Rengetegen, köztük számos kárpátaljai is elhagyta az országot a harcok megkezdését követően. Azóta már néhányan visszajöttek – valaki csak összecsomagolni, míg mások védeni azt, ami itt maradt. Menni vagy maradni – óriási dilemma. Meséljenek most azok, akik utóbbi mellett döntöttek.
Simon Rita
Mihók Richárd itthon maradt, nem akarja elhagyni Kárpátalját. Ha arra kerülne sor, a vidék védelme érdekében még fegyvert is ragadna. Az Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán–Magyar Oktatási és Tudományos Intézetének oktatója nehezen viseli a tétlenséget. Az országban még szünetel az oktatás, legtöbb idejét hírek, elemzések olvasásával és a családjával tölti.
Arra a kérdésre, hogy miért maradt otthon, egyszerűen csak annyit felel: És hova menjek?
– Nehéz megfogalmazni, miért maradunk itt, inkább azt tudom, hogy csak nem akarunk elmenni. Azt, amit eddig felépítettünk, amiért annyit dolgoztunk, most hagyjuk itt? Kezdjük a nulláról valahol máshol? Szerintem ez nem megoldás. Úgy gondolom, senki sem örömmel megy el. A határőrség adatai szerint már több mint húszezer magyar lépte át az ellenőrzőpontokat, ami arra enged következtetni, hogy a többség még itthon tartózkodik. Ez pozitív. Én nem akarok innen elmenni, de ha úgy adódna, akkor a család útnak indul. A négyéves kislányomnak és a feleségemnek már be van pakolva a bőröndje, azonnal kivinném őket a határra. Az ember meg akarja védeni a sajátjait, ez érthető.
Nincs kedvem harcolni, de ha úgy adódna, Kárpátalját megvédeném. Hiszen ki harcoljon érte, ha nem mi, akik itt élünk?
A területvédelmi egységek pár nap alatt színig megteltek. Már több mint 100 ezer ember jelentkezett, aki most megy, azt már csak regisztrálják és hazaküldik.
– Miben reménykedik?
– Hogy minél hamarabb vége lesz a háborúnak. Harkivi, mariupoli kollégákkal beszélgetve rémisztő kép rajzolódik ki előttem. Napok óta élelem, víz és áram nélkül tengődnek, borzasztó. Nem mernek elindulni a zöldfolyosókon sem, látva, hogy az oroszok nem tartják be a tűzszünetet.
– Mint történész, hogyan látja az eseményeket?
– Csütörtökön, amikor megtámadták Ukrajnát, azt mondtam, hétfőig kiderül, hogy a harc gyorsan befejeződik vagy elhúzódik. Most az utóbbi látszik valószínűnek.
Ukrajna keményen ellenáll. Nem hiszem, hogy erre számítottak az oroszok.
Oroszországban hivatalosan nincs hadiállapot, ők azt kommunikálják, csak speciális katonai hadműveletet hajtanak végre. Az ország tehát nem áll hadban, így tartalékosokat nem mozgósítanak. Az agresszor nagyjából 900 ezer fős hadsereggel rendelkezik, abból legfeljebb 200 ezer főt tud átcsoportosítani Ukrajnába. Mivel az ország 17 millió négyzetkilométerét nem hagyhatja szabadon, nem képes csak egy fronton harcolni. Ukrajna viszont honvédő háborút vív. Kitartó és elszánt. Az, hogy már 140 ezren, többségében férfiak, visszajöttek az országba, szintén arról tanúskodik, hogy az ukránok mennyire fontosnak tartják hazájuk védelmét.
– Hogy fog ez bekerülni a történelemkönyvekbe?
– Egy mocskos háborúként. Putyin nem küldött rendes hadüzenetet, csak megtámadta Ukrajnát hajnalban. Sok ukrán katona álmában halt meg. A történelembe példátlan orosz agresszióként fog bekerülni. A második világháború óta nem történt ilyen Európában. Ez most mindenkinek megdöbbentő, és mindenkinek fájni fog…
Homoki Bálint vallja, rá Kárpátalján van szükség.
A határ túloldalára hívogató aggódó rokonokat és barátokat arról próbálja meggyőzni, hogy jelenleg ez a helyes döntés.
Korábban a beregszászi 220 V Villamossági Szaküzlet vezetője volt, most már a cég regionális igazgatója lett, így a técsői és a huszti üzletek is az irányítása alá tartoznak. Rengeteg teendője akad ezekben a viszontagságos időkben is.
– Valamilyen szinten stratégiai fontosságú üzlet vagyunk, például ha egy kórházban, pékségben elromlik valami, ami elektronikával kapcsolatos, akkor hozzánk fordulnak.
Itt kell lennünk, feladatunk van – magyarázza a harmincéves férfi.
– Mindent megteszünk azért, hogy a bolt üzemeljen, de ezt nagyon nehéz megoldani. Sokan elmentek tőlünk is, félárbocra eresztett zászlóval, de tesszük a dolgunk. A legtöbb termékünket valutában vásároltuk, és az áruk most a sokszorosára nőtt, mi viszont nem szeretnénk csak úgy árat emelni. Megpróbáljuk optimalizálni a helyzetet.
– Miért maradt a szülőföldjén?
– Azért, mert érzem, hogy itthon van rám szükség. Ha átmegyek a határon, lehet (bár ki tudja) nyugodtabb leszek, de ott nem tudok mit kezdeni magammal.
Itthon viszont komoly kötelességeim vannak, rengeteg mindenben segítünk, és a munka mellett még a menekültek koordinálásában, ellátásában is szerepet vállalunk.
Szerintem mindenkiben benne van a félsz, hogy mi lesz, ha elviszik katonának, de megmondom őszintén, kevés esélyt látok rá, és velem nem sokat érnének… (nevet – a szerk.) Életemben egyszer láttam fegyvert, azt sem tudom, hogyan kell használni.
Reméljük, a következő lépés nem az lesz, hogy még többen kimennek külföldre, hanem az, hogy visszatérnek.
Biztató, hogy elég sok ismerősöm készül visszajönni.
Bálintéknak három gyermekük van, abból kettő közös a feleségével. Elárulta, a kezdeti nagy ijedtségben összepakolták a bőröndjeiket, de azóta már ki is csomagoltak.
A családapa vőfélykedéssel is foglalkozik. A koronavírus-járvány idején rengeteg esküvőt voltak kénytelenek elhalasztani vagy lemondani. Most is arra számított, hogy a lakodalmak felét lefújják, viszont mint mondja, nagy meglepetésére még egyet sem napoltak el. Mindenki bízik abban, hogy jóra fordul a helyzet, és újra béke lesz.
Vasárnapi élő háborús hírfolyamunkat itt találja:
Élő, 9. nap – Harcok voltak Európa legnagyobb atomerőműve körül
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.
