Az ungvári Roják Szintia öt éve a fotózás szerelmese. Repertoárja széleskörű, szívesen örökíti meg az évszakok változását, de az életből ellesett pillanatokat is.
– Hogyan kezdődött az egész?
– Már ötödik éve fényképezek. Amikor valaki megkérdezi, hogyan találtam rá a fotózásra, mindig ugyanazt válaszolom – az talált meg engem. Ez tényleg így volt.
– Kifejtenéd?
– Az első masinát 18. születésnapomra kaptam édesapámtól. Akkor még meg sem fordult a fejemben, hogy két évvel később már ez lesz a munkaeszközöm. Megköszöntem neki a gépet, használtam is kétszer-háromszor. Annyi gomb volt rajta… fogalmam sem volt mi micsoda, és miért kell megnyomni. Egy év múlva teljesen véletlenül rámentem egy híres kárpátaljai fényképész oldalára és mit gondoltok, mi volt oda írva? Az, hogy fotótanfolyamra keres diákokat.
– Ez volt a jel?
– Igen. Egy pillanatig sem gondolkoztam, azonnal beiratkoztam. Ekkor változott meg minden körülöttem. Annak ellenére, hogy nekem volt a leggyengébb gépem, többször előfordult, hogy jobb képet készítettem, mint azok a kollégák, akiknek ötször drágább eszközeik voltak. A tanfolyam körülbelül fél évig tartott. Közben az Ungvári Nemzeti Egyetemen jogot is tanultam, illetve télen a korcsolyapályán oktatóként dolgoztam. Mindig is éreztem, hogy a jogászat nem igazán az én pályám. Amíg nem ismerkedtem meg behatóbban a fotózással, nem tudtam mit kezdjek magammal igazából.
– Hogyan ismerte meg a képeidet a közönség?
– Először az oldalamra tettem ki néhány képet, és az emberek tetszett. El sem tudom mondani, mennyire izgultam az első munkám során. Ez, azóta sem változott. Minden fotózásra készülök, ráhangolódom. Minden feladat új kihívás, hiszen más fotózni például a gyerekzsúrt, mint esküvőt.
– A technika fejlődik, az igények változnak. Folyamatosan szükséges képezni magad?
– Tanultam egy lembergi fotósuliban, több tanfolyamot is elvégeztem. Az önképzést soha nem lehet abbahagyni. Ahogyan fejlődöm, úgy változnak a fényképeim is.
– A te munkád miben más?
– Mint fényképészé, az a feladatom, hogy megörökítsem a pillanatot. A megismételhetetlent, ami így, ezáltal marad meg az ember emlékezetében. Minden ember szép, de sajnos nem mindenki látja meg önmagában, én ezt is próbálom megmutatni a lencsén keresztül. Hiszem, hogy mindenki egyedi és csodálatos. A célom az, hogy évek múlva, amikor az ember előveszi a fényképeket, átérezze. átélje azokat a pillanatokat, emóciókat. Ez sokkal mélyebb dolog, mint megnyomni a gép gombját. Eddigi tevékenységemnek köszönhetően jobban megismertem az embereket és természetesen önmagam is.
– Van kedvenc témád?
– Imádok embereket fényképezni, és mindent, ami velük összefügg: esküvőket, szülinapokat, párokat, gyerekeket, keresztelőket. A portrékat is kedvelem.
– Bárkiből válhat fotós?
– Persze. Ugyanúgy, mint énekes, jogász vagy orvos. Az más kérdés, hogy milyen szintre jut el.
– Mennyire meghatározó a gép minősége?
–Minden fényképész mást mondana azzal kapcsolatban, hogy mennyire fontos a technika, amivel a képek készülnek. Az elején már említettem, hogy a gyenge gépemmel is tudtam jó és kreatív fotókat készíteni. Ezért számomra most is a tanulás az első, aztán az újítás. Így telefonon, webkamerárán és más eszközökön is tudok profi fotókat csinálni.
– Van példaképed?
– A karrierem elején számos amerikai fényképész munkáit néztem át és analizáltam. Egyébként nincs példaképem. Az Instagramon rengeteg fotóst követek, akiknek tetszik a munkássága és megihletnek, ami által én is jobb eredményeket érhetek el a szakmában.
– További céljaid?
– Most az a legfőbb, hogy fejlődjek. Újabb és érdekesebb fotózásokat tervezek. Nagyon szeretném Magyarországon és Olaszországon kívül más országokban is kipróbálni magam.
– Magyarország? Olaszország? Miben volt ott más?
– Magyarországon vannak ismerőseim, Olaszországba pedig egy fotótúrára utaztam. Itália valamiért nagyon közel áll hozzám, és minden pillanatát imádtam a fotózásnak. Annyiból más az egész, hogy a szűkebb pátriámat jól ismerem, ezzel szemben egy másik országot, várost más szemmel nézek.
Bara Tünde
