A szívtelen mostoha

Botrányos történettel foglalkozik a rendőrség és az ügyészség. Egy ungvári nő öt gyermeket fogadott örökbe, de azokkal kegyetlenül bánt. Súlyos sérüléseket okozott a kicsiknek, és gyakran megalázta egyik nevelt fiát.

A megyei rendőrség sajtószolgálatának tájékoztatója szerint a nyomozó hatóság három bűncselekmény elkövetésével gyanúsítja. A 37 éves ungvári asszony ellen először a szülői kötelességek elhanyagolása és kiskorú veszélyeztetése miatt indítottak nyomozást, ám időközben más törvénytelenségekre is fény derült. Kitudódott, hogy a mostohaanya gyakran bántalmazta a kisfiút, ami olykor átcsapott testi és lelki kínzásba. Az ügyészség sajtószolgálata közölte: indítványozták a gyanúsított letartóztatását, és vizsgálati fogházba helyezését. Az ügyben a napokban hoz döntést a bíróság.

A nyomozás során megállapították, hogy az asszony öt testvért fogadott a szárnyai alá. A négy kislánynak és egy fiúcskának meghaltak a szülei, és a gyermekeket a perecsenyi gyermekotthonban helyezték el. Ott akadt meg rajtuk a nő szeme, és kérte az örökbeadásukat.

A hirtelen népessé vált család környezetében élők azonban gyanús dolgokra lettek figyelmesek. Ezért a gyermekvédelmi hatósághoz fordultak.

Az első figyelmeztető jel az volt, hogy a kilenc éves kisfiú gyakran kimaradt az iskolából, de a tanintézmény a hiányzás okáról semmilyen tájékoztatást nem kapott. Az iskolai pszichológus felhívta a gyermek tanárainak figyelmét arra, hogy különleges odafigyelésre van szüksége, mert kortársaihoz képest kissé visszamaradt a szellemi fejlődésben. A fiúcska sorsáért aggódók ezért levélben fordultak a hivatalos szervekhez, vizsgálják meg a nevelőszülőkhöz került gyermek életkörülményeit.

A hatóság eleget tett a kérésnek.

S bár számos véraláfutást, zúzódást láttamoztak a fiúcska testén, különösebb szabálytalanságot nem tapasztaltak.

Észleléseiket hivatalos formában is megfogalmazták. Végül az iskola igazgatója is lépésre szánta el magát: utasította a tanári kart, hogy többé ne avatkozzanak a szóban forgó család dolgaiba.

A szomszédok azonban látták, mi folyik a „szerető” családban. A vizsgálat során elmondták, hogy miközben az asszony saját gyermekei az udvaron játszottak, a mostohák büntetésben voltak. A kislányoknak sarokban kellett térdepelniük, fivérüknek azonban ennél sokkal keserűbb dolgokat kellett kiállni. A nevelőszülők sokszor hangoztatták, hogy nehezen kezelhető a fiú, de ők majd megnevelik.

A mostohaanya a múlt év májusában egy éjszaka betoppant a városi kórház sürgősségi osztályára karjában a súlyos állapotban lévő kisfiúval, akit nyomban az idegsebészetre irányítottak. A nő megpróbálta megkörnyékezni az orvost, hogy a kórházon kívül folytassa a kezelést. A doktor azonban nemet mondott. A gyermeket kivizsgálták.

Testén számolatlan sérülést, ütlegek nyomait látták, a szervezete súlyos alultápláltságról árulkodott.

Ezeket a mostoha azzal magyarázta, hogy a fiúnak rossz az étvágya, és elesett a kádban, amit a medikusok nem hittek el, és a kis pácienst elhelyezték az intenzív osztályon. Amikor magához tért, szörnyű dolgokat mesélt.

A doktorok elborzadva hallgatták, milyen kínzásokat kellett kiállnia a páciensüknek.

Az „anya” naponta többször megverte, a nevelőapa nadrágszíjának fémcsatos végével ütötte, de előfordult, hogy vállfát törtek össze rajta.

Ragasztószalaggal az asztal lábához kötözték, felforrósított kanalat nyomtak a bőréhez. A kisfiút az intenzív osztályról átszállították a Munkácsi Gyermekkórházba, ahol koponyaalapi törést diagnosztizáltak, és azonnal megműtötték. Mivel a sebei nem gyógyultak, bőrátültetésre is szükség volt.

Volodimir Maha, a megyei rendőrség nyomozói osztályának helyettes vezetője közölte, a mostohaanya azt hajtogatta, hogy a fogadott fia nem beszámítható, a sérüléseket saját magának okozta. Az orvosok szerint azonban a gyermek teljesen normális, csak az átélt borzalmak miatt vált félénkké, zárkózottá. Úgy vélik, a kisfiúnak embertelen testi fájdalmakat és pszichikai gyötrelmeket kellett kiállnia. A nyomozó szerint azonban volt annyi bátorsága, hogy kiálljon magáért és testvéreiért, s leleplezte a nevelőszülők kegyetlenkedéseit. Sőt, arra is volt bátorsága, hogy vallomását mostohája előtt is elmondja.

A sors fintora, hogy miközben a nyomozás zajlott, a gyanúsított újabb gyermeket hozott világra. Az örökbe fogadott testvérek közül a bántalmazott kisfiú és ötéves húga visszakerült a nevelőotthonba. Három nővérüket azonban továbbra is mostohájuk „neveli”.

Balogh Csaba

A felvétel illusztráció

Forrás:
KISZó
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó