Nem elég a Covid okozta nyomorúságos állapot, vészjósló hírek érkeznek a keleti frontról is. Az ukrán–orosz konfliktus ismét visszakerült a vezető hírek közé, a téma újra uralja a világpolitikát. Már a magánbeszélgetések szintjén is gyakorta egymásnak szegezzük a kérdést: fellángol-e ismét a háború? Tartani kell-e egy újabb, átfogó behívási hullámtól?
Egyelőre a konfrontáció eszkalációjának vagyunk a tanúi. Az orosz csapatösszevonások kapcsán sokan azt vizionálják, Moszkva Kijev lerohanására készül. A Kercsi-szoros lezárása, az amerikai hadihajók cirkálása, a Washingtonban elrendelt újabb szankciók, orosz diplomaták Csehországból történő kiutasítása, Varsó és Vilnius Kremlnek címzett üzengetései (a sor jócskán folytatható), mind-mind olaj a tűzre.
A 2014-es krími és donbászi történések emléke még annyira élénk, hogy természetesnek hat, ha Kijevben összerezzenek az orosz haderő mozgásának hírére. Volodimir Zelenszkij jó politikai érzékkel azon van, hogy az ország fenyegetettségét és kiszolgáltatottságát felhasználva lobbizik a NATO-tagság érdekében. Ám egyelőre nem sok fogadókészséget látni a nyugati partnerek részéről. Az ukrán elnök azzal a nem titkolt szándékkal utazott a múlt héten Párizsba, hogy ott reális támogatást kaphat Emmanuel Macron elnöktől és Angela Merkel német kancellártól országa eurointegrációs szándékait illetően. Csalódnia kellett, mert vendéglátója látványosan kerülte a témát, semmi konkrétummal nem biztatta ukrán partnerét. Úgy fest, Párizs és Berlin Kijev kedvéért sem kész beáldozni az oroszokkal való stratégiai gazdasági kapcsolatait, nem kívánják ezzel bőszíteni az orosz medvét.
Egyelőre Washington is inkább csak a szavak szintjén támogatja, bátorítja Ukrajnát, a „feketemunkát” végeztetné el vele, hogy aztán jobb alkupozíciója legyen egy amerikai–orosz csúcs esetén, aminek az előkészületei ugyan megkezdődtek, de hosszú még az út, amíg a két nagyhatalom elnöke, Joe Biden és Vlagyimir Putyin személyesen is kezet fog egymással.
Abban bízhatunk, hogy egy súlyos háborús konfliktus kirobbanása semmiképp sem lehet érdeke Moszkvának és a Nyugatnak, inkább csak erődemonstrációval próbálnak erősíteni saját pozícióikon, de ez a mutatványuk így is roppant veszélyes lehet és a hétköznapi embert igencsak képes a végletekig elbizonytalanítani.
Mindeközben sajnálatos, de tény, Petro Porosenko után Volodimir Zelenszkij is belebukik legfőbb választási ígéretébe. Amint 2014-ben az elődje, úgy a humoristából lett elnök is a donbászi béke megteremtésének üzenetével tudott fölényesen államfő lenni 2019-ben. Sokáig még úgy is nézett ki, hogy eredményesebb lesz elődjénél, a legutóbbi, tavaly júliusban megkötött fegyverszünet egészen az év végéig működött is, de az amerikai elnökválasztás kimenetele rossz irányba sodorta a viszonylagos nyugalmat.
Miközben a nagyhatalmi szereplők íróasztalain előttünk nem ismert háttérkottából megy az üzengetés, egymás rémisztgetése, addig mi csak bizakodhatunk és imádkozhatunk, hogy a hétköznapjainkat ne uralja ismét a háború, a tévék képernyőjére, az újságok címlapjaira ne térjenek vissza a véres harcokról szóló tudósítások, az ország gazdasága ne kapjon újabb rettentő pofont, fiainkat ne veszélyeztesse a behívás réme…
