„A fiam éjszakánként felriad a bombázásoktól tartva” – KISZó-riport a Nyugati pályaudvarról.
Három év körüli kisfiú játszik a járda kövén a Nyugati pályaudvar Váci út felőli oldalán a patinás királyi váróterem kijáratánál. Autót tologat. Néhány méterrel arrébb fekete-afrikai férfi zokniban, strandpapucsban és mackónadrágban telefonál. A pályaudvar tövében népes roma család táborozik közel egy tucat kisgyerekkel, szortírozzák a nem sokkal korábban megkapott segélycsomagot. Kisebb csoportokban emberek álldogálnak, kezükben kék-sárga A4-es laminált lap, rajta a „tolmács”, „szállás” felirat ukránul és magyarul.
Szabó Sándor (Budapest-Ungvár)
Odabent a váróteremben a segélyszervezetek munkatársai és önkéntesei tartják a frontot már napok óta, folyamatosan töltik fel szendvicsekkel, tartós élelmiszerrel, édességgel, itallal a pultokat, de igény szerint gyógyszerrel, pelenkával, bébiétellel és tisztálkodószerekkel ellátják az ide érkező menekülteket. A peron felőli bejáratnál egy kartondobozban plüssjátékok tornyosulnak. A háziállatokra is gondoltak, állateledelt biztosítanak azoknak, akik a kis kedvenceikkel érkeznek ide. Szinte folyamatosan érkeznek magánemberek, cégek, vállalatok képviselői a felajánlásokkal, kerekes kiskocsi kell az adományok mozgatásához. Zöldben a Magyar Református Szeretetszolgálat, pirosban a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, a máltaiak, a Magyar Vöröskereszt önkéntesei. Az utcán a Hit Gyülekezete oszt meleg ételt.
– Forgó rendszerben dolgozunk, folyamatosan érkeznek az önkéntesek, akik regisztrálás után segíthetnek az adományok szétosztásában, szortírozásában – mondta lapunknak Domján Sós Otília, a Magyar Református Szeretetszolgálat egyik önkéntese.
– Előfordul, hogy a különvonatokkal több százan érkeznek ide. A MÁV a menekülthullám kezdete óta plusz kocsikat is csatol a Záhonyból induló menetrend szerinti járataihoz. Ezzel tehermentesítve a különvonatokat és egyenletessé téve az itt működő ellátási láncot.
A civilben traumákkal és krízisintervencióval foglalkozó középkorú hölgy elmondta, egymás után érkeznek a felajánlások, jönnek magánszemélyek kisebb-nagyobb élelmiszercsomagokkal, az előre elkészített szendvicsekkel, tartós élelmiszerrel, ivóvizet. De hoznak plüssjátékokat, ruhaneműt is. Elmagyarázta, a Nyugatiban csak egy tranzitállomás működik, itt maximum néhány órát töltenek az ukrajnai menekültek. Bent a váróban meleg ételt, folyadékot vesznek magukhoz, a parkolóban melegedő buszokra lehet szállni.
Kint két szervezet gondoskodik a szállás megszervezéséről azok számára, akik nem utaznak tovább, vagy nincs itt rokonuk, ismerősük, ahol meghúzhatják magukat, ezenkívül az A-ból B-be való eljutásról is gondoskodnak.
– Az a tapasztalatunk, hogy vonattal a távolabbi területekről érkeznek a menekültek, többnyire azokból az ukrajnai városokból, ahol bombázások, harcok dúlnak – fogalmazott az önkéntes, aki már napok óta segít az ide érkezőknek. – De nagyon sokan jöttek Kárpátalja határhoz közeli településeiről, magyar és ukrán nemzetiségűek egyaránt. Nyilván ez egy szűk keresztmetszet, csak azokról tudok beszélni, akikkel én találkoztam. Nyilvánvalóan mindenki megviselten, meggyötörve érkezik meg ide. Jellemző, akik az utóbbi napokban érkeztek, hátrahagytak mindent, kisebb vagy nagyobb veszteségeik vannak, az életük gyökeresen megváltozik ezután.
