Turizmus – a tavalyi veszteséget 60 milliárdra becsülik

A Marjana Oleszkiv, a turizmus fejlesztéséért felelős állami ügynökség elnöke szerint 2020-ban az ukrajnai turizmus 60 milliárd hrivnyás veszteséget szenvedett el.

A szakember a visszaesés okát egyértelműen a koronavírus-járványban látja, ami nem csupán Ukrajna idegenforgalmát sújtotta, hanem világméretű recessziót idézett elő. Az ágazat teljes vesztesége eléri a 800 milliárd dollárt.

A korrespondent.net emlékeztet: egy korábbi tájékoztatás szerint 2020-ban az ukrajnai idegenforgalmi piac a megelőző év szintjének 60-70 százalékára esett vissza.

Meglepő adat: tavaly Törökországot egymillió ukrajnai turista kereste fel.

 

Forrás:
KISZó

Post Author: KISZó