Húsz évvel ezelőtt, 2001. március 5-6-án Kárpátalja délnyugati részén, de főként a Rahói, a Técsői, a Huszti, az Ilosvai, a Nagyszőlősi és a Beregszászi járásban végigzúduló árvíz több ezer családot tett földönfutóvá. A hatalmas víztömeg órák alatt óriási pusztítást végzett: 255 településen 33 580 lakóházat öntött el az ár, 98 település maradt áram nélkül, 14 ezren kényszerültek elhagyni otthonukat. Az áradásban 1924 lakóház dőlt össze, további 9 ezer rongálódott meg súlyosan. Hat hidat sodortak el, további 17-et pedig megrongáltak a medrükből kilépő folyók, 52,7 kilométer közutat, 1,4 kilométer vasúti pályát mosott el az ár, 9,15 kilométer vágány került víz alá. A károkat akkor 317 millió hrivnyára becsülték. Az árvíz kilenc emberéletet követelt. A katasztrófa okozta traumát máig nem sikerült teljesen feldolgozniuk az embereknek – aki átélte ezt, soha nem felejti el. A károsultak még 20 év után is elcsukló hangon, könnyeikkel küszködve elevenítik fel azokat a tragikus napokat.
Szabó Sándor
„Nem lehetett megelőzni a húsz évvel ezelőtti árvizet”
Az 1998-as esztendő novemberét követően talán kevesen gondolták, hogy az akkor évszázad árvizeként emlegetett elemi csapás rövid időn belül megismétlődik a megyében. Ekkora méretű áradás ugyanis addig legfeljebb ötven-, százévente fordult elő. Ám 2 évvel és 4 hónappal később, 2001 tavaszán ismét rekord magas árhullám vonult le a Felső-Tiszán és mellékfolyóin: a Borzsán, a Nagy-ágon (Rika), a Talaboron (Tereblja), a Taracon (Tereszva) és a Latorcán.
– Húsz évvel ezelőtt, március első napjaiban az érintett folyók vízgyűjtő területén 48 óra leforgása alatt rekordmennyiségű, 300 milliméter eső esett,
ami ebben az évszakban háromhavi mennyiségnek felelt meg – elevenítette fel Volodimir Csipak, a Tisza-medencei Vízgazdálkodási Főosztály akkori vezetője. – A kárpátaljai folyók felsőbb szakaszain 2,5, a sík vidékeken 4-től 10 méterig terjedő árhullám vonult le, a vízszint a mérések szerint egy méterrel haladta meg a 1998-as rekordvízállást. A patakok és folyók pillanatok alatt megduzzadtak, kiléptek medrükből és elárasztottak mindent. A főosztály két nappal korábban kiadta a figyelmeztetést, a két és fél évvel korábbi árvíz után telepített felső-tiszai egységes árvíz-előrejelző automatikus monitoring rendszer alapján figyelmeztettük az illetékes hatóságokat és a települések önkormányzatait – fejtette ki a jelenleg főmérnökként tevékenykedő Csipak, aki szerint nem lehetett megelőzni a 20 évvel ezelőtti árvizet.
Mezőváriban a lelkeket is megtörte az ár
Március 5-én az esti órákban mind a Tisza, mind a Borzsa több ponton átbukott a homokzsákokkal megerősített töltéseken és gátakon, több tízmillió köbméter víz zúdult a településekre, melyekből folyamatosan menteni kellett a lakosságot. A legnagyobb csapás négy községet ért – Mezővárit, Csetfalvát, Sárosoroszit és Kovászót – Bereg-vidéken. A tarpai és a tivadari gátszakadások következtében a Tiszából kiáradó víz Hetyen, Harangláb, Danilovka és Badó után Újbátyú, illetve Nagybakos egy részét is elárasztotta.
Mezőváriban az épen maradt házak homlokzatán két évtized elteltével is jól kivehető a 2001-es árvíz szintje. A jobb parti hídfő közelében homokzsákfoszlányok idézik azt a heroikus küzdelmet, amit a helyiek vívtak az árral. Ám akárcsak ’98-ban, 2001-ben sem sikerült a folyót a töltések között tartani. A Borzsa bal partján fekvő Palajnak nevezett településrészt teljes egészében elöntötte a víz, itt ház nem maradt szárazon. Az embereket, s az ólakban rekedt állatokat csónakokon menekítették a falu biztonságos részébe.
Alig két évvel korábban 230 házat építettek itt újjá, 32 szorult kisebb-nagyobb felújításra. A 2001-es tavaszi árvízkor elsőként ez utóbbiak estek áldozatul a hatalmas víztömegnek.