Van, aki napokat utazik, rendkívül rossz, sokkos, traumatizált állapotban érkezik meg.
Az önkéntesek és személy szerint én is azt éreztetem az emberekkel, hogy nem maradtak magukra ebben a nehéz helyzetben. Nekünk az élelmezés mellett mentális, fizikai, egészségügyi, emberi, esetenként rendvédelmi segítséget kell nyújtanunk.
A Nyugatiba február 28-a óta hozza a kisebb-nagyobb menekültcsoportokat a vonat Záhony felől. A menekültek vonatai a 10-es vágányra érkeznek. Amikor befut egy szerelvény, a civil önkéntesek, tolmácsok információs tábláikkal felvonulnak a peronra, az itt ügyeletet teljesítő rendőrök lezárják a peront, hogy a szerelvényekről leszálló menekültek a segélypont irányába induljanak. A láthatóan megviselt és fáradt emberek között vannak ukránok és magyarok egyaránt. Sokan, akik konkrét tervekkel érkeznek, tudják, hová és mivel mennek tovább, nekik az önkéntesek segítenek jegyet váltani, vagy elmagyarázzák, hogyan tudnak eljutni a Keleti pályaudvarra, esetleg a reptérre.
Ez a többség, vannak azonban olyanok, aki teljesen tanácstalanok, szinte azt sem tudják, hol vannak. Egyedül, családostul, mindenféle csoportban érkeznek az ilyen emberek, őket kell a leginkább segíteni.
Valahogy mindenkire jut egy segítő, pedig a menekültek jóval többen vannak.
– Oldalról hallani, ahogy egy öttagú – szülők két gyerekkel és egy nagymama – kárpátaljai magyar családnak szállást próbál szervezni az egyik tolmács. Miután sikerül elhelyezni őket egy befogadó családnál, elmondja, hogy amikor csak az ideje engedi, itt van.
– Tolmácsolok, segítek jegyet váltani azoknak, akik tovább szeretnének utazni, és ahogy most is történt, összehozom a menekülteket azokkal, akik a saját autóikkal ingyen fuvarozást vállalnak, saját lakásaikba ingyen befogadják az embereket – mondta a viski születésű Méhes Erzsébet, aki négy éve Budapesten él és reggeltől estig itt segít. – Egyeztetünk, megbeszéljük, ki hová és hogyan szeretne eljutni, kinek hány napra van szüksége szállásra. Van, aki idejön hozzám, megadja a telefonszámát azzal, hogy szívesen befogadnak embereket. Mások a buszokon várakoznak, amíg elszállítják őket az átmeneti menekültszállásokra. Ma hat családnak sikerült szállást találnom néhány napra, míg tovább tudnak utazni.
Elmondta, a többség úgy jött el otthonról, hogy nem akar visszamenni.
Egyre többen érkeznek olyanok, akiknek porig rombolták a házát, lakását. Gyakorlatilag egy bőrönddel a kezükben, minimális pénzösszeggel menekültek el otthonról. Lelkileg megviseltek, sokaknak szakember kell, hogy fel tudja dolgozni ezt a traumát.
Miközben beszélgettünk, odajött egy önkéntes, aki arra kérte a tolmács hölgyet, hogy figyelmeztesse a menekülteket, ne váltsanak az utcán pénzt, ugyanis voltak, akiket hamis bankókkal vertek át.
Sokan érkeznek kis gyerekekkel, az egyik egy autót tologat a járdán, ukrán anyuka telefonálgat, szervezi az útját Csehországba. Elmondta, hogy Mikolajivból érkeztek és február 24-én hajnalban indultak útnak, miután a házuk közelében fekvő repülőtérre becsapódtak az első rakéták.
– Hajnali ötkor (kelet-európai idő) óriási robbanás ébresztett minket, hirtelen azt sem tudtuk, mi történik – kezdi a beszélgetést Marijana. – Percekkel később a házunk felett húztak el az ukrán légierő gépei.
Két óra alatt összepakoltunk a férjemmel és a 3 és a 9 éves fiunkkal az autóba ültünk és elindultunk.
A reggeli híradásokból tudtuk meg, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát. Késő este értünk Csernyivci megyébe. Szerettünk volna Romániába utazni, de mire odaértünk, már hatalmas kocsisor fogadott minket. Megszálltunk egy szállodában abban bízva, hogy napokon belül rendeződik a helyzet és visszatérhetünk Mikolajivba. Sajnos nem így lett, tovább romlott a helyzet, ezért Kárpátaljának vettük az irányt, egy éjszakát az ismert ukrajnai síparadicsomban, Bukovelen töltöttünk, majd a férjem elhozott minket a magyar határhoz, a haranglábi határátkelőn gyalogosan jöttünk át Magyarországra. A férjemet nem engedték, ő visszafordult, folyamatos kapcsolatban állok vele.
Visszament Bukovelbe, ahol csatlakozott a területvédelmi zászlóaljhoz. Nem akartunk elválni, de muszáj volt, a gyerekek biztonsága miatt.
A nő elmondta, Magyarországra érve tudott teljesen megnyugodni. A határátkelőnél a barátaik várták őket, onnan Debrecenbe mentek. Miután sikerült felvenni a kapcsolatot a Lengyelországban élő rokonaival, elindultak Budapestre. Kiemelte, hogy a magyarok segítőkészsége példamutató, sok támogatást kaptak, amióta Magyarországon vannak.
– A 9 éves fiam már többször is megjegyezte, hogy itt milyen jó emberek laknak, ingyen ételt, szállást kaptunk – ecsetelte a szemmel láthatóan hálás édesanya. – Több ismerősömmel is tartom a kapcsolatot, akik hozzám hasonlóan Magyarországra jöttek, és hasonló történetekről számolnak be. Aggódunk az otthon maradtakért, a férjem elsírta magát, amikor eljöttünk.
A tervezőként dolgozó nő elmondta, hogy a hároméves kisfiam még nem sok mindent érzékel az egészből, egy nagy utazásként fogja fel az egészet, viszont a nagyobbik fiam éjszakánkét még most is felriad, azt kérdezi, hol az édesapja, hol vagyunk, és ugye itt nem fognak bombázni az oroszok, biztonságban vagyunk.
Elmondta, egy rövid ideig Lengyelországban maradnak, amennyiben Ukrajnában rendeződik a helyzet, kivonulnak az oroszok, és a házuk még épségben van, akkor visszatérnek. A férje építési vállalkozó, így szükség lesz rá az újjáépítésben. Ha nem lesz biztonságos Ukrajnában, akkor maradnak Lengyelországban és új életet kezdenek ott, gyakorlatilag a nulláról. Két bőrönddel jöttek el, ez most mindenük.
Vannak olyanok is, akik napokkal a konfliktus kitörése után indultak el, ilyen az Ungváron élő Katalin is, aki két kisgyermekével jött Budapestre. Az állomáson az itt élő testvére és a férje fogadta őket.
– Nagyon nehezen jutottunk át a határon, vonattal a csapi vasúti határátkelőn léptünk be az országba – mondta a fiatal édesanya. – Rengetegen voltak a vasútállomáson, nehezen jutottunk fel a vonatra. A férjem otthon maradt, a testvérem aggódott értünk, részben ezért is jöttünk el. Kárpátalja még biztonságos, de a férjem, aki belépett a területvédelmi egységbe ragaszkodott ahhoz, hogy néhány hétre utazzunk el, akkor nyugodt ő is, ha itt vagyunk. Amíg otthon voltunk, sokat segítettünk a Közép- és Kelet-Ukrajnából érkező menekülteknek, ételt és a gyermekeim által kinőtt ruhákat is elvittük a rászorulóknak. Eljártam álcahálót kötni.
Katalin kiemelte, elképesztő, amennyi jó szándék és szeretet árad a magyarországi emberekből. Záhonyban és itt, a pályaudvaron is rengeteg segítséget kapnak, holott ők nem is szorulnak rá úgy, mint azok, akik az evakuált ukrán városokból érkeznek ide.
Háborús élő hírfolyamunkat itt találja:
