Az olvasó kérdez – a jogász válaszol
Azok az idős emberek, akiknek már régen ítélték meg az öregségi nyugdíjat, és mégis tovább dolgoztak, nemritkán azzal szembesülnek, hogy illetményük soros újraszámfejtésekor a nyugdíjhivatal csökkenti a járandóságukat.
Magyar Tímea
Ez ügyben fordult a jogászhoz az a férfi, akinek 2010 szeptemberében helytelenül számolták újra az illetményét. A gond az, hogy az újraszámolás során a 2007. évi országos átlagbért vették alapul (1197,91 hrivnya), holott már a 2009-ben érvényes átlagbért kellett volna figyelembe venni, ami 1650,43 hrivnya volt.
Szerhij Korobkin jogász magyarázata szerint a nyugdíjazás utáni munkáért járó kifizetéseket A kötelező nyugdíjbiztosításról szóló törvény 32. cikke 4. része szabályozza, mely 2004. január 1-jén lépett életbe. A cikkelyt azóta több ízben módosították.
A cikk értelmében, ha valaki az utolsó újraszámfejtés után még két évet dolgozott,
a 2010 szeptemberében megejtett újraszámoláskor az előző évi áltagkeresetet kellett alapul venni,
nem pedig a három évvel korábbit, vagyis a panaszos kérése jogos.
A jogász elmondása szerint a Nyugdíjalap a gyakorlatban ennek ellenére különféleképpen végezte el a számításokat:
2004 és 2008 között például valóban a friss országos átlagbért vették figyelembe. 2008 után viszont eltértek az előírt szabálytól, emiatt a nyugdíjasok tömegesen fordultak bírósághoz és meg is nyerték ezeket a pereket.
2011 októberében ismét újraszerkesztették az említett cikkelyt. Most a nyugdíj újraszámoltásánál a régi átlagkereset mutatóját használják, vagyis azt, amelyet a nyugdíj felszámolásakor vagy a korábbi újraszámításnál vettek figyelembe.
Kapcsolódó írásunk:
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.