Július 10-től nyit a kaszonyi termálfürdő és vízipark

Mint minden más létesítmény, Kárpátalja legnagyobb termálvizes üdülőhelye is beszüntette működését a karantén idején. A Kaszony aquapark július 10-től azonban újra beindul, az idei szezon újítása a hullámmedence, írja a pmg.ua hírportál. A mezőkaszonyi termálfüldő és vízipark-komplexum 10 csúszdával várja a látogatókat, külön gyermekrész is található a területen. Az üzemeltetők számos ajánlattal próbálják becsalogatni a […]

A természet újraértelmezői │KISZó-beszámoló

Magyarország Ungvári Főkonzulátusa a karantén okozta hosszú kihagyás után ismét megnyitotta előcsarnokát a művészek és műkedvelők előtt. Ezúttal Szocska László szobrász és Tóth Róbert festő mutatkozott be. A kiállítás megnyitóján Kuti László köszöntötte a vendégeket, felhívta a jelenlévők figyelmét a kötelező maszkviselésre és a távolságtartásra. Az első beosztott konzul elmondta, úgy gondolták, itt az ideje, […]

Rendhagyó évzárás az egyetemen │KISZó-interjú

Lezajlottak a szakdolgozat- és diplomamunka-védések az Ungvári Nemzeti Egyetem magyar intézetében. A diákokra már csak az ünnepélyes diplomaosztó várna, ám az az idén valószínűleg elmarad. –Végül is nem online, hanem az intézményen belül sikerült megtartani a védéseket. – A diplomamunka-védések menetéről az egyetem dékáni hivataljai dönthettek. Az Ukrán–Magyar Oktatási-Tudományos Intézetben a szakdolgozatvédések online történtek – […]

120,9 millió a hadsereg támogatására

2020 öt hónapja alatt Kárpátalja adófizetőitől 120,9 millió hrivnya folyt be az ország költségvetésébe. Ez 6,3 millió hrivnyával több a múlt év hasonló időszakához viszonyítva. Csak májusban 25,5 millió hrivnyát hozott ez az adónem. A hadiadót 2014 augusztusában vezették be Ukrajnában, mint kiegészítő forrást és támogatást a hadsereg számára. Az adó mértéke a jövedelem 1,5 […]

Készítette és karbantartja a Számítógépes.com