Vidám, közvetlen és végtelenül segítőkész. A társaság lelke, mindenkiben csak a jót látja. Szerencsésnek vallja magát, hiszen csodálatos család veszi körül. Nem szereti a tétlenséget, amennyiben lehetősége van rá, a közjó érdekében cselekszik. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Marcsák Zita nyugalmazott tanár, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség Homoki Alapszervezetének elnöke.
– Közel négy évtizedet dolgozott iskolában.
– Harmincnyolc évet dolgoztam oktatási intézményben, ebből harminchatot a Homoki Általános Iskola tanáraként. Pedagógusi pályafutásomat Koncházán kezdtem, majd, miután szülőfalumban megüresedett egy pozíció, váltottam. Sikerült végzettségem szerint elhelyezkedni, matematikát tanítottam a felső osztályosoknak.
– Az idők folyamán változtak az elvárások?
– Negatív irányba mozdult a szülők tanárokhoz való hozzáállása. Sajnálatos módon a tanároktól várják el az alapvető viselkedési normák megismertetését is a gyerekekkel. Ám a tantervbe és az időkeretbe ez nem fér bele. A tananyag nem változott, ám az erre fordított óraszám csökkent. A tanulóknak így nincs idejük kellően elsajátítani a bonyolultabb, több odafigyelést igénylő témákat. Egyvalamit viszont változatlanul hangoztattam, mégpedig azt, hogy ami a fejünkben van, azt nem veszi el senki. A gyermekeimet is ebben a szellemben neveltem.
– Tudatosan döntött a pedagógusi pálya mellett?
– Igen. Édesanyám is tanárnő volt, magyar nyelvet és irodalmat oktatott. Engem a matematika mellett a kémia szak is vonzott, ám végül a számok világában ragadtam. Úgy érzem, nekem ez volt elrendelve. Teljes szívvel végeztem a munkámat, nagyon szerettem a gyerekekkel dolgozni. A mai napig nincs olyan fiatal, aki egy üdvözlés vagy kedves szó nélkül menne el mellettem.
– A felnőttekkel vagy a gyerekekkel könnyebb?
– Első munkahelyem az Intourist utazási iroda volt. Rengeteg élményben volt részem, sokat utaztunk az akkori Szovjetunió területén. Bizton állíthatom, a gyerekekkel lényegesen könnyebb együtt dolgozni. Mindegyikük különleges, egyedi megközelítést igényel, ám ha sikerül megtalálni a közös hangot, egyenes út vezet a lelkükhöz. A felnőttek e tekintetben körülményesebbek.
– Hosszú évek óta társadalmi munkát is végez. Mi motiválta erre?
– Természetemből és neveltetésemből adódóan mindig is vonzott, hogy tegyek a közösségért. Számomra alapelv a jó érdekében történő együttműködés, az egymás iránt mutatott kölcsönös tisztelet. Településünkön a két magyarságszervezet kapcsolata gyümölcsöző, így eredményesen együtt tudunk tenni a helyiek összetartása érdekében.
Néhány évvel ezelőtt közösen alapítottunk egy Pipacsok névre keresztelt dalárdát, melynek segítségével felelevenítjük a régi hagyományokat. A csapatban nyolc asszony – köztük én is – munkálkodik a falu művelődési életének gazdagításán.
– Meséljen a családjáról.
– Harminchét éve boldog házasságban élek. Őt is az iskolának köszönhetem, amiért hálás is vagyok. Két fiúgyermeket neveltünk fel, akikre, úgy gondolom, joggal lehetek büszke. László tovább vitte a matematika iránti szeretetem, ám jelenleg Magyarország Ungvári Főkonzulátusán konzuli adminisztrátorként dolgozik. Gergely a humán irányzatot erősíti, ő a magyar irodalmat műveli – túlzás nélkül – magas szinten. Nemrég jelent meg a harmadik kötete. Örömmel tölt el, hogy már mindketten családot alapítottak, illetve sikerült a szülőföldön boldogulniuk.
– Fiús anyuka, de lányos nagymama.
– Minden édesanyának van egy olyan álma, hogy legyen egy kislánya, a férfiak többsége pedig fiúgyermeket szeretne. Egy pillanatig sem bántam, hogy két fiúval áldott meg az Isten, ám nagy boldogság volt, amikor megszületett a kis unokánk, Dominika.
– Szigorú?
– Azt hiszem, igen. Igyekeztem mindent megadni a gyermekeimnek, ám megköveteltem a fegyelmet. Az életre nevelés volt a célom, hiszen ha fiatalon megtalálják önmagukat, úgy a későbbiekben sem lesznek elveszettek a világban. Pedagógusként is ehhez tartottam magam.
– Hobbi?
– A család. Minden nap közösen ebédelünk, amit én készítek. Emellett szeretek olvasni. Régebben mindenevő voltam, Sienkiewicztől kezdve Maupassanton át a magyar klasszikusokig mindent átböngésztem. Most már inkább a könnyen emészthető, boldog lezárással végződő könyveket részesítem előnyben. Így vagyok a filmekkel is, feltöltenek a könnyű detektív történetek és a romantikus vígjátékok is. A közösségi oldalak térhódítása óta én is gyakrabban használom azokat, szívesen töltök ki fejtörőket és oldok meg rejtvényeket.
– Főzés vagy sütés?
– Inkább a főzés, azt rendszeresen gyakorlom. Szeretek új recepteket kipróbálni. A sütés sem az ellenségem, régebben többet foglalkoztam vele, ám mostanában ezt a menyem vállalta magára. Nekem maradtak a pogácsák, a rétesek. Amióta pedig nyugdíjas vagyok, még a levestésztát is saját kezűleg készítem.
– Türelmes?
– Annak tartom magam. Az idő múlásával rájöttem, nincs hová sietni.
– Hogy áll a pontossággal?
– Igyekszem az lenni. Amennyiben határidőre ígérek valamit, minden erőmmel azon vagyok, hogy teljesítsem.
– Segítőkész?
– Ahol csak tudok, segítek. Ezt tanultam a szüleimtől.
– Szereti a meglepetést?
– Határozottan igen. Ez azért is lehet így, mert eddig minden meglepetés kellemesen érintett. Adni és kapni egyaránt szeretek.
– Hová utazna el szívesen?
– Nem vágyom messzi tájakra, különösen ha repülőgéppel kell odautazni. Kárpátalját azonban szívesen bejárnám. Kedvelem az autóbuszos kirándulásokat, a táj és a társaság számomra remek kikapcsolódás.
– Könnyen barátkozik?
– Igen. Én mindenkiben csak a jót látom, és azt tapasztalom, hogy meghálálják ezt a hozzáállást. Szerencsére emiatt még nem ért csalódás.
– Hiszékeny?
– Lehetséges. Ez valószínűleg a jóhiszeműségem miatt van.
– Haragtartó?
– Egyáltalán nem. Bármilyen nézeteltérés esetén a dühöm pillanatnyi, hamar elszáll.
– Érzékeny természetű?
– Igen. Egy könyv vagy egy film is könnyeket csal a szemembe. Ám ha szükséges, keményen kiállok a véleményem mellett.
– Alkalmazkodó?
– Igen, az emberekhez és a környezethez is könnyen idomulok.
– Merész?
– Nem teketóriázom sokat, ami a kedvemre van, rögvest belevágok.
– Mi alapján éli a mindennapjait?
– Szeressük az életet, hiszen a rohanó világban a folyamatos pénzhajhászás elveszi az egyik legdrágább dolgot, az időt. Örüljünk minden apróságnak, és értékeljük azt, amink van.
Csuha Ivett
