Minden nap lehetőséget érez valami újra, kíváncsian tekint arra, mi vár rá aznap. Pozitív életszemlélet jellemzi. Minden szituációban meglátja a jót, megpróbálja kihozni belőle a legjobbat. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Linc Annamária geográfus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Földtudományi Doktori Iskolájának PhD-hallgatója.
Simon Rita
– Nem erőssége a csapatmunka.
– Való igaz, szeretem egyedül végezni a teendőimet. Nagyon nehezen kérek segítséget másoktól. Úgy vagyok vele, hogy ha magam csinálom, akkor az én elképzelésem szerint fog megvalósulni, és nem kerül ismeretlen tényező a projektbe.
– Nem bánja a hajtást.
– Hajlamos vagyok mindenre igent mondani, nem nehéz meggyőzni. De nem bánom, most járok a húszas éveimben, ez az az időszak, amikor időmből és energiámból is futja. Úgy érzem, most kell minél több dolgot elvégeznem, kipróbálnom, hogy később jó és rutinos szakember legyek.
– Olykor kapkodó.
– Rossz tervező vagyok. Határidőnaplót sem vezetek. Mindig csak a következő aktuális teendőt tartom számon. Néha egyikből a másikba “zuhanok”. Vannak kaotikusabb időszakok, máskor meg nyugis minden. Most jólesik a lelkemnek, hogy újra sok elfoglaltságom akad, nem úgy, mint a Covid első hulláma alatt.
– Konfliktuskerülő.
– Ha tehetem, mellőzöm a vitákat. Akkor állok bele, ha száz százalékig biztos vagyok az igazamban, illetve ha látom, hogy a szemben álló fél nem csökönyös, meggyőzhetetlen alak.
– Mindennek az előnyös oldalát látja.
– Semmit sem tekintek feleslegesnek. Hiszem, hogy minden tettből tanulunk valamit, fejlődünk, változunk általa. Akármilyen élethelyzetben vagyunk, akarva vagy akaratlanul mindig beszippantunk valamilyen tudást.
– Sok helyen járt, mégis hazahúz a szíve.
– Fentről irányítottnak érzem az életemben bekövetkezett változásokat. Nálunk, Öregakliban csak négy osztály van, onnan a Nevetlenfalui Középiskolába mentem, majd a Péterfalvai Református Líceumban érettségiztem. A líceumból a beregszászi főiskolára felvételiztem, földrajz szakra. Ha visszatekintek a középiskolás éveimre, kicsit könnyelmű voltam. Nem volt szenvedélyem a tanulás, nem forrt bennem a vágy, hogy egyetemre, főiskolára menjek, főleg nem kívántam kutatóvá válni. Most viszont már ez a hivatásom, mást el sem tudnék képzelni. Hiszem, hogy mindennek így kellett történnie, Isten terve valósult meg az életemben. Főiskolás koromban a kiscsoportos foglalkozások motiváltak, rengeteg kiváló oktató adta át a tudását, és ez engem is nyitottabbá tett. Harmadik évfolyamos voltam, amikor a jelentős tanárhiány miatt felkértek, hogy oktassak Szőlősgyulán. Egy évet tanítottam, nagyon tetszett, de éreztem, hogy nincs akkora tapasztalatom, ami segítene ezzel megbirkózni. Mivel a főiskolán akkor még nem volt ebből a tárgyból magiszteri, Szegedre felvételiztem geográfus mesterképzésre, azon belül turizmusföldrajz szakirányra. Közben egy ösztöndíj keretében Budapesten töltöttem bizonyos időt. Ott jött szóba a doktori, így a mesterképzés után ottmaradtam és azóta az ELTE-n vagyok PhD-hallgató. A kutatással nem szeretnék felhagyni, és majd hazajönnék főiskolásokat oktatni. Az, hogy kárpátaljai vagyok, nem csak kiindulópont, hanem kapaszkodó is. Számtalan emberrel találkoztam már, és azt veszem észre, egyre inkább hiányzik az érték belőlük. Mindenki vágyik a globalizációra, egységre, csak azt felejtik el, ami igazán fontos. Itthon ez még nem annyira tapasztalható, az emberek figyelmesek és hitelesek, ami számomra nagyon fontos. Plusz, az lebeg előttem, hogy ha én is elmegyek, akkor ki marad itthon? Lehet, külföldön kicsit nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb az élet, de azt hiszem, ha túl nagy a nyugalom, akkor hajlamosak vagyunk elkényelmesedni.
– A kutatása is a vidékhez kötődik.
– A témám a határon átnyúló együttműködések földrajzi vonatkozásai Kárpátalja és Magyarország között. Röviden: az együttműködés megerősítése a cél, szeretnék elősegíteni az itteni szervezetek fejlődési lehetőségeit, felhívni a figyelmüket arra, hogyan tudják lehívni, felhasználni akár az EU-s forrásokat. Ezt akár egy egyszerű vállalkozó is megteheti, nem muszáj önkormányzati szinten kivitelezni ezeket. A kutatásom elsősorban a jelenlegi helyzet felmérésére és az együttműködési programok irányelveinek, további fejlesztési lehetőségeinek a kiaknázására irányul.
– A futás tölti fel.
– Szeretek a szabadban lenni. Budapesten, ha tehetem, kirándulok. Szívesen futok, azzal vezetem le a stresszt. E tevékenység során igazán megkönnyebbülök, olyan, mint egy újraindítás gomb. Sokat olvasok. Nagy szenvedélyem a geopolitika, igyekszem azzal is képben lenni.
– Odafigyel a környezetvédelemre.
– Amióta Budapesten élek, sokkal nagyobb figyelmet fordítok erre. A szelektív hulladékgyűjtés és a saját szatyor használata alap, de igyekszem odafigyelni, hogy a megvásárolt termék csomagolásán szerepel-e az újrahasznosított jel, illetve a származási országa. Nagyon ritkán veszek palackozott vizet, gyakran vásárolok turiban, kerülöm a fast fashion (idénydivat) cikkeket. Igyekszem tudatosan viselkedni. Itthon kicsit nehezebb ezt kivitelezni.
– A keresztyénség áll az első helyen az életében.
– Fentről kaptunk mindent, és Őrá kell tekintenünk.
– Nem mindenkihez alkalmazkodik.
– Egyre rugalmasabb vagyok, de a magánéletben továbbra sem engedek az elveimből. Ha nem érzem magam komfortosan valahol, akkor inkább eljövök onnan, mintsem a környezethez idomuljak. A munka kapcsán ez más. Ott annak érdekében, hogy gördülékenyebben menjen a munka, sokkal megértőbb vagyok.
– Érzékeny.
– Igen, és nehezen lazulok el. Nyugodtnak kell éreznem magam az illető mellett, hogy igazán kikapcsolódjak. Értékelem a jó embereket, akik nem gonoszkodnak vagy fölényeskednek, mert azt nem tűröm. Nem szeretem, ha valaki másokon átgázolva törtet. A hazugság és az igazságtalanság is dühít. Jómagam az elmúlt öt évben sokkal higgadtabb lettem. A lobbanékony és dacos oldalam már háttérbe szorult. Rájöttem, az élet megy tovább, és túl rövid ahhoz, hogy mindenben csak a negatívumokat lássuk. Meg kell látni a jót, és érezni, örülni annak, hogy folyamatosan fejlődünk, még akkor is, ha egy kis faluban élünk, például Akliban.
