Hamisnak minősítette az orosz Külső Hírszerző Szolgálat hétfői közleményében azt az amerikai külügyminisztériumtól származó információt, amely szerint orosz csapatösszpontosítás zajlik az ukrán határon.
„Az utóbbi időben washingtoni tisztviselők azzal félemlítik meg a nemzetközi közösséget, hogy Oroszország állítólag Ukrajna elleni agresszióra készül. A beérkező jelentések szerint az amerikai külügyminisztérium diplomáciai csatornákon keresztül abszolút hamis információkat közöl szövetségeseivel és partnereivel arról, hogy országunk területén erőösszpontosítás zajlik Ukrajna katonai inváziója céljából” – közölte az orosz felderítés sajtóirodája.
A szolgálat emellett azzal vádolta az Egyesült Államokat és az Európai Uniót, hogy bátorítja a konfliktus kirobbantását Délkelet-Ukrajnában.
„Aggódunk amiatt, hogy az ilyen agresszív propaganda arra ösztönzi a kijevi rezsimet, hogy megnövelje katonai csoportosulását a Donec-medencében, és folytassa a polgári célpontok elleni tüzérségi támadásokat” – olvasható az MTI által feldolgozott anyagban.
„Rendkívül aggasztó az Egyesült Államok és az Európai Unió provokatív politikája, amely szándékosan erősíti Kijevben azt az érzést, hogy bármit büntetlenül megtehet” – áll a közleményben.
Emlékeztetőül: Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője azt mondta, hogy Oroszország dezinformációs kampány célpontjává vált, amely szerint agresszív tervei vannak Ukrajnával szemben.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfőn egy moszkvai sajtótájékoztatón azzal vádolta a kijevi vezetést, hogy harcias retorikához folyamodott, amely azt a szándékot tükrözi, hogy a Donec-medencei konfliktust „forró szakaszba” léptesse. A tárcavezető így kommentálta azt a sajtóban megjelent értesülést, amely szerint az ukrán fegyveres erők első alkalommal vetettek be amerikai Javelin páncéltörő rakétarendszert.
Az orosz diplomácia vezetője emlékeztetett arra, hogy az ukrajnai rendezésről kötött minszki megállapodás értelmében egyértelműen tilos a Javelin páncéloselhárító eszköz és a Bayraktar harci drón alkalmazása, amelyek használatáról Kijev bejelentést tett.
Lavrov kijelentette: Oroszországot nyugtalanítja, hogy Németország és Franciaország nem kívánja támogatni a minszki megállapodások végrehajtását. Úgy vélekedett, hogy az Egyesült Államok Európánál jobban megérti az ukrán rendezésről kötött minszki megállapodások körül kialakult helyzetet.
Arról is írtunk, hogy Kijevben konkrétan tudni vélik az orosz támadás lehetséges időpontját: