Ülésezett a Beregszászi Járási Tanács: tiltakozás, reformügyi kérdések, prioritások

 A Beregszászi Járási Tanács pénteken megtartotta idei első plenáris ülését, amelyen többek között a közigazgatási reformot érintő kérdésekben születtek fontos döntések. A tanácskozáson megszavazták azt a tiltakozó beadványt, amit az államfőnek, a parlamentnek és a kormányzatnak küldenek el, amelyben azt kérik, haladéktalanul vizsgálják felül a lakossági gázár mellett a villamos energia díját is. Tóth Miklós, […]

Az ukránok ellepik az Európai Uniót

2019 végén 20,3 millió érvényes tartózkodási engedély volt, amely lehetővé tette a nem uniós állampolgárok számára, hogy az EU 27 tagállamában tartózkodjanak. A kiadott vízumok számában csak Marokkó és Törökország előzi meg Ukrajnát. A nem uniós állampolgárok közül az ukránok a harmadikok, akik 2019 végén a legtöbb tartózkodási engedélyt igényelték és kapták meg az EU-ban, […]

Tóth Miklós kultúra-napi ünnepi gondolatai

Az idén sajnos más formában és keretek között kerül sor a magyar kultúra napjának méltatására. A megszokott ünnepi rendezvények jobb esetben az online térbe szorulnak. Tóth Miklós, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) beregszászi járási képviselője szerkesztőségünkhöz juttatta el az ünnep kapcsán papírra vetett gondolatait, amit az alábbiakban közlünk: A Magyar Kultúra Napja Ünnepelni jöttünk […]

A fiatal pár lakást bérelt egy éjszakára, reggelre meghaltak

A lakásban, ahol meghalt a 22 éves fiú és a 19 éves lány, még egy szerelmespár tartózkodott. Január 21-én reggel értesítették a rendőrséget Lembergben, hogy a Horodockij utca 110. szám alatt holtan találtak egy fiút és egy lányt. A halál oka valószínűleg szén-monoxid-mérgezés. Velük egyidőben még egy pár tartózkodott a lakáson, ők épségben vannak, írja […]

Ezek a legkeresettebb szakmák Ukrajnában

Megnevezték a legnépszerűbbnek ítélt munkaköröket. Ukrajnában 2021 elején az eszközökkel dolgozó munkavállalók számítanak a legnépszerűbbeknek a munkáltatók körében. Különösen a varrónők, villanyszerelők, hegesztők, lakatosok, kőművesek, festők, pékek keresettek – számolt be a PMG hírportál az állami foglalkoztatási központ adataira hivatkozva. Jelenleg a központ adatbázisában 42,6 ezer betöltetlen állás található, amelyek átlagos fizetése 8 ezer hrivnya. […]

Harkivi tragédia – négy személyt vettek őrizetbe

Mint arról korábban a KISZó is tájékoztatott, január 21-én tűz pusztított Harkiv egyik öregek otthonában. A lángok között 15 idős ember lelte halálát. Kiderült, az otthont illegálisan működtették – áll a korrespondent.net hírében. Január 22-én őrizetbe vették a ház tulajdonosát, az ingatlan bérlőjét és feleségét, aki az otthont fenntartó magánvállalkozás igazgatója, valamint a cég adminisztrátorát, […]

Közlekedési szabálysértés miatt állították meg, kábítószerrel bukott le

A járőrök közlekedési szabálysértés miatt állítottak meg Munkácson egy VAZ-2108-as márkájú autót késő este, adta hírül a Mukachevo.net A sofőr beszélgetés közben viszont igen gyanúsan viselkedett és megpróbált valamit elrejteni, ezért a rendőrök alaposan átvizsgálták a járművet. A fiatalember hátizsákjában találtak egy dobozt, amiben mini mérleg és két átlátszó műanyag zacskó volt, fehér, porszerű anyaggal […]

A magyar kultúra napjára emlékeztek Beregszászban

A magyar kultúra napja alkalmából szűk körű megemlékezést tartottak Beregszászban. Minden évben január 22-én emlékeznek meg nagy költőnkről, a Himnusz szerzőjéről. Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be nemzeti imádságunk megírását. A főhajtásra Kölcsey Ferenc Vérke-parti emléktáblájánál került sor, ahol elhelyezték a tisztelet koszorúit is. A Pro Cultura Subcarpathica a Beregszászi Kodály Zoltán Művészeti […]

Donbász – elesett egy ukrán katona

Az Egyesített Erők parancsnokságának január 22-i jelentése szerint egy nappal korábban a szakadárok hét alkalommal sértették meg a tűzszünetet. Egy ukrán katona életét vesztette. A szeparatisták Krasznohorivka, Marjinka, Piscsevik, Sirokino és Hnutovo térségében lőtték az ukrán állásokat.A támadás során különböző kaliberű gránát- és aknavetőket, golyószórókat, drónokat vetettek be. Hnutovónál orvlövész is tevékenykedett. Az ukrán egységek […]

Koronavírus: Kinek térítik meg az ambuláns kezelés árát?

Az elmúlt héten a koronavírusos fertőzöttek növekedését észlelik Kárpátalján, közölte Anatolij Psenicsnij mai sajtótájékoztatóján. Ma reggelre 142 új fertőzöttet azonosítottak a megyében, egy személy elhunyt. Az eddigi 30 302 nyilvántartásba vett fertőzött közül 700-an vesztették életüket a fertőzés szövődményei következtében. A megyei egészségügyi főosztály vezetője elmondta, csak remélni tudja, hogy az elmúlt két hétben bevezetett lock […]

Készítette és karbantartja a Számítógépes.com