November 1-én, hétfőn a rendőrség emberei megszállták a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatás ungvári épületét és elkezdték lepecsételni a megyei tanács apparátusának irodáit, írja a Mukachevo.net Vitalij Gregor társadalmi jogvédő Facebook-bejegyzésére hivatkozva. A hírportál meg nem nevezett forrásaira hivatkozva, azt közölte, hogy a hatóságok az apparátus egyik tisztviselőjének bejelentése nyomán kezdték meg a helyiségek lezárását. A […]
Nap: november 1, 2021
Ennyi volt: megszűnik az Ungvár–Kijev repülőjárat
November 9-től megszűnik a nagy dérrel-durral elindított Ungvár–Kijev repülőjárat. A június óta heti három alkalommal üzemelő járat leállításáról maga a légitársaság számolt be. A Windrose közleménye szerint november 9-től nem indítanak járatokat Ungvárra, Csernyivcibe és Mikolajivba. Előbbi két célállomás esetében a repülőtér technikai hiányosságaira fogják a járat szüneteltetését, az a kifogás, hogy a téli időszakban […]
Videó: verekedés tört ki az egyik kijevi oltóponton
Az ukrán fővárosban a vörös karantén zóna bevezetésének előestéjén jelentősen megnőtt az oltásra jelentkezők száma. Az egyik kijevi oltóponton két sorban álló férfi között először szóváltást és lökdösődést, majd verekedés alakult ki, írja a Korrespondent. A dulakodásról készült felvételt, az egyik fővárosi Facbook-csoportba töltötték fel. A felvétel készítője a bejegyzésben arról írt, hogy néhány órával […]
Könyvolvasásra kötelezték a tolvajokat
Odesszában két fiatalembert rádiólopáson kaptak, a bíró ezért Tarasz Sevcsenko, Mark Twain és Jack London műveinek olvasására ítélte őket. Bujdosó Ivett Az ítéletek egységes nyilvántartása szerint a 19 és 23 éves tolvajokat egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, emellett elrendelték, hogy olvassák el Mark Twain Tom Sawyer és Huckleberry Finn kalandjai, Jack London Fehér Agyar és […]
A hét arca: Benkő Bianka
Benkő Bianka az idén fejezte be tanulmányait a Beregszászi Egészségügyi Koledzsben. Ápolói képesítést szerzett, jelenleg pedig logopédusnak tanul. A 19 éves lány elvégzett egy kozmetikus tanfolyamot is. Szabadidejében sminkesként dolgozik. Szívesen olvas, zongorázik, képeket fest és varr. Mindig is érdekelték a ruhák, a divat, így kezdett el ruhákat tervezni. Hiszi, hogy a tetteink határozzák meg […]