Halkszavú, türelmes, simulékony, környezete szerint rendkívül higgadt. Huszonkét éve van az egészségügyi pályán, a számos nehézség ellenére ragaszkodik hivatásához, mivel lételeme segíteni az elesetteken. Három gyermek édesanyja. A munkája és a családja a mindene. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Tüzes Beáta, a Tiszabökényi Családorvosi Rendelő védőnője.
– Talán soha nem volt ilyen „izgalmas” az egészségügyi szakma, mint az utóbbi hetekben. Köztudott, hogy az ukrajnai fertőzöttek harmada egészségügyi dolgozó. Ön és kollégái hogy élik meg a koronavírus okozta riadalmat?
– Eleinte nem tartottam az új fertőzéstől. Konkrétan emlékszem rá, mikor ijedtem meg igazán. Sógoromat elszállítottam a debreceni kórházba egy kezelésre, de amikor visszaúton a határra értem, kiderült, hogy a magyar rendszámú autómmal már nem tudok hazajutni, s csak a határátkelőre kirendelt busszal, több tucatnyian összezsúfolva tudtunk visszajönni. Akkor döbbentem rá, hogy ezúttal komoly veszélyről lehet szó. Szorongással figyeltem a hazaáramló tömegeket, félő volt, hogy behurcolják a vírust településeinkre. De szerencsére nem így történt. Idővel megszoktam, hogy az eddigieknél még óvatosabbnak kell lennem.
– Találkozott már fertőzöttel?
– Körzetemben legalább 150 család került házi karanténba, mivel valamelyik családtagja Magyarországról, Csehországból tért haza. Egyébként közülük többen, akiknek van munkaszerződésük, már vissza is mentek. Eddig egyetlen igazolt koronavírusos fertőzöttet regisztráltunk, egy 58 éves férfit, aki az anyaországban dolgozott. Egy ideig mi kezeltük, aztán, amikor állapota romlott, be kellett szállítani a megyei infektológiára. Viszont meg kell mondjam, hogy itt a helyi közösségen belül még február végén észleltünk egy influenzajárványt, mely az eddigieknél agresszívebb volt. Azt gyanítom, az új vírus fertőzhetett, de mivel nem voltak tesztjeink, ezt nem tudtuk igazolni.
– Mennyire vannak felkészülve az esetleges fertőzöttek fogadására, eleve milyen körülmények között gondoskodnak a településen élőkről?
– Tesztjeink jelenleg sincsenek, egyéni védekezési eszközöket a KMKSZ adomány-programján belül és a helyi polgármestertől kaptunk. Rendelőnkbe nagyon elkelne egy EKG- készülék, egy korszerű számítógép és egy jármű. Az új Renault szolgálati járművet a Salánkon élő főorvos használja, viszont ő kora délután elhagyja a falut. A sürgős esetekhez többnyire engem és a kolléganőmet riasztják, így mi gyakorlatilag huszonnégy órás szolgálatban vagyunk. Valahová biciklivel megyek, éjszaka esetleg eljönnek értem.
– Milyen indíttatásból választotta annak idején az egészségügyi pályát?
– Mivel édesanyám pedagógus, édesapám felcser volt, e két hivatás között hezitáltam. Végül édesapám pályájára léptem, tőle lestem el a szakma első fogásait, láttam ennek a hivatásnak minden szépségét és nehézségét. 1998-ban végeztem el a Beregszászi Egészségügyi Koledzset, s Nagypaládon lettem szülésznő. Onnan mentem az első fiammal terhesszabadságra. Amikor 2003-ban ismét munkába álltam, már a Tiszabökényi rendelőben helyezkedtem el védőnőként.
– Melyik az eddigi legemlékezetesebb esete?
