A román kormány az ukrajnai menekülteket befogadó magánszemélyek támogatásáról döntött

A román kormány az ukrajnai menekülteket befogadó magánszemélyeknek járó állami támogatásról fogadott el sürgősségi rendeletet szerdai ülésén.

Ennek értelmében minden ukrajnai (ukrán vagy más állampolgárságú) nehéz helyzetbe került külföldit befogadó magánszemélynek a szállásra napi 50 lejt (3750 forint), az élelmiszerköltségekre pedig napi 20 lejt biztosítanak menekültenként. A kormány tartalékalapjából kiutalt támogatást a megyei katasztrófavédelemi igazgatóságokon keresztül fizetik ki – részletezte a kormány a szerdai ülés után kiadott közleményében.

A jogszabály egyben a helyhatóságok gazdálkodásáról szóló törvényt is módosítja oly módon, hogy azok anyagi segítséget nyújthassanak olyan szomszédos országokban, Moldovában működő önkormányzatoknak, amelyek nehézségekkel küzdenek a konfliktusövezetből érkező menekültek ellátása terén.

A 19 milliós lakosságú Romániában hétfőn lépte át az ötszázezret az országba érkezett ukrajnai menekültek száma, akik közül azonban több mint 400 ezren elhagyták már Romániát – többségük Magyarország felé. Az országban maradt ukrajnai menekültek számát mintegy 80 ezerre becsülik a román hatóságok.

A szomszédos, 2,6 millió lakosú Moldovában tartózkodó ukrajnai menekültek száma a chisinaui kormány keddi közlése szerint még mindig meghaladja a százezret, annak ellenére, hogy az utóbbi két hétben mintegy 25 ezer menekültet vettek át Moldovától különböző európai uniós országok.

Háborús élő hírfolyamunkat itt találja:

Élő, 9. nap – Harcok voltak Európa legnagyobb atomerőműve körül

 

Forrás:
KISZó/MTI
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó