Gondoskodó, emberséges és lelkiismeretes. Szaktudásának, elhivatottságának híre szájról szájra terjedt, kis túlzással nincs olyan települése Kárpátaljának, ahol ne ismernék. Vallja, a kismama igényei a legfontosabbak. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Szanyi Ibolya, az Ungvári Városi Szülészet szülésznője.
Csuha Ivett
– Tekervényes úton talált rá élete hivatására.
– Első végzettségem alapján könyvelő vagyok. Pályafutásomat az ungvári közlekedési vállalatnál kezdtem, onnan mentem szülési szabadságra. A két kislányom világra hozatala után azonban nem tértem vissza abba a munkakörbe. A szülészeten kezdtem el dolgozni, ám akkor még teljesen más pozícióban tevékenykedtem. Már az első ott töltött évem alatt rábeszéltek arra, hogy esti tagozaton végezzem el a nővérképzőt. A családom támogatott ebben, így belevágtam. Nélkülük nem sikerült volna. 1990 januárjától már nővérként dolgoztam, majd nem sokkal később az akkori főorvos biztatására továbbképeztem magam. Szülésznő lettem.
– Több évtizede űzi az egyik legszebb, ám ezzel együtt talán a legnehezebb szakmát. Miért választotta a szülésznői pályát?
– Úgy vélem, apai nagymamámtól ragadt rám a szakma szeretete. Ő ugyanis hosszú ideig falusi bába volt. Tőle „örököltem” a munkához való vonzódást, ellestem hozzáértő mozdulatait. A szülésznői hivatást csak az tudja jól végezni, aki szereti is. Én egy percig sem bántam meg a döntésemet.
– Még akkor sem, mikor a műszak alatt már az ikszedik gyermek születik?
– Még akkor sem. Minden kismama természete más, ám számomra az a legnagyobb boldogság, amikor egészséges gyermek jön a világra. Nagyon jól esik látni a boldog arcokat, olvasni a köszönő sorokat, melyeket egy-egy csöppség életre segítéséért kapok. Ám a szakmának sajnos buktatói is vannak. Előfordul, hogy veszteséggel kell szembenéznünk, esetleg sérült gyermek születik. Ilyenkor a szakmaiságot az érzelmi támogatás váltja fel, ami lelkileg minket is megvisel.
– Az évek során tapasztalt változásokat?
– Több idő jut egy-egy kismamára. Régebben szinte futószalagon ment az egész, mostanság azonban személyesebbé vált a folyamat. Ez talán az apás szüléseknek is köszönhető. Pályafutásom elején ez még nem örvendett nagy népszerűségnek, ám manapság egyre gyakoribb. Én mindenképpen támogatom, hiszen a tapasztalataim szerint közelebb hozza egymáshoz az újdonsült szülőket.
– Pályája során melyik volt a legemlékezetesebb pillanat?
– Kellemes élmények kötnek egy-egy rokon, ismerős, barát gyermekének világra segítéséhez. Ám a legemlékezetesebb mindenképp egy most már kellemes történethez fűződik. Pályám elején egy szilveszter éjszakán kikapcsolták az áramot. Az orvos a liftben ragadt, én pedig gyertyafény mellett, egyedül vezettem le a szülést. Szerencsére minden rendben zajlott, egészséges csöppség jött világra. Ezek után több mint egy évtizeden keresztül minden december 31-én érkezett a köszönőlevél. Nem tagadom, nagyon jól esett.
– Negyvenegy éve élünk boldog házasságban a férjemmel, Lajossal. Két lányunk született, Violetta és Gabriella. Mindketten családot alapítottak. Négy unokánk van, egy fiú és három lány. Barnabás idén lesz 21 éves, ő velünk él Palágykomorócon. A lányunokáim Németországban vannak. A 11 éves Janka Dorina és a 9 éves Lara Anasztázia német tannyelvű iskolába jár, ám hétvégente magyar nyelvű foglalkozásokat is látogat. Zselyke Zorka pedig 2 éves, ő a leghuncutabb. Mindannyiukra nagyon büszke vagyok.
– Együtt töltötték az ünnepeket?
– A jelenlegi helyzetben nem volt alkalmunk találkozni. Karácsonykor volt egy éve, hogy nem ölelhettem magamhoz őket. Remélem, a húsvét már családi körben fog zajlani.
– Az unokák születésénél is tevékenykedett?
– Csak mint nagymama voltam jelen. És ez így helyes.
– Hobbi?
– Szabad időmet leginkább a házimunka tölti ki. Szeretek olvasni, könyvek terén mindenevő vagyok. Kedvenceim a szépirodalom és a magyar alkotók művei. Szívesen olvasom Honoré de Balzac és Rejtő Jenő regényeit, Petőfi Sándor és Ady Endre verseit. Szeretem a növényeket, jelenleg 130 virágot gondozok. Ám volt már 170 téglim is.
– Hol húzódik türelmének a határa?
– A szakmámban nincs határa, ám itthon könnyebben elszakad a cérna. Előfordul, hogy munka után szükségem van egy kis pihenőre, mielőtt a családommal kezdenék foglalkozni.
– Mely emberi tulajdonság dühíti?
– A hazugság kifejezetten kiborít. Továbbá nem szeretem a pletykálást, úgy gondolom, mindenki a saját háza előtt sepregessen.
– Jó emberismerőnek tartja magát?
– Viszonylag. Vannak gyermekkorom óta tartó barátságaim, ismerőseim, ám egy-egy csalódás után nem esik nehezemre megszakítani a kapcsolatot a kiábrándultságot okozó személlyel.
– Határozott?
– Mások szerint igen, ám én úgy érzem, elég sokat vacillálok. Az új helyzetek megoldása néha komoly fejtörést okoz. Természetesen ez függ a körülményektől is, a hivatásomban határozottan meghozom a megfelelő döntéseket.
– Ha visszamehetnénk az időben, változtatna valamin?
– A középiskola befejezése után azonnal az egészségügyben helyezkednék el. Ám ezenkívül elégedett vagyok mindennel, amim van. Inkább a jövő felé tekintek. Szeretnék még ellátogatni a Fekete-erdő nyugati részére, ahol a híres sorozatot is forgatták, illetve terveim között szerepel még az örök város, Róma.
– Mit kívánna a Jóistentől?
– Mindenekelőtt egészséget, illetve örülnék, ha néhány évig még végezhetném a munkámat.
