Kreatív, segítőkész és jóindulatú. Hivatása választásakor családi hagyomány motiválta, úgy is mondhatjuk, a szakma döntött mellette. Szereti hasznosan tölteni az idejét. Törekszik a pontosságra. Hálás a családjáért, úgy érzi, mindent megkapott a Jóistentől, amire szüksége lehet. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Fülöp Alexandra, a Sislóci Dobó István Középiskola matematikatanára.
Csuha Ivett
– A matematika mellett tette le a voksát.
– Mindig is könnyen ment a matematika és a hozzá közel álló tantárgyak. Emellett „öröklődött” is a kötődésem eziránt, hiszen édesanyám könyvelőként végzett, illetve a családban voltak már matematikusok. Az évek során csak erősödött bennem az elhatározás, így felvételiztem az Ungvári Nemzeti Egyetem matematika szakára. Akkoriban nyílt az intézmény magyar kara, így amellett tettem le a voksom.
– Keveseknek adatik meg, hogy azonnal sikerül a szakmában elhelyezkedni.
– Szerencsés helyzetben voltam. 2014-ben diplomáztam, majd még azon az éven férjhez is mentem. A férjemet a hivatása Verbőcre szólította, ahol épp nyugdíjba ment a matematikatanár is. Így szeptember 1-jétől a helyi középiskolában oktattam, illetve osztályfőnök is lettem. Nem sokkal később jött az újabb áthelyezés, Sislócra kerültünk. Itt is azonnal munkába álltam. Jelenleg matematikát tanítok az 5-8. osztályosok számára. Kicsit nosztalgikus érzés fogott el, kisebb-nagyobb eltérésekkel ugyanaz történt, mint az előző munkahelyemen.
– Elbizonytalanodott valaha a döntésében?
– Előfordult. A friss diplomásoknál gyakran megesik, hogy csalódnak a szakmájukban. Az egyetem elvégzése után felállítják a követelményrendszerüket, megvan az elképzelésük az oktatás menetéről, annak eredményeiről. Rengeteg tervük van, melyeket idő- és/vagy energiahiány miatt nem sikerül megvalósítani. Ilyenkor jön a csalódás. Nekem is volt részem ilyenben, ami elbizonytalanított abban, hogy jó úton járok-e. Szerencsére hamar túllendültem ezen, és azóta sem bántam meg, hogy a gyerekek tanítását választottam.
– Amióta megszülettek a gyermekei, másként értékeli a diákjait is.
– Teljesen más lett a hozzáállásom. Pályakezdőként nagyobb elvárásaim voltak, ám amióta megszülettek a fiaink, más gyermekeivel is sokkal elnézőbb vagyok. Jobban megértem a lemaradás okait, legyen az fáradtság, betegség, több időt adok a felzárkózásra. Nem látványosan vagyok engedékeny, ám a tetteimben ez mindenképp megmutatkozik.
– Távol került a szülőfalujától. Nehéz volt a beilleszkedés?
– A férjem csepei, én forgolányi születésű vagyok. Mindketten elég könnyen alkalmazkodunk, így nem esett nehezünkre az integrálódás. Elfogadtuk, hogy ennek így kell lennie. Első lépésben úgy gondoltam, fontos megismerni a környéken élőket, munkába állni, illetve fokozatosan bekapcsolódni a közösség életébe. Nehéz szívvel hagytam el az előző lakóhelyünket, pontosabban az ott megismert és megszeretett embereket.
– A férje görög katolikus pap. Tapasztalt elvárásokat a közösségtől, mint papfeleség?
– Igen, ám szerintem ez így normális. Legtöbbször kimondatlanul, de sokakban megfogalmazódnak elvárások a település közösségi életét meghatározókkal szemben. Ilyen például a polgármester, a pap és a tanár is. Ennek következtében a családjaik is a középpontban vannak. Ezért valamilyen szinten reálisak az elvárások, hiszen példaként kell, hogy szolgáljunk a közösség számára. Remélem, sikerül helyes irányt mutatnunk.
– Meséljen a családjáról.
– A férjemmel, Jánossal teljes mértékben kiegészítjük egymást. Megpróbáljuk segíteni a másikat, hatalmas támaszom mind a gyerekek mellett, mind pedig a munkában. Igyekszem mindezt viszonozni, legyen az a hivatásával kapcsolatos bármilyen teendő vagy a hétköznapokban felmerülő apró-cseprő feladat. Két fiúgyermekünk született, akik a szó pozitív értelmében nagyon temperamentumosak. Életrevalók, és ezt nagyon szeretem bennük. A mi dolgunk az, hogy jó irányba terelgessük őket.
– Hobbi?
– Régebben szerettem kézimunkázni, szívesen készítettem filcanyagokból díszeket és figurákat. Sokat foglalkoztam keresztszemes varrással is. Mivel ezek a tevékenységek igencsak időigényesek, így mostanság inkább olvasok. Jelenleg belemerültem Jane Nelsen Pozitív fegyelmezés könyvsorozatába. Igen érdekel a téma, ám a gyakorlatban nehéz kivitelezni az ott leírtakat. Anno a szókincsem bővítése céljából szépirodalmat is olvastam. Most a kreatív oldalamat az egyházközségi programokon hasznosítom, szerveztünk már képeslapkészítést, mézeskalácssütést, gyertyasodrást és -öntést is.
– Az aktív vagy a passzív kikapcsolódást részesíti előnyben?
– Mindenképp a tartalmas, élményekkel teli kirándulásokat választom. Nem tudom elképzelni, hogy napokon keresztül heverészek a tengerparton. Városnézés, múzeumok, kulturális örökségek felfedezése, ez az, ami leköt. A gyerekek kora miatt távoli utakat még nem szerveztünk, ám tavaly nyáron felkerestük a Szinevéri-tavat, és ellátogattunk a Schönborn Parkba is.
– Tartják a hagyományokat?
– Szeretjük és tiszteljük is az őseinktől ránk maradt hagyományokat, legyen az egyházi vagy nemzetiségi vonatkozású. Emellett – a gyerekek nagy örömére – családi tradíciókat is kialakítunk. Idén például a bejglisütést hoztuk vissza a karácsonyi előkészületekbe.
– Könnyen kiismeri az embereket?
– Gyakran bejönnek a megérzéseim, ám nem szeretek rájuk hagyatkozni. Nem szoktam előítéletek vagy mások álláspontja szerint véleményt formálni, mert az sokszor csalóka. Inkább magam ismerem meg az illetőt, és a saját benyomásaim alapján döntök.
– Mi az, ami felbosszantja?
– A hazugság. A gyerekeket is igyekszem arra tanítani, hogy az egyenes út a járható.
– Maximalista?
– Nem jellemző rám. Igyekszem megtalálni az egészséges határokat, ami a munka terén is jó, és a családnak sem árt. Nehéz a mérleg két oldalát egyensúlyban tartani, ám ez akár előre is vihet bennünket. Egyedül a pontosság a vesszőparipám, túlzottan törekszem is rá.
– Mik a céljai?
– A legnagyobb vágyaim már megvalósultak. Van egy szerető családom, két gyönyörű fiam. Úgy érzem, mindent megkaptam, amit kívánhattam az élettől.
