Az idén sajnos más formában és keretek között kerül sor a magyar kultúra napjának méltatására. A megszokott ünnepi rendezvények jobb esetben az online térbe szorulnak. Tóth Miklós, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) beregszászi járási képviselője szerkesztőségünkhöz juttatta el az ünnep kapcsán papírra vetett gondolatait, amit az alábbiakban közlünk:
A Magyar Kultúra Napja
Ünnepelni jöttünk össze. A Magyar Kultúra Napját ünnepeljük, azt a napot, amely évezredes történelmünket meghatározta és a jövőben is ezt teszi majd minden magyar közreműködése által, általunk is.
Méltón illeti meg a mai napot az ünnep szó, hiszen jogosan van mit ünnepelnünk és büszkék is lehetünk, bárhol is éljünk mi magyarok a világban. Himnuszunk születése napját, január 22-ét, legújabb kori történelmünk avatta a Magyar Kultúra Napjává. Ez az a nap, amikor főhajtással emlékezhetünk meg legfontosabb közös kincsünkről, amely egy kicsit megkülönböztet bennünket más népektől. Nem különb és nem több, mint más nemzetek kultúrája, de mégis különös töltettel bír: Nemzetmegtartó erővel!
Egy pedagógustól hallottam egyszer azt a megfogalmazást, hogy a kultúra lényegében nem más, mint a vad erők, a természet vad erőinek megszelídítése. Vagyis kultúra mindaz, amit az emberi szellem a természet – akár az emberi természet – zabolázatlan, vad erőinek megszelídítésével alkot, létrehoz.
A szelet elfújni nem tudjuk, de befoghatjuk, hogy vigye a hajónkat előre, vagy forgassa a malmaink kerekét. A vadlovat megzabolázhatjuk, és rábírhatjuk, hogy vigyen minket a hátán, avagy húzza a szekerünket. A atommaghasadás rettenetes energiáit sem győzhetjük le, de értelmüket használva, erőművekben megszelídíthetjük és magunk céljaira használhatjuk.
Az emberi ösztönöket, a lélek mélyéről feltörő ősi érzelmeket, indulatokat is megszelídíthetjük, hogy kifejezzük és megörökítsük a megfoghatatlan szépségeket és igazságokat, amikor képeket festünk, szobrokat faragunk, verset írunk, vagy zenét komponálunk.
Minden emberre, minden közösségre, minden nemzetre jellemző az, hogy miképpen szelídíti meg a természetet, s hogyan hagyományozza ezt át nemzedékről nemzedékre. Ezek a hagyományok kötik össze, tartják egybe és teremtik újjá a közösségeket, a nemzeteket.
Gondoljunk arra, ahogy a brazilok táncolnak, ahogy az angolok főzik a teát, ahogy a németek megszervezik az életet, ahogy az olaszok muzsikálnak, ahogy mi magyarok készítjük a bort, vagy, ahogy a Beregszászi Pitkin mindenre azonnal kitalál egy találó, szellemes viccet. Ez mind a kultúra, és mind nemzeti kultúra.
Józanésszel belátható, hogy globális kultúra nem létezhet európai kultúra nélkül, európai kultúra nincs nemzeti kultúrák, így magyar kultúra nélkül, és magyar kultúra nincs a helyi közösségek kulturális élete nélkül.
Helyi kulturális élményekre van szükség, helyi szellemi életre, amely olyan minőségi kínálatot hoz létre, amely fölveszi a versenyt a mennyiségi kínálattal. Ehhez közösségek kellenek, mert életképes kultúra csak közösségben terem.
Ideje tehát, hogy mi Kárpátaljai magyarok is meghalljuk az idők szavát, és elkezdjük újjáépíteni közösségeinket, nemzetünk közösségét, és kultúráját. Ideje, hogy ismét büszkék legyünk a nyelvünkre, a szokásainkra, nemzeti identitásunk jelképeire, vagyis a magyarságunkra!
És ezt már a legkisebbeknél érdemes elkezdeni.
A kultúra napja akkor válik igazi ünneppé, ha feladataink jegyében számvetést is készítünk:
- Ápoljuk és őrizzük-e anyanyelvünket?
- Tiszteljük-e és továbbadjuk-e hagyományainkat, népszokásainkat?
- Megtanítjuk-e gyermekeinket a tiszteletteljes köszönésre, a kulturált viselkedésre és öltözködésre, és az étkezések kultúrájára, az ünnepek kultúrájára, az imára?
- Neveljük-e gyermekeinket otthon az őszinte beszédre, a becsületességre, embertársaik iránti tiszteletre, együttérzésre, felelősségvállalásra, munkára?
- Neveljük-e őket a nyelv, a kultúra iránti szeretetre, tanulni vágyásra?
- Megtanítjuk-e őket a családjuk, a városuk, a nemzetük iránti szeretetre?
Népművészetünk, irodalmi, zenei, képzőművészeti hagyományaink, épített örökségünk köteleznek minket a méltó folytatásra. Meg kell köszönnünk és meg kell becsülnünk a magyar kultúráért, a magyar nyelvért dolgozó emberek és közösségek elhivatottságát, mindennapi helytállásukat és erőfeszítéseiket. A kultúra ápolásával és újrateremtésével a legtöbbet ők teszik azért, hogy mi, Kárpátaljai magyarok képesek legyünk a jövőben is magyar módon megszelídíteni a természet vad erőit, leküzdeni az új kihívásokat és értékeket teremteni, amelyek boldogabbá teszik az életünket, mindennapjainkat.
Szívből kívánom mindenkinek, akik a magyar kultúráért felelősséggel tartoznak, akik nem kis erőfeszítések árán teszik a dolgukat, hogy e mai nap igazi ünnep legyen, azzal a szent meggyőződéssel, hogy amit teszünk, azzal népünket, nemzetünket, jövőnket szolgáljuk.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket!
