Időutazás a XXI. századi Magyarország pagonyaiban
Ugye kedves barangolótársak valaha rég ti is játszottatok indiánosdit? Biztos volt közöttetek is olyan, aki a kolhoz földjéről elorzott tejes kukoricát parázson sütögetve, a tábortűz mellett, övébe tűzött konyhakéssel-szekercével képzelte magát Sólyomszemnek? Sőt többet mondok, olyan is előfordult bohó fiatalságtokban, hogy elképzeltétek, milyen lehetett Robinsonként kecskére vadászni a Szigeten, vagy a régi idők afrika-vadászaként állni a 4-es kaliberű kéziágyúval a támadó elefántbika előtt.
Aztán sajnos felnőttünk(?), és az efféle bohóság el lett felejtve. Igaz, néhányan vadászni kezdtünk, hiszen lelkünk mélyén azért ott lapult a vágy, hogy belekóstoljunk a szabadság illúziójába, ami gyerekkorunkkal együtt veszett el. Tettük pedig ezt egy olyan környezetben, ahol nem az élmény a lényeg, hanem a HÚS. íezért elkezdtünk kokettálni a technika ördögével. Egyre laposabb röppályájú kaliberek, automata fegyverek, infra-távcsövek, kereső hőkamerák, komoly terepjárók, a fizika és a kémia minden vívmánya csábított, hogy gyere, légy eredményesebb.
Ölj többet, sikeresebben, „tisztábban” hiszen ez Ukrajna, ahol az eredményességet kilóban, dollárban, méterben mérik, nem az átélt élmények karátjainak számában.
E tendenciák persze nemcsak ránk voltak jellemzőek. Végbement mindez Magyarországon is, ám a magyar vadászhagyományok nem lennének azok amik, ha néhány „szent őrült” nem mondta volna azt: ebből elég! Ráadásul nem csak mondták, hanem őseink módjára kezdtek vadászni íjjal, sólyommal, agárral és bizony elöltöltős puskával.
Ez utóbbi pedig igencsak érdekes móka, hiszen kinek a fantáziáját ne piszkálta, hogyan állhattak meg Amerika prémvadászai e primitív kályhacsövekkel a kezükben a grizzlyvel, bölénnyel szemben? Vajon Erdély hóviharos bércein hogyan tudták a zergét, ezt a sasszemű hegyiantilopot, elejteni őseink ilyen mordályokkal?
Nos, a válaszokra Németh Balázsnál a Magyar Elöltöltős Lövészek Szövetségének elnökénél, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hadtörténészénél leltünk.
– Elárulnád hogyan indult Magyarországon az elöltöltős vadászat?
– Maga az elöltöltő fegyveres vadászat az elöltöltős és hagyományőrző lövészversenyekből nőtt ki – mesélte Balázs – de magának az elöltöltő fegyveres lövész sportnak a megteremtése sem ment zökkenőmentesen. Az egész ott kezdődött, hogy Magyarországon az 1990-es évek elejétől tarthatóak az elöltöltős fegyverek, és néhány elvetemült rögtön versenyt is szervezett. Első országos bajnokságunk 1995-ben volt, de a második versenyünket már szétzavarta a rendőrség. De azért valami elindult. 2000-ben készült el az új szabályozás, mely rendkívül szigorú feltételek mellett, de végre lehetővé tette a hazai versenyélet elindulását. Nagyrészt Káldi Gábornak, a szövetség akkori főtitkárának köszönhetően megszaporodtak a versenyek, melyek Komáromra és Budapestre koncentrálódtak. A város egy része a Felvidékre is átnyúlik, hát magától adódott a lehetőség, hogy szlovákiai barátainkkal közös versenyeket is bonyolítsunk. Az idő teltével űviszont több tagunk fejében elkezdett motoszkálni a gondolat, mi lenne, ha belekóstolhatnánk abba, hogy 18-19. századi elődeink vajon hogyan tudtak kedvenc fegyvereinkkel vadászni. A gondolat ugyan jó tíz esztendeig csak elképzelés maradt, bár Cziglényi Alpár és Káldi Gábor már 1995-ben elkezdte forszírozni a kérdést. Aztán az ő munkájukra alapozva indíthattuk el 2013-2015 között a kutatási célú vadászatok lebonyolítására.
– Ez mit takart? Mit lehet „kutatni” e téren?
– Elsősorban meg kellett győznünk a törvényhozókat arról, hogy az elöltöltő fegyverek alkalmasak a vad etikus űelejtésére. Ehhez ballisztikai vizsgálatokat kellett végezni, hiszen Magyarországon őz esetében 1000, illetve egyéb nagyvadjaink esetében 2500 Joule torkolati energia felett kilőtt lövedékkelvadászhatóak a nagyvadfajok, és be kellett bizonyítanunk, hogy ezekkel a szerszámokkal lehet eredményesen és a vadászati szabályozásban lefektetetteknek megfelelően elejteni a vadat. Nem meglepő módon a kutatási célú vadászatok igazolták elképzeléseinket, hiszen, ha 500 évig vadásztak ilyen fegyverekkel elődeink, akkor nekünk is sikerednie kellett. Végül 2016-ban megszületett az elöltöltő fegyveres vadászatot szabályozó törvénycsomag.
– Ez a szabályozás ma mit takar?
– A fegyvert engedélymentesen megvásárolhatjuk és tarthatjuk, engedély kell viszont a csappantyú és a lőpor vásárlására, tartására. Lőtereken az ilyen engedéllyel nem rendelkezők számára a lövészetvezető biztosít „üzemanyagot” a fegyverekhez.Az elöltöltő fegyvers vadászvizsgáttett, vadászjeggyel és elöltöltő fegyveres vadászati engedéllyel rendelkező személyek pedig értelemszerűen megszerezhetik, tarthatják a lőport és csappantyút. Az elöltöltő fegyververses vadászvizsga kiegészítő jellegű, így a hagyományos vadászvizsgát is le kell tenni, épp úgy, mint a modern fegyvereket használó nimródok esetében.
– Visszakanyarodva az elöltöltős lövészsporthoz, hogy lehet összemérni a napóleoni háborúk muskétáit az amerikai prémvadászok hosszú csövű, huzagolt fegyvereivel vagy a huszárkarabélyokat a párbajpisztolyokkal?
– Sehogy! A versenyeken külön fegyverkategóriák vannak, hiszen a cél nem az eszköz teljesítményének, pontosságának, hanem a lövészek felkészültségének összemérése. Ennek értelmében külön kategóriákba tartoznak a kanócos, kovás és csappantyús, a huzagolt és simacsövű puskák és pisztolyok is.
– Számodra mit ad az elöltöltős vadászat? Mi miatt érzed többnek, mint a modern, XXI. századi fegyverekkel történő vadűzést?
– Számomra az elöltöltő fegyveres vadászat elsősorban a kalandot jelenti. Tudnunk kell, hogy ezekkel az eszközökkel sokkal nehezebb elejteni a vadat, de nagyobb az élmény. Elöltöltő fegyverrel ugyanis 50-80 méterre, a vad látó-halló-szaglótávolságán belülre kell kerülnünk. Ez nagyon komoly kritériumokat támaszt a vadásszal szemben, hiszen tudnunk kell úgy lopakodni, az erdőt és a zsákmányt úgy ismerni, mint őseinknek. Mindezzel egyetemben pedig nagyon komoly szakmai felkészültséget is igényel a dolog, hiszen csak egyetlen, tökéletesen elhelyezett lövésre van módunk, ráadásul a korabeli fegyverek igen igényesek a kezelésük terén.
– Mi a kedvenc vadászati módod és fegyvered?
– Legtöbbször egy olasz gyártmányú kovás Peresoli Jäger puskával vadászom, ami modern fegyveracélból készült, de formájában és működésében teljesen korhű replikája a régi német vadászpuskának. A Jägerről különben azt kell tudni, hogy amikor az első német telepesek megjelentek Észak-Amerikában, ilyen fegyvereket vittek magukkal, és a híres jenki „hosszúpuskák” – a kentucky és pennsylvania modellek – a német jágerekből alakultak ki. Én azonban inkább azért kötődöm hozzá, mert kutatási területem a katonai vadászcsapatok és felszerelésük története. Ezek a 18-19. századi mesterlövészek pedig éppen ilyen puskákkal voltak felszerelve.
Ami pedig a vadászati módot illeti, leginkább cserkelni szeretek, ami kovás elöltöltővel, sárban-esőben, kúszva-mászva bizony nagyon nem egyszerű dolog. Az elsütő-szerkezet beállítása, a fegyver karbantartása, a sikeres vadásztöltet (lövedék és lőpor) kikísérletezése már önmagában komoly ismereteket követel, de büszkén mondhatom, nekem a fegyver hibájából még nem ment el vadam.
– Egy ilyen „macerás” vadászeszköz hogyan illeszthető be a mai modern vadgazdálkodás kereteibe?
– Mint mondottam, az elöltöltő fegyveres vadászat az élményről és kalandról kell szóljon. Az elöltöltő puska természetesen nem igazán alkalmas a a vadállomány szabályozására. Az elöltöltő fegyveres vadászat a szövetségünk egyik jelmondatáról kell szóljon: „a tudomány jelen állása szerint ez az egyetlen reális módja az időutazásnak”.