– Most hirtelen egy kis roma gyerek jut eszembe, aki lázgörcsöt kapott. Tudni kell, hogy a 2500 fős lakosságból 500 roma, abból 300 kiskorú. Szóval sokáig nem tudták csillapítani a lázát, csak miután beadtam neki az injekciót, akkor lett jobban. Nem győztek hálálkodni a rokonai, azt mondták, hogy „élő injekciót adtam neki, feltámasztottam a gyereket.” Az elmúlt huszonkét évben számos emlékezetes esetem volt, persze a beteg gyerekek élnek bennem a legtovább, például egy leukémiás kisfiú. De számtalan idős, krónikus ember utolsó napjait is megkönnyíthettem. Tudja, mifelénk, a rossz körülmények, gyatra ellátás miatt nem sokan hajlandóak bevonulni a nagyszőlősi kórházba. Mindenki itthon kezelteti magát.
– Meséljen a családjáról.
– Korán férjhez mentem. Férjem, Zsolt, aki vállalkozó, falumbéli. Másfél évi udvarlás után összeházasodtunk. Mivel mi is hárman voltunk testvérek, tudat alatt már gyerekkoromtól arra készültem, hogy több gyereket fogok vállalni. Két fiúnk és egy lányunk született, a legidősebb Zsolti, 21, Dorina 14, Máté 7 éves. Tény, hogy nem könnyű három csemetét nevelni, de egyiket sem adnám oda semmiért.
–Vajon tovább folytatja-e majd közülük valaki a családi tradíciót?
– Zsolti tavaly fejezte be Tarpán a gimnáziumot és gyógymasszőrnek készül, a sport és az egészségfejlesztés érdekli, úgyhogy megvan rá az esély, hogy követi a hagyományt. Dorina tavaly óta a Tivadari Református Líceum diákja, szeret tanulni. Máté most fejezte be az első osztályt. Egyébként Dorina és Máté gyakran elkísér, szívesen jönnek velem, amikor beteghez megyek, nem idegen tőlük az „orvoslás”.
– Ha van egy kis szabad ideje, mivel foglalkozik?
– Futok. Legszívesebben a szabadban, a kislányom és kedvenc agarunk társaságában kocogok, segít mentálisan feltöltődnöm. De odahaza is van egy futópadom, így ha rossz az idő, akkor sem kell lemondanom kedvenc szabadidős tevékenységemről.
– Sok embert nevezhet a barátjának?
– Ismerősöm rengeteg van, viszont a barátomnak nem sok embert nevezhetek. A családomra, valamint a kolléganőmre, Csillára és egy óvodai nővérre, Botos Editre bármikor számíthatok.
– Van valamilyen mániája?
– Talán a rendmániám, amivel bosszantom a családomat. De nem tehetek róla, szeretem, ha többé kevésbé a helyükön vannak a dolgok körülöttem.
– Merre indulna egy időutazás alkalmával?
– Valószínűleg előre, kíváncsi vagyok, hogy alakul a gyerekeim sorsa.
– Mikor sírt utoljára, könnyű megríkatni?
– Ma már nem könnyezem el magam lépten-nyomon. Idővel megkeményedik az ember. A pácienseim miatt egyébként is igyekszem sokat mosolyogni, hisz ha betegek, meg vannak riadva, tőlem várják, hogy megnyugtassam, bíztassam őket.
– Melyik emberi tulajdonságot szüntetné meg?
– A rosszindulatot.
– Főzni vagy sütni szeret jobban?
– Nagyon édesszájú a család, ünnepek idején öt-hatféle tésztát is sütök. Az nagyobb élvezetet nyújt, mint a hétköznapi kötelező főzőcske.
– Mit tart élete legnagyobb szerencséjének?
– A mai világban már-már csodaszámba megy, ha egészséges csecsemő jön a világra. Hálát adok a jó Istennek, hogy egészségesek a gyermekeim.
– Miből merít energiát?
– A hitemből. Imádsággal kezdem a reggeleket. Már nagyon hiányzik a templomi közösség, várom, hogy ismét elmehessek a templomba.
– Van kedvenc mondása, vagy életelve?
– Önkéntelenül is gyakran ismételgetem magamban a Zsoltárok könyvének 23. verse következő sorait: Az úr az én pásztorom, nem szűkölködöm… Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy…
Magyar Tímea
