kalmár ferenc kiszó miniszteri biztos

Kalmár Ferenc üzenete a jövőnek

Tisztelt Magyar Nemzettársaim, Honfitársaim! Szívesen élek a lehetőséggel, hogy üzenhetek a jövőnek. Magyarként teszem ezt, mégpedig erdélyi gyökerekkel rendelkező magyarként. Most Trianon 100. évfordulóján elgondolkozom a nemzet elmúlt 100 évén de, természetesen mindenki végig gondolja ilyenkor azt is, hogy ez a nemzeti tragédia mely Muhival és Moháccsal egylapon említhető, hogyan érintette közvetlenül vagy közvetve családjainkat. […]

Az újszülöttek 22,6 százaléka házasságon kívül születik

2020. január 1.-jei adatok szerint Kárpátalján 1 253 800 fő él. A megye lakosságának egynegyedét kiskorúak alkották. A számadatok tanúsága szerint az elmúlt három évben fogyóban van a megye lakossága, 2019-ben 2 511-el lettünk kevesebben, ami elsősorban abból fakad, hogy száz haláleset mellett mindössze 84 élve születést jegyeznek. 2019 folyamán régiónkban 7 506 házasság köttetett, s 13 016 […]

Lefoglalták Porosenko festményeit

 Az Állami Nyomozó Iroda munkatársai lefoglalták azokat a festményeket, melyeket Perto Porosenko saját gyűjteményéből bocsátott az Ivan Honcsar múzeum rendelkezésére – tájékoztat a korrespondent.net. A nyomozók a Pecserszkij Kerületi Bíróság végzése alapján jártak el. Olekszij Honcsarenko, az Európai Szolidaritás parlamenti képviselője azt közölte, hogy az alkotásokat „a múzeumból egyszerűen elvitték”. A hírrel kapcsolatban a korrespondent.net […]

ungvar karanténban

Koronavírus-körkép: hétfőtől jön a könnyítés, egy hét múlva az óvodák is nyitnak

Továbbra sem mutat számottevő lassulást a koronavírus-fertőzés terjedése az országban. Az egészségügyi minisztérium adatai alapján péntekre az azonosított fertőzöttek száma egy nap alatt 429 új esettel 22 811-re nőtt, a betegségben elhunytaké pedig 10 újabb halálos áldozattal 679-re. Kedvező fejlemény ugyanakkor, hogy a gyógyultak száma ismét meghaladta az új fertőzöttekét, egy nap alatt 495-en gyógyultak […]

Lövöldözés Brovariban

Május 29-én reggel, a Kijev melletti Brovariban zavargás tört ki – közölte a korrespondent.net. Néhány tucat fiatal támadt egymásra, többen lőfegyvereket is használtak. A kivonuló rendőrök sokakat letartóztattak. Igor Szapozsko, Brovari polgármestere tájékoztatása szerint a lövöldözést az újraindított iránytaxi-járatok elosztása körüli konkurenciaharc váltotta ki. A városvezető elmondta, a feszültség napról napra nőtt, mivel a helyi […]

Vége a tanévnek: ma máshogy szól az utolsó csengő

Az idén a megszokottól eltérő, online formában zajlanak a tanévzáró ünnepségek, és csak virtuálisan szólal meg az utolsó csengő, adta hírül az unian.ua. Ukrajna legtöbb oktatási intézményében május 29-én ér véget a tanév. Néhány iskola úgy döntött, nem engedik, hogy a karantén útjukba álljon, ezért egyedi módon ünnepelnek. Mint arról korábban beszámoltunk, a koronavírus-járvány miatt […]

szijjártó kuleba

Magyarország és Ukrajna új fejezetet nyitna – vajon sikerülhet?

Magyarország és Ukrajna megnyugtató módon le akarja zárni a vitákat – jelentette ki a magyar külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten, miután személyes megbeszélést folytatott ukrán kollégájával, Dmitro Kulebával. Közös sajtótájékoztatójukon elhangzott, júniusban ülésezni fognak a kétoldalú bizottságok, melyek feladata előkészíteni Volodimir Zelenszkij ukrán államfő és Orbán Viktor magyar miniszterelnök találkozóját, de ennek pontos dátuma továbbra […]

Kárpátalján június 1-től lépnek életbe az újabb enyhítések

Mint azt korábban beharangoztuk, ma délután összeült Kárpátalján az illetékes járványügyi bizottság. Ezen úgy döntöttek, mivel a 100 ezer főre jutó betegszám nem haladja meg a 12-őt, június 1-től engedélyezik a karanténintézkedések enyhítésének második szakaszát. Olekszij Petrov kormányzó elmondta, ennek értelmében újraindulhat a városközi, megyeközi és nemzetközi fuvarozás, nézők nélkül 50 fő részvételével lehet sportrendezvényeket […]

Kövesse élőben Szijjártó Péter és Dmitro Kuleba közös sajtótájékoztatóját

Ezekben a percekben ért véget Szijjártó Péter magyar és Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter tárgyalása Budapesten. Az egyeztetést követően a két miniszter közös sajtótájékoztatót tart. A sajtótájékoztató élőben: magyar-ukrán sajtótájékoztató élő magyar-ukrán sajtótájékoztató élő. Közzétette: Szijjártó Péter – 2020. május 29., péntek    

Szijjártó Péter: az a cél, hogy maradjon magyar többségű járás Ukrajnában

A bolgárok és a magyarok is arra törekednek, hogy maradjon bolgár és magyar többségű járás Ukrajnában a közigazgatási reform után is – közölte a külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán pénteken, miután telefonon egyeztetett Ekaterina Zaharieva bolgár külügyminiszterrel. Szijjártó Péter azt írta, hogy a bolgároknak is jelentős létszámú nemzeti közössége él Ukrajnában, akiket szintén érint az ukrán […]

Készítette és karbantartja a Számítógépes.com