Hétfőtől fizetés nélküli szabadságra küldik az oltatlan tanárokat

Mint arról már korábban beszámoltunk, november 8-tól felfüggesztik azokat az oktatókat, akik nincsenek beoltva koronavírus ellen. Viszont már egy adag oltás is elegendő ahhoz, hogy a pedagógust ne függesszék fel.

Az oltatlan tanárokat november 8-tól felfüggesztik a munkából

Védőoltás hiányában nem mehetnek dolgozni, és fizetést sem kapnak – jelentette ki Igor Kuzin országos tisztifőorvos. – Csak azok a munkatársak nem lesznek felfüggesztve, akiknek orvosi ellenjavallat miatt nem kaptak Covid-oltást.

Ahhoz, hogy az illető november 8.-a után is folytathassa az oktatási intézményben a munkát, már az oltás első adagjának felvétele is elegendő, ugyanis ez azt mutatja, hogy a személy nem tagadja meg a védőoltást.

“Ebben az esetben dolgozhat, mert megértjük, hogy bár az illető támogatja a védőoltást, még nem érkezett mindkét adagot megkapni” – mondta Kuzin.

Ugyanakkor a szakszervezet a pedagógusok felfüggesztésének elhalasztását kéri.

Azt szeretnék, ha egy hónap haladékot adnának még, és csak december 8-tól küldenék el az oltatlan tanárokat, írja az Osvita. Azzal érvelnek, hogy az egészségügyi minisztérium ezen döntése fennakadásokat okozhat az oktatási folyamat szervezésében, például nem tudják pótolni a hiányzó tanárokat.

Forrás:
KISZó

Szolidaritási előfizetési felhívás!

Szolidaritási előfizetési felhívás!
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó