Mirotvorec – a forrongó nacionalizmus zsákutcája?

Mirotvorec Ukraina

A Medium.com portál felfedte a személyiségi jogokat durván sértő Mirotvorec honlap hátterét. A cikk rávilágít a radikális portál valódi céljára, s neveket is említ, kik állhatnak a háttérben. A leleplező írás anonim szerzője kijelenti: a Mirotvorec lelkén emberéletek száradnak.

A szóban forgó írás megállapítja, ha a Mirotvorec létezése az ukrán–orosz háborús konfliktus első éveiben még valamivel esetleg magyarázható volt, mára védhetetlen és vállalhatatlan az állam részéről, az az ultranacionalista kisebbség játékszerévé vált.

A botrányos portált 2014-ben alapították, s gyűlöletkeltő hangneme vezetett Olesz Buzina író és Oleg Kalasnyikov politikus 2015-ös halálához. Mindkettejüknek azért kellett meghalniuk, mert a Mirotvorec Ukrajna ellenségeinek kiáltotta ki őket. Az elmúlt években a portál több ezer ukrán állampolgár szigorúan bizalmas személyes adatait hozta nyilvánosságra, köztük számtalan újságíróét. A zsurnaliszták egyetlen bűne, hogy a forrongó kelet-ukrajnai vidékekről tudósítottak, s ottani akkreditációjuk során kapcsolatba kerülhettek a radikálisok által „terroristáknak” titulált helyiekkel.

De a kárpátaljai magyaroknak is kijutott a Mirotvorec megfélemlítő hangulatkeltéséből, közösségünk számtalan megbecsült tagja került fel a „halállistára” csak azért, mert vélhetően magyar útlevél is lapul a zsebében. Ám még ez sem volt nekik elég, a Kijevnek nem tetsző nyugat-európai politikusok is megízlelhették a Mirotvorec „gondoskodását”, mások mellett Szijjártó Péter magyar külügyminisztert is listázták…

Joggal adódik a kérdés, miként fordulhat ilyen elő egy Európába igyekvő országban? Miért tűrik el a hatóságok egy jogtalanul, az emberi jogokat két lábbal tipró szélsőséges „halálportál” működését? A kérdés persze naivnak hat, hiszen mindnyájan tudjuk, a Mirotvorec önerőből képtelen lenne olyan bizalmas információkhoz, személyes adatokhoz jutni, amilyenekkel rendelkezik, amiket honlapján publikál. Ezeket a titkos infókat kizárólag az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) és más belbiztonsági hatóságok közreműködésével képes megszerezni.

Kijev nem tud mit kezdeni a Mirotvoreccel

A Medium.com sorra veszi, kik állhatnak az országra csak szégyent hozó honlap mögött? Felmerül Heorhij Tuka egykori euromajdanos aktivista neve, aki később a megszállt területekért és a belső migrációért felelős tárca vezetője is volt. Szintén kapcsolatba hozható a Mirotvoreccel Anton Herascsenko korábbi belügyminiszter-helyettes. Megkerülhetetlen szerepe lehet a radikális portál működtetésében Roman Zajcev SZBU-tisztnek, aki a Mirotvorec Központ nevű társadalmi szervezet vezetője. A Medium.com nyomozása megállapítja, a portál létrehozója Volodimir Kolesznyikov informatikus lehet, aki a védelmi minisztérium alkalmazottja, felelősségi területe pedig a szakadár „népköztársaságok” területén zajló terrorizmus-ellenes akciók koordinálása. Róla tudni kell, hogy fanatikusan rajong az Ukrán Felkelő Hadseregért (UPA), amelyik lengyelek ezreit végezte ki Volinyban és Galíciában. Ám az egyik legérdekesebb név mégis Okszana Tinykóé. A szintén IP-szakember Tallinban él, a Mirotvorecet leleplező írás szerint ő lehet a portál egyik adminja, amire az is bizonyíték, hogy Tinyko a legkülönbözőbb módokon igyekszik reklámozni a „halállistás” honlapot az internetes közösségi felületeken. És akkor következzék a legérdekesebb: Okszana Tinyko az észt fővárosban a NATO ottani kiberbiztonsági centrumában dolgozik, ami felvetheti a kérdést: az észak-atlanti szövetségnek is köze lehet az ukrán radikálisok alattomos játékához? És ha jobban belegondolunk, valóban, miért tűri el a NATO és az EU is egy olyan honlap létezését az integrálódni akaró Ukrajnában, mint a Mirotvorec. A nyugati világban különösen érzékenyek az emberi, a személyiségi jogokra, de a Mirotvorec esetében mintha mindenki vak lenne…

Vajon ki engedélyezi a Mirotvorec működtetőinek, hogy több ezer ukrán állampolgárt tartson félelemben, hogy egy állami állás elnyerésénél szempont legyen, hogy az illető nincs-e a botrányos „halállistán”? Hogy lehet a Mirotvorec amolyan állam az államban? Mi a valódi céljuk?

A Medium.com oknyomozó riportja azzal a megállapítással zárul, hogy 8 évvel a véres Euromajdan után talán eljött az ideje annak, hogy félkatonai szervezetek ne befolyásolhassák a hatalmat. A háborúskodás, megfélemlítés, zsarolás ideje talán már lejárt, fejeződik bizakodó hangnemben a cikk.

Forrás:
KISZó
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó