Az Egyesült Államok állandó segítséget nyújt Ukrajnának a biztonság, a gazdaság és a humanitárius segélyek terén egyaránt – jelentette ki Joe Biden amerikai elnök, amikor kedden telefonon egyeztetett Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel.
A Fehér Ház által kiadott közlemény szerint a két elnök arról is beszélt, hogy „az Egyesült Államok folyamatosan támogatja Ukrajnát az orosz agresszió elleni védekezésben”. Mint fogalmaztak: „a vezetők megvitatták, hogy az Egyesült Államok szövetségeseivel és partnereivel közösen hogyan dolgozik Oroszország elszámoltathatóságán, többek között olyan szankciók bevezetésével, amelyek már most is hatással vannak az orosz gazdaságra”.
A közlemény szerint a telefonos megbeszélésen szó esett arról is, hogy „Oroszország fokozza a támadásokat Ukrajnában a civilek által látogatott helyszínek ellen is”.
Példaként említették a keddi bombatámadást az egyik kijevi holokauszt-emlékmű közelében. A Fehér Ház egyik, neve elhallgatását kérő tisztségviselője szerint a két vezető alig több mint 30 percig beszélt egymással.
Zelenszkij Twitter-bejegyzésben erősítette meg, hogy kedden beszélt Bidennel az Oroszország elleni szankciókról és az Ukrajnának nyújtott védelmi segítségről. „A lehető leghamarabb meg kell állítanunk az agresszort. Köszönjük a támogatást!” – fogalmazott az ukrán elnök.
Biden és Zelenszkij alig egy hét alatt háromszor beszélt egymással telefonon.
Az ukrán elnök kedden videón interjút adott a CNN hírtelevíziónak is. Az interjúban még több segítséget kért az Egyesült Államoktól.
Nagyon komoly (a helyzet)…most nem filmben játszom” – fogalmazott Zelenszkij, akik korábban színész volt.
Az interjúban azt is megemlítette, hogy Biden elnöknek szerinte „erőteljes” és „hasznos” évértékelőt kellene tartania.