Afrikai tapasztalatok nyomában.
Az elmúlt hónapokban Ukrajnában lassan konstans módon áll a bál a vadászati szabályozás körül. Magukat természetbarátnak beállító egyének és szervezetek még azt is felvetették, hogy a vadászatot, mint olyat, teljesen be kellene tiltani. Indokuk szerint ugyanis csak a teljes tilalom adhat lehetőséget a vadállomány regenerálódására.
A felvetés – és a vadászati lehetőségek folyamatos ellehetetlenítése terén kifejtett munkájuk (pl. idén őzbakra az egész országban nincs licenc, noha a bakvadászat „papíron” már rég megkezdődött) – valójában el sem képzelhető károkat tud okozni. A témával foglalkozva a szerző számára Kondor Imre, évtizedek óta Namíbiában élő magyar hivatásos vadász, a namíbiai Damara Camp vadászterület PH-ja igen érdekes információkat osztott meg az ukrán nimródokkal.
Imre barátunk nem kívánta hasra ütve bizonygatni vélt vagy valós igazát, inkább elővette az afrikai elefántstatisztikákat. Ezek értelmében Zambia, Zimbabwe, Namíbia, Dél-Afrika és Botswana elefántállománya az elmúlt 40 évben a folyamatos és szakszerű vadászatnak köszönhetően 400 százalékkal (négyszeresére!) nőtt, mivel a szakszerűen kezelt és vadászott elefántállományok 10 évente képesek megduplázódni. Mindemellett pedig elgondolkodtató, hogy a teljes vadászati tilalommal védett elefántpopulációk viszont drasztikus létszámcsökkenést szenvedtek (ennek oka sok esetben az orvvadászat és az élőhelyek túlhasznosítása, magyarán elsivatagosodása).
Kenyában például a teljes és drákóian szigorú vadászati tilalom (1977 óta sportvadász puskát el nem süthetett!) az elefántpopuláció 80 százalékos csökkenését eredményezte.
Hasonló az egyéb vadfajokkal is a helyzet. Konkrétan Namíbiában az 1950-60 között tapasztalható mélypontot követően a konszolidálódó politikai és gazdasági helyzet sosem látott növekedést indukált mind a vadpopulácó létszámában, mind a fajgazdagság terén. Mára több olyan vadfaj visszatelepítése-települése is végbement, amit annak idején a telepesek – gazdasági kártevőnek nyilvánítva – gyakorlatilag kiirtottak. Namíbia vadállománya pedig napjainkban – az intenzív vadászati hasznosításnak is köszönhetően – olyan szinten áll, mint amilyenen az 1820-as évek búr vadmészárlásának beköszönte előtt volt.
Összességében kijelenthetjük hát, hogy az okszerű vadászat és vadgazdálkodás a vadvilág fennmaradásának kulcsa.
E téren pedig nem árt tanulnunk ezeknek a fekete-afrikai országoknak a tapasztalatából, hiszen az ukrán vadász sem lehet butább mint a zulu, a bushman vagy az afrikáner. Az antilopok meg varacskos disznók terén szerzett általános tapasztalatokat pedig talán a kárpáti szarvas és őz ukrajnai populációjára is adaptálni lehetne. Csak akarni kell(ene)…
-nyomkereső-