Barta Irén háza a töltés oldalában fekvő Zrínyi Ilona utcában – akkoriban Micsurinnak hívták – csodával határos módon a ’98-as és a 2001-es árvíz után is állva maradt.
– Egész éjszaka imádkoztam a Jóistenhez, hogy a keserves munkával felépített házat el ne vigye az ár – emlékezett vissza arra a borzalmas napra az 58 éves nő. – A gyermekeimmel és az anyósommal voltam itthon, a férjem Magyarországon dolgozott. A házat, meghaladva az 1998-as árt, az ablakok magasságában lepte el a víz. Két-három héttel az ár levonulása után tudtunk visszaköltözni az ingatlanba, ugyanis az iszap és a víz által hozott hordalék mindent beborított. Addig a falu másik részében élő rokonoknál húztuk meg magunkat.
Irénke néni bevezetett minket a családi házba, s elmondta, hogy a falak részben téglából épültek, ennek köszönhetően nem dőlt össze az épület.
A padlót kellett lecserélniük két és fél éven belül másodszor, a bútorokat pedig kiszárították, ám az ott tárolt ruhák mind a mai napig büdösek, dohszagúak lesznek benne. Minden ősszel és tavasszal, amikor megduzzad a Borzsa, rettegnek, hiába emelték meg a régi töltést két méterrel. Aki megélte, soha nem felejti el, jegyzi meg, aki pedig nem, el sem tudja képzelni, mekkora volt a katasztrófa. Rövid beszélgetésünk alatt Barta Irén szeme többször megtelt könnyel, hangja elcsuklott, és az arcát törölgette.
– Tehetetlenség és kétségbeesés lett úrrá az embereken – elevenítette fel március 6-a reggelét a Bartáék szomszédjában élő Pál Éva, akinek a házát a 1998-as árvíz után újjá kellett építeni. – Ahogy zúdult lefele a víz a Borzsán, már sejtettük, hogy megismétlődik az 1998-as árvíz, amit nagyon nehezen éltünk át. A 98-as eseményekből okulva sokan elkezdték menteni az állataikat, mozdítható értékeiket, amiért keservesen megdolgoztak. Mi is felhordtunk minden mozdíthatót a házunk akkor még csak félkész második szintjére.
Egész éjszaka rettegtünk, végül nem maradhattunk ott, reggel beültünk a csónakba és kivittek minket. Rokonoknál húzódtunk meg, de szemernyit sem tudtunk aludni azzal a bánattal, ami minket újra elért.
A háza előtti padon üldögélő Loncsák András elmondása szerint hétfőn este hét óra tájban mind a Tisza, mind a Borzsa több ponton is átbukott a gátakon, reggelre arra keltek, hogy a házak a vízben állnak.
– 12 óra leforgása alatt a folyó és az elöntött térség vízszintje kiegyenlítődött – mesélte a középkorú férfi. – A kivezényelt katonák nagy teherautókkal szállították a homokot a töltéshez, az emberek fáradhatatlanul zsákoltak, de amikor látták, hogy a gát nem bírja a nyomást, abbahagyták a zsákok pakolását és végignézték, ahogy nyolc helyen átszakad a töltés.
Varga Tamás, a település elöljárója, aki 9. osztályos volt 2001-ben, a Borzsa töltésén mesélt arról, hogy reggel az első óra után mindenkit hazaküldtek.
– Természetesen nem haza mentünk, hanem a töltésre, hogy töltögessük a homokzsákokat – meséli. – A Palajban lakó embereknek alig 24 órájuk volt, hogy mentsék a menthetőt. Az itt élőkön ma is látszik az a fájdalom és szomorúság, ami akkor érte őket. Emlékszem, az egész falu összefogott, hogy segítsen a károsultakon. Mi a település másik részén élünk, otthont biztosítottunk a nagymamám testvérének és családjának. Akinek nem volt hova menni, az az óvodában és az iskolában kialakított ideiglenes szálláson húzta meg magát. Majd az újjáépítésben is kivettük a részünket. Nagy problémát jelentett, hogy nem volt ivóvíz, ugyanis beszennyeződtek a kutak. Mátészalkáról érkeztek szakemberek, akik kutat vertek, ami az árvízkárosultakat ellátta jó minőségű ivóvízzel.
Tamás megmutatta, hogy a Borzsa jobb partján nem fejeződött be a töltésszakasz magasítása. A hídtól – ami szintén megsérült az árvízben – pár méterrel tovább 2-2,5 méternyi a különbség a megemelt és a régi töltés között.
– A község biztonsága érdekében nagy szükség lenne arra, hogy végig megemeljék a töltést, mivel veszélyeztetve van a helyiek által Újvári tónak nevezett rész – fogalmazott a kistérségi képviselő. – A gát nagyon rossz állapotban van, ha emelkedik a folyó vízszintje, libeg a gát.
Egy esetleges áradás nemcsak Mezővárit fenyegeti. Ha ne adj’ ég megismétlődik a 2001-es vízszint, biztos kiszakad a gát, és a környező településeket, valamint Beregszászt is elárasztja a víz.
Ugyanis tudni kell, a Vérke-parti város templomának tornya a mezővári templom küszöbével van egy szinten.
Az összefogás mentette meg Halábort
Néhány kilométerrel arrébb Tóth Győző, a kistérségi önkormányzat UMDSZ-es frakciójának vezetője, aki 17 éves volt 2001-ben, a halábori vízmércénél – amit 98 után meg kellett hosszabbítani – elevenítette fel az akkori eseményeket. Az ár végül „megkegyelmezett” az ott élőknek és a szomszédos Badaló lakosainak.
– Abban az évben Beregszászban voltam gimnazista, tisztán emlékszem arra, hogy miután hétfő reggel beértem az iskolába, rögtön elkéredzkedtem, hogy haza tudjak jönni, és segítsek a védekezésben – mondta a képviselő, aki alig 14 évesen már a 98-as árvizet megelőző kitelepítésben is segédkezett. – Gumicsizmát húztam és kijöttem a gátra, szerda estig itt voltam, a végkimerülésig pakoltuk a homokzsákokat. Voltak helyek, ahol átbukott a víz, buzgárok alakultak ki, ezeket a részeket homokzsákokkal erősítettük meg. A védekezés során tapasztalt példátlan összefogásnak köszönhetően sikerült megvédenünk a veszélyben lévő települést az árhullámtól.
A férfiak homokzsákoztak, a nők hordták a szendvicset, a forró teát. Éjszakánként tüzeket gyújtottunk, hogy lássuk, hol szivárog a gát. Senkinek sem kívánom azt a bizonytalanságot.
A képviselő reményét fejezte ki, hogy a 20 évvel ezelőtti árvíz nem ismétlődik meg a közeljövőben. Ennek ellenére fontos lenne a Mezőváriban abbamaradt gátmagasítás folytatása.
– Információim szerint nyárra elkészül az árvízvédelmi program költségvetése, ami kiemelt kérdés a megyei tanács magyar frakciója számára – emeli ki Tóth Győző. – A túloldalt, Magyarország területén, több mint egy méterrel magasabbak a gátak. Így ez az oldal teljesen védtelen, egy nagyobb árhullám esetén egész Bereg-vidék nagy veszélyben van.
Csetfalván nem maradtak befejezetlen házak
– Csetfalvát másfél óra alatt öntötte el a Tisza vize – mesélte Nagy György, a település akkori polgármestere. – Az 1998-as árvizet követő újjáépítésnél a katasztrófa-elhárítási miniszternek mondtam, hogy nemcsak a házakat kell újjáépíteni, felújítani, de a gátat is meg kell erősíteni, hogy ne ismétlődjön meg az árvíz. Ugyanis egy 20 centiméterrel magasabb árhullámmal sokkal nagyobb baj történhet a faluban és a környéken. 2001-ben bekövetkezett az, amitől tartottunk. Pedig úgy tűnt, hogy megússzuk.
Este tíz óráig áradt a Tisza, ekkor megállt az áradás és apadni kezdett. Hét centit leapadt, ám ez nem a végét jelentette, ugyanis Tiszabökénynél kiszakadt a gát.
Másfél óra múlva újra elkezdett emelkedni a vízszint és éjjel Csetfalva és Mezővári között megadta magát a töltés. Közel 30 centivel magasabb vízállást mértünk, mint 98-ban, 108 ház dőlt össze, a többit pedig fel kellett újítani. Emberi életeket is fenyegetett az áradás, gumicsónakkal jártuk a falut és mentettük az embereket. Két idős asszonyt, aki sokáig nem akarta elhagyni elárasztott ingatlanját,
másodpercekkel azelőtt húztuk ki őket az ablakon, mielőtt összedőlt a házuk.
A csónakot a víz nekicsapta a szomszédos ház falának. Sokan mindenüket elveszítették. Az újjáépítésben az államtól kaptunk segítséget, de az önkormányzat is igyekezett lehetőségeihez mérten segíteni. Majdnem egy teljes hétig vízben álltak az ingatlanok. Itt minden házat sikerült újjáépíteni, nem látni félkész, félbehagyott épületeket, mint más károsult településeken. Rengeteg felajánlást és adományt kaptunk segélyszervezetektől. Volt olyan szállítmány, amit tovább is küldtünk más településekre.
A Tiszaháton már tudták, mire számíthatnak
Tiszabökénynél a Tisza március 5-én, hétfőn 15 órakor mintegy 500 méteres szakaszon átbukott a gáton. A mélyen fekvő falurészről az emberek szekerekkel menekítették jószágaikat a magasabb részekre. Kedd éjjel azután a folyó szinte ugyanott, ahol 1998-ban, átszakította a gátat, minek következtében a település nagy része ismét víz alá került.
A Tiszabökényben élő Páva István három árvizet élt át. Elmondása szerint az 1970-es és a 98-as szörnyűségből okulva, 2001-ben már mindenki menekítette, amit tudott.
– Még mielőtt megérkezett volna a nagy árhullám, a vízügyi szakemberek arról tájékoztatták a falu lakosságát, hogy nagyobb víz várható, mint 98-ban – elevenítette fel a történteket a férfi. – Húsz centivel volt magasabb a víz, mint két és fél évvel korábban. A csendes éjszakában Tiszapéterfalván hallani lehetett, ahogy Tiszabökényben recsegve, ropogva egymás után dőlnek össze a házak. Derékig érő vízben járt le a földszinti konyhába a feleségem kávét főzni. Az épületek úgy dőltek össze, mint a kártyavár. Szerencsére azóta megerősítették a védvonalakat, így bízunk benne, hogy nem ismétlődik meg az árvíz.
Nagypaládról a Kárpáti Igaz Szó vitte a hírt
Lapunk munkatársai az első adandó alkalommal útra keltek, hogy a helyszínről tudósítsanak. Fellapozva a 2001-es Kárpáti Igaz Szó március eleji lapszámait, megrázó fotókat láthatunk és megrendítő történeteket lehet olvasni. Az áradás miatt egyik pillanatról a másikra váltak bizonytalanná emberi sorsok. Sokan az újságon keresztül szereztek tudomást szeretteikről, arról, hol milyen pusztítást végzett az áradat.
„Mondják meg a lányomnak, nagy a víz, de még áll a ház” – ragadta meg a figyelmemet egy cím a 2001. március 13-i, keddi lapszámban a régi újságok olvasgatása közben.
Az újságíró Nagypaládról tudósított ebben az anyagában. Az araszoló járművet egy térdig a vízben gázoló néni állította meg, azzal a kérdéssel: Maguk Ungvárról vannak? Legyenek szívesek, mondják meg a lányomnak, Timkó Irénkének, hogy nagy ugyan a víz, de áll a ház, és mi is jól vagyunk. A családi biblia legfontosabb adatokat tartalmazó belső borítójáról diktálta le a telefonszámot az asszony. A tudósító az üzenetet természetesen átadta. Irénke az újságírótól tudta meg, hogy nagy-nagy kerülővel ugyan, de már el tud jutni a szülőfalujába.
Nagypaládon járva megpróbáltuk megkeresni az említett nénit, sajnos nem jártunk sikerrel, ugyanis fél évvel ezelőtt, 86 éves korában Virág Juliannát magához szólította a Teremtő.
A házban, amely „túlélte” a húsz évvel ezelőtti áradást, ma lánya, Timkó Irén él a férjével, akinek anyja üzent.
– Természetesen emlékszem, felhívott Kőszeghy Elemér és továbbította édesanyám szavait, amit később az újságban is visszaolvastam – mesélte a középkorú hölgy. – A férjem az árvizet követő napokban vonattal próbált eljutni ide, hogy segítsen a szüleimnek, de csak Tiszaújlakig, a Turul-emlékműig ért el, ugyanis méteres víz borította a területet és az utat. Végül visszajött, és az újságírók által ajánlott úton, Csepe irányából, nagy kerülővel jutottunk el Nagypaládra. Keserves látvány fogadott minket, az út mentén mindenhol romba dőlt házak voltak, végig azon aggódtunk, mi fogad minket Paládon. Most is kiráz a hideg, ha azokra a napokra gondolok. Több közeli rokonunknak is összedőlt a háza, hónapokig édesanyáméknál lakott édesapám testvére, menedékházként funkcionált a házunk. Édesanyám élete utolsó hónapjaiban betegsége miatt nem volt mindig tudatánál, de az árvizeket sokszor emlegette. Előfordult, hogy már nem ismert meg, de a húsz évvel ezelőtti eseményekről úgy beszélt, mintha néhány nappal korábban történtek volna. Ez a tragédia sokak tudatába beleégett. Emlékszem, már visszafelé tartottunk Ungvárra, amikor a Beregszászi járásban láttuk, hogyan jön a víz, miután Tarpánál átszakadt a gát.
A víz alattomosan vette körbe a falut. A helyiek védekezni sem tudtak.
Az ár egy röpke óra alatt lepte el Nagypaládot minden irányból. Egyik oldalról a Tisza támadt, a másikról a Tisza által felduzzasztott Batár. Még nagyobb lett volna a baj, és a szomszédos Fertősalmás sem úszta volna meg az árvizet, ha a Túr nem önt ki a magyar oldalon.
Az újjáépítés során félbehagyott házak között egy régi parasztlak szerénykedik Nagypalád főutcáján. Talán az egyetlen vályogház a településen, amely állva maradt az árvíz után. A kapuban álldogáló idős asszony szívélyesen beinvitál. Szabó Eszter a napokban tölti be a nyolcadik ikszet. Odabent meséli el, hogy beteg férjével a ház mögött lévő istállóban vészelte át az árvizet, ugyanis az magasabban volt, mint a házuk.
– Ha akartam volna, akkor sem tudtam volna elmenekülni az áradat elől, ugyanis a férjem két évvel korábbi agyvérzése és cukorbetegsége miatt ágyban fekvő beteg volt – mondta könnyeivel küszködve az idős asszony.
– Magamra maradtam a bajban, a lányom és a fiam is külföldön dolgozott akkoriban. Éjszakánként vedérrel hordtam ki a vizet. Bár felajánlották, nem mertem belevágni a házunk újjáépítésébe.
Végül 900 hrivnyát kaptam arra, hogy kicseréljük a padlót és megerősítsük a régi ház falait. A szomszédok ugyan megkapták a segélyt, de az nem volt elég ahhoz, hogy befejezzék az újjáépítést. És mivel errefele nem volt kereseti lehetőség, két évtizede félkészen állnak itt emlékeztetve az árvízre.
A rászorulókat az első perctől nem hagyták magukra
Ezt a katasztrófát a kárpátaljaiak Ukrajna és a nemzetközi szervezetek segítsége, együttérzése, valamint támogatása révén tudták átvészelni.
Főleg Magyarországról érkezett jelentős segítség. Oroszlánrészt vállalt a segélyek elvámoltatásában és megfelelő helyre való eljuttatásában, szétosztásában a Máltai Szeretetszolgálat Beregszászi Járási Szervezete.
Makuk János, a szervezet elnöke lapunknak elmondta, hogy még mindig kirázza a hideg, ha azokra az időkre gondol.
– Mindkét árvízi segélyezésben aktívan részt vettünk, sok száz segélyszállítmányt vámoltattunk el és juttattunk el a rászorulókhoz – mondta a jótékonysági szervezet vezetője. – Éjjel-nappal dolgoztunk, alig aludtunk. Magyarországról, Németországból, Svájcból érkeztek a segélyszállítmányok. Néhány nap után vámosnak hittek minket a határátkelőn, annyi időt töltöttünk ott, 2001-ben nagyjából 150 szállítmány jött a károsultak megsegítésére. A hozzánk érkező kamionokat a lehető leggyorsabban, operatív papírmunkával igyekeztünk beléptetni az országba. Először homokzsákokat és a védekezéshez szükséges eszközöket kaptunk, ám miután levonult az árhullám, tisztítószerekre és élelmiszerekre volt a legnagyobb szükség. Ezeket igyekeztünk koordinálni.
Mezőváriban éppen ott álltam a töltésen, amikor azzal szemben egy ház összedőlt.
Valami borzasztó sikolyszerű hangja van, amikor összeomlik egy épület. Láttam a töltésen álló emberek kétségbeesett arckifejezését. Képtelenség felejteni. A segélyezés mellett az újjáépítésben is részt vállaltunk. Az állam adta az építőanyagot, a szervezetünk pedig az építési költségekhez járult hozzá.
Az archív felvételek a Máltai Szeretetszolgálat Beregszászi Járási Szervezetének videóiból származnak
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.
