Sztepanov: lehetőségei határán az ukrán egészségügy

Az ukrajnai kórházakban 67 ezer ágyat szereltek fel oxigénnel – ez az egészségügy maximális teljesítőképessége, közölte ma az egészségügyi tárcavezető.

Makszim Sztepanov hagyományos reggeli sajtótájékoztatóján kifejtette, a rendszer a koronavírus elleni harc terén teljesítőképessége határán működik. Az oxigénnel ellátott 67 ezer ágy 58 százaléka foglalt. Ennél több ágyat már nem tudnak elkülöníteni a Covid-fertőzötteknek, hisz az egyéb betegre is gondolni kell. Jelenleg 47 ezer súlyos koronavírusos fertőzöttet ápolnak kórházban.

A tárcavezető elmondása szerint tovább nő a fertőzöttek és a szövődmények miatti halálesetek száma. Az elmúlt héten 400-al többen, összesen 2 455-en hunytak el, mint egy héttel korábban. S összesen 103 497 esetben bizonyultak pozitívnak a koronavírus tesztek. Jelenleg Kijevben, Hmelnickij, Mikolajiv és Zsitomir megyében a legsúlyosabb a járványhelyzet. Viszont Kárpátalján, Ivano-Frankivszk és Csernyivci megyében javuló tendencia tapasztalható.

A miniszter korábban azt nyilatkozta, hogy az előttünk álló hetekben akár napi 25 ezer fertőzött is lehet az országban.

Sztepanov: április közepére várható a járvány kicsúcsosodása

Post Author: KISZó