Sűrűsödtek a rablások a megyeszékhelyen

Az utóbbi napokban több, Ungváron történt rablásról beszámoló hír látott napvilágot. Nem annyira az eltulajdonított tárgyak értéke, mintsem az esetek gyakorisága ad okot a nyugtalanságra.

Az ortodox karácsony első napja sem telt erőszakos bűncselekmény nélkül. Azóta az Ungvári Városi Ügyészség jóváhagyta annak a 29 éves férfinek az őrizetbe vételét, akit egy ungvári nő kirablásával gyanúsítanak. Az útonálló ugyanakkor 45 ezer hrivnya összegű óvadék ellenében szabadlábon védekezhet.

Az előzetes nyomozás szerint január 7-én reggel a gyanúsított és bűntársa megtámadott egy nőt a megyeszékhely Zanykovecka utcájának egyik tömbháza előtt. A sértettet a földre lökték, mobiltelefonját és a táskáját, melyben értékei voltak, elragadták, majd ezt követően elmenekültek.

A rendőrség hamar az egyik elkövető nyomára bukkant, nem sokkal a bűncselekmény után őrizetbe vették az ungvári lakost.

Bűntársának kiléte egyelőre ismeretlen. A támadókat csoportosan elkövetett rablás bűntettével vádolják.

Néhány nappal később, január 10-én szintén rablásról érkezett bejelentés. Ez esetben a megyeszékhely Bohdan Hmelnickij terén történt a rablás.

A rendőrök a helyszíni szemle során kiderítették, hogy 63 éves nőt támadott meg egy ismeretlen férfi. Az elkövető kővel ütötte le az áldozatot, elvette a mobiltelefonját és elmenekült.

A támadót néhány órán belül őrizetbe vették, és előzetes letartóztatásba helyezték. Az elkövetőt tettéért akár 7 év szabadságvesztésre ítélhetik.

Forrás:
KISZó

Widget not in any sidebars
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó