Nagymuzsalyban is elkezdődött a néptánctanulás ● Kárpáti Igaz Szó

A KárpátHáz Civil Szervezet kultúránk, hagyományaink megtartása érdekében kultúrházakat újít fel, azt remélve, hogy azokban beindul az élet.

Hegedűs Csilla

A remény beigazolódott, hiszen az eddig átadott, a kor igényeinek megfelelő művelődési intézetekben (Badaló, Csetfalva, Halábor) Kovács István koreográfus több csoportban foglalkozik a helyi gyerekekkel, hogy megtanítsa őket a néptáncra. A minap újabb településen, ezúttal Nagymuzsalyban kezdődött el az ilyen munka. Az első alkalomra Tóth Győző, a KárpátHáz Civil Szervezet ügyvezetője is ellátogatott.

– A kicsik arcán látszik az öröm és a lelkesedés. Úgy gondolom, karácsonykor már itt is bemutathatják a gyerekek a megtanult táncokat szüleik, hozzátartozóik és nem utolsó sorban tanáruk legnagyobb örömére – mondta Tóth Győző. Azt kérte a gyerekektől, hogy legyenek kitartóak, mert megéri. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy sikeres a kezdeményezés.

Nem beszélve arról, hogy a gyerekek, amíg a próbák tartanak, nem a számítógép, a televízió, nem az okostelefon előtt ülnek, hanem valami olyannal foglalkoznak, ami hasznos és csodálatos dolog.

– Minden erőnkkel azon leszünk, hogy ezt a kezdeményezést fenntartsuk, fejlesszük, és természetesen folytassuk. A következő lépésben fellépő ruhákkal lepjük majd meg a nagymuzsalyi gyerekeket is, Péter Csaba megyei képviselő, a KárpátHáz Civil Szervezet Kuratóriumának elnöke ezért mindent meg fog tenni. Mára, az itteni gyerekekkel együtt, több mint 250-en tanulják a néptáncot. Tehát egyértelműen sikertörténetnek nevezhetjük ezt a programot, mert azon túl, hogy a gyerekek hasznos dologgal foglalkoznak, közösségben vannak, jólérzik magukat. És azt is fontos kiemelni, hogy a magyar néptáncok mellett ukránt is tanulnak a gyerekek, ezzel is bizonyítva, hogy mi tiszteljük a többségi nemzet kultúráját – zárta köszöntőjét az ügyvezető, majd sok sikert kívánt a legkisebbeknek, hiszen a foglalkozás velük kezdődött.

Kovács István hozzá is látott az oktatáshoz. Előbb az alapokat vették át, majd immár zenére tanulták a lépéseket a legkisebbek. Őket a nagyobbak követték, aztán a tinédzserek is sorra kerültek.

Forrás:
KISZó

Szolidaritási előfizetési felhívás!

Szolidaritási előfizetési felhívás!
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó