Megszerezte első győzelmét a koronavírus-járvány miatt megcsúszott tavaszi idényben a Minaji FC.
Az élvonalbeli tagságra pályázó kék-fehérek az újraindított másodosztályú futball pontvadászat első játéknapján meglepetésre 1–0-ás vereséget szenvedtek az alsóházhoz tartozó Kreminy Kremencsuk otthonában, majd 1–1-es döntetlent értek el bajnokin a szintén feljutásra aspiráló Ingulec Petrovo ellen ráadásul úgy, hogy gól- és emberelőnyben voltak.
Az elmúlt hétvégén, a bajnokság 22. fordulójában a tabella utolsó harmadában tanyázó Balkani Zorja vendégeként lépett pályára Vaszil Kobin együttese. A vezetőedző nem kísérletezett, az előző mérkőzéshez képest két helyen változtatott a kezdőn, Glagola helyett Spak, a védelem tengelyében a sárga lapjai miatt eltiltott Nyikitjuk helyett Dopilka kezdett.
Ahogy az várható volt, a hazaiak védekezésre és kontrákra rendezkedtek be, míg a mieink igyekeztek tartani a labdát és minél több helyzetet kialakítani, mégis a Balkanié volt az első nagy gólhelyzet. Az 5. percben a hazaiak csatára egyedül vezethette a kapura a labdát, de lövése pontatlan volt, a játékszer a kapu fölött elhagyta a pályát. Ez egy intő jel volt a minajiak számára. Az esélyesebb vendégek sokáig nem találták a rést a hazaiak védelmén, de aztán az első félidő végére a sokadik minaji helyzetet Orincsak gólra váltotta, így 1-0-ás vendégvezetéssel mehettek szünetre a felek.
A fordulás után is a kárpátaljai egylet játszott fölényben, a Minaj folyamatosan az ellenfele térfelén tudott játszani, a Balkani pedig csak védekezett és kontrákkal próbált operálni. Pinyasko, Matkobozsik, Spak, Tkacsuk és Nurijev is közel állt a gólszerzéshez, ám ezek a lehetőségek kimaradtak. Viszont a csereként beállt Glagola a 84. percben megszerezte a megnyugtató második találatot. A hosszabbítás perceiben a hazaiak még szépíteni tudtak, de a három pont sorsán már ez sem tudott változtatni. Ezzel Vaszil Kobin együttese megszerezte első győzelmét a koronavírus-járvány miatt megcsúszott tavaszi idényben.
A riválisok közül az Agrobiznesz, a Metaliszt és az Ingulec is győzni tudott, míg a Voliny döntetlent játszott Kremencsukban, a Ruh meccsét pedig elhalasztották.
A forduló eredményei:
A bajnoki tabella:
1. | Metaliszt Harkiv | 22 | 13 | 5 | 4 | 35-21 | 44 | ||
2. | Ingulec Petrove | 22 | 13 | 5 | 4 | 37-18 | 44 | ||
3. | Agrobiznesz Volocsiszk | 21 | 14 | 1 | 6 | 37-20 | 43 | ||
4. | Voliny | 22 | 12 | 6 | 4 | 41-30 | 42 | ||
5. | Minaji FC | 22 | 12 | 5 | 5 | 36-24 | 41 | ||
6. | Ruh Lviv | 20 | 12 | 4 | 4 | 31-14 | 40 | ||
7. | Obolony-Brovari Kijev | 21 | 11 | 5 | 5 | 29-23 | 38 | ||
8. | Avangard Kramatorszk | 22 | 11 | 4 | 7 | 29-24 | 37 | ||
9. | Hirnik-Szport Horisnyi Plavni | 22 | 9 | 3 | 10 | 30-32 | 30 | ||
10. | Csornomorec Odessza | 22 | 8 | 5 | 9 | 27-30 | 29 | ||
11. | FK Mikolajiv | 22 | 5 | 8 | 9 | 30-33 | 23 | ||
12. | Prikarpattya Ivano-Frankivszk | 21 | 6 | 2 | 13 | 29-36 | 20 | ||
13. | Kreminy Kremencsuk | 22 | 5 | 5 | 12 | 29-41 | 20 | ||
14. | Balkani Zorja | 22 | 4 | 5 | 13 | 16-36 | 17 | ||
15. | Metalurg Zaporizzsja | 21 | 3 | 2 | 16 | 17-39 | 11 | ||
16. | FK Cserkascsina | 22 | 1 | 3 | 18 | 17-49 | 6 |