„Hosszú idő lesz, míg fel tudjuk dolgozni az átélt háborús borzalmakat”
Münchenben, biztonságban van a 19 éves Tóth Diána és a 20 éves Tóth Sznyizsana. A tiszaújlaki testvérpár a háború kitörése után az orosz csapatok által körülzárt kelet-ukrajnai Szumiban rekedt. A fiatalabbik lány az ott átélt borzalmakról, a városban kialakult humanitárius katasztrófáról korábban nyilatkozott a Kárpáti Igaz Szónak. Három pokoli hét után egy humanitárius folyosón keresztül sikerült elhagyniuk a folyamatos bombázás alatt álló Szumit.
Szabó Sándor
– Az első humanitárius folyosót március 4-én nyitották meg Szumiban, ám akkor még nem mertünk elindulni, ugyanis olyan hírek érkeztek, hogy más kelet-ukrajnai városoknál az oroszok nem tartották be a megállapodást és a menekülők közé lőttek – kezdte kálváriája történetét Diána, aki jelenleg egy müncheni menekültszálláson tartózkodik nővérével.
– A városban mindennapossakká váltak a bombázások, március 8-án egy közeli 9 emeletes házba csapódott rakéta, a mi házunk ablakai is beleremegtek a detonációba. Ekkor döntöttünk úgy, hogy másnap elindulunk.
A lány elmondta, a tőlük három kilométerre lévő evakuációs pontra kellett valahogy eljutniuk. Mivel a városban a háború teljesen leállt a tömegközlekedés, gyalog indultak el. Mindössze egy-egy bőröndöt vittek magukkal, csak a legszükségesebb dolgokat pakolták be. Végül egy autós segített nekik eljutni a kimenekítési pontra.
– Egészen elképesztő látvány fogadott ott minket, óriási tömeg hömpölygött a helyszínen – emlékezett vissza. – Pánikszerű hangulat uralkodott el az embereken, senki senkire nem volt tekintettel.
Egymást taposva próbáltak feljutni a buszokra, az időseket és a gyerekeket félrelökték.
Sírtak, kiabáltak az emberek, félelmetes volt az egész. Végül feljutottunk az egyik buszra, több órán keresztül állva utaztunk vagy a jármű padlóján feküdtünk.
A busz a Szumitól nyugatra fekvő Poltava megyei Lubnyiba szállította a menekülteket. A 200 kilométeres utat, ami általában 2,5-3 óra lenne, 9 óra alatt tettek meg. Itt a lányok egy Lembergbe tartó vonatra szálltak. Nekik sikerült ülőhelyet találniuk, de sokan a bőröndjükön kuporogva, vagy a földön fekve utaztak majdnem egy napon keresztül.
– Lembergben a vasútállomáson önkéntesek fogadtak minket, egy templomban kaptunk szállást – mondta. – Két napot töltöttünk itt, szerettük volna pótolni a Szumiban maradt okmányainkat, de ez nem sikerült, mivel az egész országban felfüggesztették az efféle ügyintézést. Úgy terveztük, hogy Magyarországra megyünk, de mivel nem voltak papírjaink a helyi segítők javaslatára a lengyel határhoz utaztunk. Sznyizsanának a Gyija alkalmazásban megvoltak a fontosabb iratai, de nálam csak egy adószám-igazolás volt. A lengyel hatóságok végül átengedtek minket a határon.
Mivel Münchenben van Sznyizsana barátja, úgy döntöttünk, hogy Németországba utazunk.
Dániába tartó fiatalok vittek el minket Berlinig kocsival, onnan szolidaritási jeggyel utaztunk Münchenbe, ahová március 14-én érkeztünk meg.
A lányok menekült státuszért folyamodtak. Jelenleg egy menekültszálláson helyezték el őket.
– Arról tájékoztattak, hogy egy éven át havonta 450 euró segélyt, lakhatást és nyelvtanulási lehetőséget biztosítanak számunkra – ecsetelte Diána. – Egy ideig itt maradunk, egyelőre nem tervezünk hosszú távra.
Sajnos olyan híreket kapunk otthonról, hogy már Kárpátalján is szólnak a légvédelmi szirénák. Bár Kárpátalján még béke honol, nem tudnánk elviselni a szirénák hangját. Egyik este egy közeli parkolóban megszólalt az egyik autó riasztója, összerezzentünk. Már napok óta biztonságban vagyunk, de még most sem tudunk nyugodtan aludni. Elkezdjük tanulni a német nyelvet, meglátjuk, mit hoz a jövő. A lehető leghamarabb munkát akarunk vállalni, nem szeretnénk segélyből élni. Ugyanakkor aggódunk az otthon maradt barátokért. Biztos hosszú idő lesz, míg fel tudjuk dolgozni az átélt háborús borzalmakat.
Aktuális háborús élő hírfolyamunkat itt találja:
ÉLŐ, 31. nap: Szombaton tíz humanitárius folyosót nyitnak a civilek kimentésére
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.
