Árverésre bocsátotta Nobel-díját egy orosz újságíró, hogy így támogassa az ukrán menekülteket, közli a TSN.ua. Dmitro Muratov orosz ellenzéki újságíró felszólította országát, hogy vessen véget az Ukrajna elleni háborúnak. Jómaga árverésre bocsátotta Nobel béke-díját, és az eladásából befolyó összeget az ukrajnai menekülteket segítő alapítványnak ajánlja. A Nova Gazeta főszerkesztőjét tavaly ítélték érdemesnek a nívós díjra […]
Nap: március 22, 2022
Újra fizetős lesz a vonatozás Ukrajna belső területeire
Az állami vasúttársaság visszaállítja az fizetős rendet az ország nyugati részéből kelet felé és külföldre tartó utasai számára. Az evakuációs vonatok továbbra is ingyenesek maradnak. A díjköteles utazás nyugatról a központi, keleti és déli megyékbe tartókra vonatkozik, valamint a külföldre utazók is pénzért vehetik igénybe a szolgáltatást. Az Ukrán Vasút sajtószolgálata elmondta, az evakuációs szerelvények […]
Idén 13 gyermeket fogadtak örökbe Kárpátalján
2022 kevesebb mint három hónapja alatt 13 gyermeket fogadtak örökbe Kárpátalján – jelentette be Szvitlana Jakimelina, a megyei gyermek- és ifjúságvédelmi szolgálat vezetője. Két apróságnak külföldi állampolgárok biztosítanak új családot. „Ezek az ügyek már huzamosabb ideje folyamatban voltak, várták a sorukat. A vonatkozó bírósági határozatokat még békeidőben hozták meg” – mondta Jakimelina. A tavalyi év […]
Milliókat utalnak a hadsereg támogatására a kárpátaljaiak
Viktor Mikita, a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás vezetője sajtótájékoztatóján szó esett a hadsereg kárpátaljai támogatóiról. A megyevezető elmondta, sokan nem viselnek katonai egyenruhát, de mindent megtesznek annak érdekében, hogy védőink modern hírszerzési, megfigyelési és kommunikációs eszközökkel legyenek felvértezve. Mint kiderült, amióta a megyei közigazgatás speciális folyószámlákat nyitott a hadsereg támogatására, a jótékonykodók azonnal megkezdték a […]
Azt hoznak, amire a legnagyobb szükség van ● Kárpáti Igaz Szó
Újabb adomány érkezett Beregszászba Mint ahogy megannyi szervezet, a Magyar Református Szeretetszolgálat is segíti a menekülteket, illetve a Kárpátalján maradtakat. Rendszeresen látogatják vidékünket, és soha nem érkeznek üres kézzel. Nem is olyan régen Magyarország négy református püspöke járt Beregszászban, hogy támogatásukról biztosítsanak bennünket, hétfőn pedig Magyarország református egyházkerületeinek főgondnokai, Juhász Márton, a Magyar Református Szeretetszolgálat […]
Ferenc pápa telefonon beszélt Zelenszkij ukrán elnökkel
Ferenc pápa azt mondta, mindent megtesz a háború befejezése érdekében – számolt be az egyházfő és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök telefonbeszélgetéséről Ukrajna szentszéki nagykövete a közösségi oldalán kedden. A Vatikánnál akkreditált nagykövet, Andrij Juras a Twitter-fiókján közölte, hogy Ferenc pápa felhívta az ukrán elnököt. A diplomata „sokat ígérőnek” nevezte a beszélgetést, amelynek során Volodimir Zelenszkij […]
66 millió forinttal támogatja a magyar kormány Beregszász vízellátásának biztosítását
Egyre súlyosabbak a háborús cselekmények Ukrajnában, a kormány 66 millió forinttal segíti Beregszászt – írta Facebook-oldalán Szijjártó Péter, magyar külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter kiemelte, a növekvő intenzitású bombázások és városostromok miatt továbbra is egyre többen kényszerülnek otthonaik elhagyására, így egyre több a belső menekült is, akik az ország nyugati felében keresnek biztonságot. Közülük sokan […]
Oroszország már több mint 1100 rakétát lőtt ki Ukrajnára
A fegyveres agresszió kezdete óta az orosz csapatok több mint 1100 rakétát lőttek ki ukrajnai célpontokra – közölte az amerikai védelmi minisztérium. „Az orosz csapatok továbbra is nagy hatótávolságú rakétákkal és tüzérségi lövedékekkel támadják a városokat, és megpróbálják ostromgyűrűbe zárni azokat – jelentette ki a Pentagon egyik magas beosztásban lévő illetékese. Hozzátette, hogy az orosz […]
Ukrán vezérkar: Három napra elegendő élelmük van az orosz megszállóknak
Az Ukrán Fegyveres Erők vezérkarának mai jelentése szerint a védelmi erők helyzetében és fellépéseinek jellegében az elmúlt nap során nem történt jelentős változás. A légvédelmi egységek az elmúlt 24 órában több mint 9 ellenséges légi célpontot találtak el, többek között egy repülőgépet, 6 drónt és 2 helikoptert, a lelőtt rakéták száma pontosítás alatt áll. A […]
Már 750 millió forintot gyűjtöttek a magyar emberek az ukrajnai menekülteknek
Jó kezekben van és eljut a rászorulókhoz az a 750 millió forint, amit eddig a magyar emberek gyűjtöttek az ukrajnai menekültek megsegítésére – jelentette ki a magyar-ukrán határon tett látogatása alkalmával a közmédiának Novák Katalin kedden. Novák Katalin találkozott a határ mentén működő Karitatív Tanácsban résztvevő karitatív szervezetek vezetőivel. Személyesen azt tapasztalta, mondta, hogy egész […]