Megkezdődött a külügyminiszteri tárgyalás Törökországban

Az ukrán és az orosz külügyminiszter találkozója Törökország közvetítésével jött létre. Antalyában tárgyalóasztalhoz ült Dmitro Kuleba és Szergej Lavrov. A tanácskozáson részt vesz a török diplomácia vezetője is. A történésekről egyelőre annyi ismert, hogy Dmitro Kuleba ismertette török kollégájával az általa javasolt napirendi pontokat. Ezek: a támadások azonnali felfüggesztése, a humanitárius helyzet Mariupolban, Harkiban, Szumiban […]

Egy nap alatt több mint 40 ezer embert evakuáltak

Március 9-én 40 ezer nőt és gyermeket sikerült evakuálni az ország különböző megyéiből, ezenkívül több mint 3 ezer főt a megszállás alatt lévő Irpinyből és Vorzelből – jelentett be David Arahamija, a Nép szolgája parlamenti frakciójának vezetője. Hozzátette, több mint 100 ezer embert szerettek volna kimenekíteni a háború dúlta térségekből, különösképpen Mariupol, Harkiv és Kijev […]

Ukrán ellentámadás Kijev alatt

A katonai akció során 5 ellenséges tankot semmisítettek meg. Az Ukrán Fegyveres Erők ellentámadást hajtottak végre a főváros térségében – jelentette be Vadim Deniszenko. A belügyminiszter tanácsadója. Hozzátette, az éjszaka eléggé bonyolult volt. „Az ukrán hadsereg ellentámadást hajtott végre Kijev alatt. Öt tankot semmisítettünk meg” – jelentette Deniszenko. A tanácsadó hozzátette: a helyzet összetett, de […]

ÉLŐ, 15. nap – Ma találkozik az orosz és az ukrán külügyminiszter

Törökországban, az antalyai nemzetközi diplomáciai fórum kezdete előtt tárgyalnak. A találkozót a török külügyminiszter kezdeményezte, ő közvetítene a két fél között. Ez lesz a legmagasabb szintű diplomáciai találkozó a két fél között a háború kirobbanása óta. Kuleba ukrán külügyminiszter szerdán azt mondta, nincsenek nagy elvárásai, de megpróbálják kihozni a legtöbbet. Csütörtök, az ukrajnai háború tizenötödik […]

A mezőgazdasági területek értékesítési tilalmának részleges feloldását 2021. július 1-jére tervezik, a földpiac nagyobb liberalizációját azonban 2024. január 1-jére jósolják.

Felmentik a katonai szolgálat teljesítése alól az ukrán mezőgazdászokat

Nem mozgósítják a kárpátaljai agrárcégek dolgozóit – jelentette be az üzleti élet képviselőivel folytatott megbeszélésen Alekszandr Muzicsenko, a megyei toborzási és szociális támogatási központ biztosa. A kritikus infrastrukturális létesítmények képviselői felszólították a biztost, hogy szüntessék meg alkalmazottaik mozgósítását, a nemzetközi fuvarozók számára pedig egyszerűsítsék a határátlépési eljárást, írja a KISZó.ua. Békeidőben a vállalkozások, intézmények és szervezetek […]

Ingyenes orvosi konzultáció

A háború okozta megváltozott életkörülmények mellett jelenleg még többen szorulnak orvosi segítségre. Viszont számos klinika bezárta kapuit, nem fogad. Ukrajnában a Telegram ingyenes, üzenetküldő alkalmazásban létrehoztak egy Turbota nevű chat-bot-ot, melyben egészségügyi szakemberek nyújtanak ingyenes segítséget, adnak online konzultációt a betegeknek. Jelenleg 1500 különféle szakorvos – például pszichológus, oftalmológus, ideggyógyász, endokrinológus stb. – csatlakozott a […]

Már 616 millió forint érkezett a Híd Kárpátaljáért Program segélyvonalára

Már 616 millió forint támogatás érkezett a Híd Kárpátaljáért Program által működtetett 1357-es segélyvonalon keresztül az ukrajnai menekültek megsegítésére – jelentette be a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán Barabáson. Soltész Miklós, aki egyben a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács elnöke, hangsúlyozta, hogy ez az elmúlt évtized legnagyobb támogatási összege és a magyar emberek segítőkészségének […]

Készítette és karbantartja a weboldal.net