Grezsa István: “…az abszurditáson kell túllépni”

Magyarország Kormánya a kárpátaljai gyermekek 2017-2021. évi immunizációs programjáról szóló 1670/2016. (XI. 25.) Korm. határozat rendelkezéseinek megfelelően, újabb nagy összegű oltóanyag szállítmánnyal segíti Ukrajnát. Csütörtökön 2 000 adag nyugat-európai gyártmányú veszettség elleni Verorab vakcinát adományozott az Ukrán Vöröskereszt Kárpátaljai Megyei Szervezete részére bruttó 22 961 400 forint értékben. A vakcina a Lyssa fertőzésre (veszettség) gyanús sérülések ellátásának kezelésére szolgál.

A szállítmány átadására ezúttal abszurd körülmények között, az ukrán-magyar Tisza-híd közepén, a két országot elválasztó vörös vonalon került sor. Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos rögtönzött sajtótájékoztatóján kiemelte, ugyan az ukrán nyelvű sajtóban sokat lehet arról olvasni, hogy Magyarország „átlépi a vörös vonalat”, most ez biztosan nem fog megtörténni, hisz ki van tiltva Ukrajnából és csak a választóvonalig van joga jönni.

– Jól mutatja ez a helyzet abszurditását, amely ma Magyarország és Ukrajna kapcsolatait jellemzi. Hiszen Kárpátalja vezetőségének kérésére hozunk most humanitárius szállítmányt. Egy kormányzati program utolsó esztendejébe léptünk. Öt évvel ezelőtt egy segélykiáltást kaptunk Kárpátaljáról, hogy nincs elegendő korosztályos védőoltás a gyerekeknek. Ekkor indítottuk el ötéves programunkat, ami egyrészt biztosította a hiányzó vakcinákat, másrészt, szerettük volna ha az a hatalmas különbség, amely a magyarországi és az ukrajnai gyermekátoltottság között van, csökkenne. Azt is tapasztaltuk, hogy az ukrajnai szülők elég oltásellenesek, ezen a szemléleten is kívántunk javítani. Teltek az évek, jött egy kanyarójárvány, majd elfogytak a művesekezeléshez szükséges eszközök, kígyómarás elleni szérum sem volt hosszú ideig Kárpátalján, és Magyarország mindig segített – hangsúlyozta.
A kormánybiztos elmondta, már megkapták a megye vezetésétől az idei évre szóló kérelmet. Ahogy eddig is, Magyarország megtartja szavát és biztosítani fogja az újabb szállítmányt.

– Ilyen abszurd átadási esemény még nem volt és reméljük, hogy soha nem is lesz többé. Az elmúlt öt év alatt most már a harmadik kormányzóval állok munkakapcsolatban és ez az első alkalom, amikor a kért adományt nem tudom személyesen átadni. Nemcsak a vörös vonalhoz kötött helyzet abszurditása jellemzi a mai helyzetet, hanem ez a rozsdás híd is, ahol állunk.

Ez az egyetlen teherforgalmi híd a két ország között és ha meg akarjuk javítani a kapcsolatokat, ezen az abszurditáson kell túllépni. Hiszen a kölcsönös érdekeken alapuló együttműködésen van a hangsúly, amihez nélkülözhetetlen a bizalom.

Csak az elmúlt három napban átadtunk ötven darab lélegeztetőgépet Magyarország miniszterelnökének felesége részvételével, tegnap Magyarország külügyminisztere felajánlotta, hogy rendbe hozza ezt a hidat. Ezzel a mai gesztussal pedig olyan kárpátaljai emberek életét menthetjük meg, akiket veszett állat harapott meg.

Számíthatnak rá, hogy Magyarország ahogy a múltban, a jelenben és a jövőben is megbízható partnere lesz Ukrajnának

– fejtette ki a kormánybiztos, aki a megye vezetésének szánt jókívánságai kíséretében és azzal a reménnyel adta át az adomány jelképes feliratát Szabó Ivannának, a Vöröskereszt megyei szervezete elnökének, hogy a következő adományt már személyesen hozhatja Kárpátaljára.

A szállítmányt ukrán térfélre kísérő Buhajla József Magyarország ungvári főkonzulja is azt hangsúlyozta, hogy reméli, a jelen rendhagyó helyzet többé nem ismétlődik meg. Az ötéves immunizációs program keretében idén a tervek szerint további 300 millió forintnyi vakcinát adományoz Magyarország Ukrajnának. Bízik benne, mondta, a két ország közötti jelenlegi fagyos légkört felváltja egy konstruktív párbeszédet követő együttműködés.

Kárpátalja részéről Petruska István, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatás helyettes elnöke köszönte meg az értékes oltóanyag szállítmányt, melyet a régió egészségügyi intézményei között osztanak szét. Mindent meg fog tenni annak érdekében, ígérte, hogy az eddigi humanitárius munka a továbbiakban is folytatódjon, s hozzájáruljon a két ország közötti kapcsolatok megszilárdításához.

Az átadásón részt vett Anatolij Psenicsnij, a megyei egészségügyi főosztály vezetője is, aki rendkívül aktuálisnak nevezte a veszettség elleni küzdelmet, mivel Kárpátalján számos szféra veszélyeztetett e tekintetben, az erdészek, az állatorvosok, a laboratóriumi dolgozók, akár megelőzésről, akár az esetleges fertőzés gyógyításáról van szó.

Magyar Tímea
Zunko Barnabás felvételei

Forrás:
KISZó

Post Author: KISZó