenc lapomban azt olvastam, hogy ez a törékeny lány 180 kilogramm feletti vadkant ejtett el, egyetlen cserkelése során 3 különböző vadfaj 5 egyedét (két vaddisznó, két róka és egy borz) kerítette kézre, majd nemrégiben hajtásban zsákmányolt aranysakált, – csak hüledezni tudtam. A hölgy ráadásul nem csak vadászik, hanem kiváló preparátor is, aki saját és vadásztársai zsákmányait élethű exponátumok formájában örökíti meg. Munkáját minősítendő, a 27. Fehován a preparátorok versenyében, amatőr kategóriában első hellyel díjazta a zsűri. Ennek okán született meg az elhatározás: a kárpátaljai olvasóknak is meg kell ismerniük Editkét, hiszen igazán nem mindennapi jelenség.

– Egy törékeny leányzó hogyan vág bele a preparátori munkába, ami egyrészt fizikailag sem könnyű, és néha bizony „gyomor” is kell hozzá?

– Az egész gyermekkoromban kezdődött. A szüleim egy vendéglőt üzemeltettek, melyben dekorációként számos vadásztrófea is helyet kapott. A restit sajnos kamaszkorom idején el kellett adniuk, de én akkorra – kissé tudat alatt – beleszerettem a diorámák formájában megörökített állatokba. A gyűjteményből egy szürkegém és egy szárcsa preparátumát meg is mentettem, de a vadászat és az erdők-mezők-vizek lakóinak élete sokáig távol volt tőlem. Tanult szakmámban, masszőrként kezdtem dolgozni, amikor a párom jóvoltából kerültem ismét közelebbi kapcsolatba a vadászattal, és mindazzal, ami a vadászathoz kapcsolódik. Ma már ki merem jelenteni: ez volt életem egyik legmeghatározóbb momentuma, amihez sajnos a barátom „gyógyíthatatlan” féltékenysége is hozzájárult. Ő ugyanis nem tudta elfogadni, hogy a munkám során félmeztelen férfiakat gyúrok. Mivel nagyon – és mint utóbb kiderült, érdemtelenül – szerettem az illetőt, a pályamódosítás mellett döntöttem. Beleástam magam a preparátori munkába, és közben a vadászat is egyre nagyobb szerepet kapott az életemben.
Ami pedig a „gyomrot” illeti, hát a munkámhoz bizony az is kell, hiszen példának okáért nemrégiben egy igen megromlott állapotú szalonkapárral „küzdöttem meg”. A majd egy esztendeig fagyasztóládában kallódó madarak esetén nem volt egyszerű a magyar erdők királynőit visszaállítani eredeti szépségükbe, hogy diorámájuk visszaadja azt, amit a magyar vadászok csak úgy hívnak: szalonkavarázs.

– Hogyan indultál e pályán?

– Indulásnak Csongrádban, Sipos Gyula keze alatt sajátítottam el az alapokat. Tőle tanultam meg a nyúzás és az emlős-, valamint madár preparátumok „felöltöztetésének” alapvető fogásait. Közben persze szorgalmasan bújtam a Yuotube, videókat, és 2018-ban tettem le a preparátori vizsgát. Vizsgamunkám egy fácán- és őz mell-preparátum volt, onnan pedig végérvényesen elkapott a gépszíj.

Egyszer aztán a sors is segítségemre sietett. Fél évig dolgoztam a First Class of Trophy preparátor cégnél, ahol rengeteget tanulhattam Rytko Rolandtól és egy rövid ideig még a többszörös Európa-bajnok preparátor, Ken Walker (a szerkesztő itt szeretné megjegyezni, hogy a kanadai születésű mr. Walker nagyon megnézi, kit avat be a szakma csínjába-bínjába, és szaktudásának tanítását igencsak méregdrágán méri) is oktatott.

– Milyen álma lehet egy taxidermista vadászhölgynek?

– Egyik nagy álmom pont nemrégiben, a 27. Fehová- n, vált valóra, mert a „babos” disznóm az amatőr preparátorok versenyében első helyezést ért el. Jövőre pedig a Vadászati Világkiállításhoz kapcsolódóan rendezik majd meg a Preparátorok Európa- bajnokságát, amin szeretnék jól szerepelni. Erre a megmérettetésre – de ez titok – egy saját kezűleg terítékre hozott sakál-életképpel készülök. Remélem, jól sikerül majd a munkám.

– Tevékenységed munka, művészet vagy hobbi?

– Szerintem hobbi és szenvedély, hiszen csak így tudom szívvel-lélekkel csinálni.

– Nem titok, hogy szenvedélyes és nagyon sikeres vadász vagy. Van kedvenc vadfajod?

– Igen, legnagyobb kedvencem a borz, melynek vadászata és preparátum formájában való életre keltése egyaránt nagy szenvedélyem. Ezt a jókora menyétfélét ugyanis olyan sokféleképpen vadászhatjuk, életmódja annyira sokrétű, hogy nem tudom megunni a vele való munkát.

– Végezetül áruld el, hogyan viszonyul hozzád a magyar vadásztársadalom? Ez a meglehetősen férfias világ el tudta fogadni, hogy sokszor tisztességben megőszült nimródokat is le tudsz főzni erdei jártasság terén?

– Szerénytelenség nélkül mondhatom: vadásztársaim a legtöbb helyen a „tenyerükön hordoznak”. Vadász- és preparátori sikereimet egy kissé magukénak is érzik. Szeretetükért és megbecsülésükért pedig csak hálás tudok lenni, hiszen ez vadászhölgyként és preparátorként is sokat jelent számomra.

Matúz István

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó