Mozgalmas napokon van túl az ukrán közélet. Nehéz lemérni, hogy a kettős ünnep kínálta számos program, látványosság közepette jutott-e kellő figyelem a nagypolitika történéseire. Pedig érdemes volt azokat is nyomon követni…
Horváth Sándor
Meglátásom szerint Angela Merkel német kancellár kijevi látogatása, a nemzeti lobogó napja, a Krími Platform alakuló ülése, a függetlenség 30. évfordulójának méltatása tökéletes egységet alkotott, s azt a hatást keltette, hogy végre akut problémák megoldásához kerülünk közelebb.
Hogy ez a várakozás (elvárás) mennyire indokolt, s beteljesülnek-e a 47 ország és több nemzetközi szervezet képviselőit felsorakoztató fórumhoz fűzött remények, azt nehéz eldönteni. Mint ahogy azt is, valójában milyen esélye van a kibontakozásnak.
Egyértelmű, hogy az adott helyzetben az ukrán vezetés külpolitikai vonalon a legtöbb figyelmet az orosz agresszió semlegesítésére kénytelen fordítani, hisz ez nem csupán érzelmi kérdés, kőkemény gazdasági vonzatai is vannak, tehát az ország egészének sorsát befolyásolja. Ezért kiemelten fontos az, amit ezzel kapcsolatban Volodimir Zelenszkij a Krími Platformon mondott nyitóbeszédében leszögezett: „Tudatában vagyunk annak, hogy a független Ukrajna egymaga sohasem lesz képes visszaszerezni a Krímet. Működő nemzetközi szintű támogatásra van szükségünk”.
Az én olvasatomban ez ugyancsak fájdalmas, de őszinte beismerés. No de mi következik ezután. A jelen helyzetben a legnagyobb esélye egy szankciókkal körülbástyázott állóháborúnak van, s az ilyen patthelyzet általában a nagyobb erőforrással rendelkező félnek kedvez.
Amennyiben szó szerint vesszük az elnök egy másik megállapítását, mely szerint: „a Krím korábban a nemzetközi stabilitás garanciája volt, most puskaporos hordó”, akkor bizony nagyon-nagyon sürgető az a bizonyos „működő nemzetközi szintű támogatás”.
A Krím elfoglalása miatti veszteség eléri a 100 milliárd dollárt
