A háború kitörése óta Ukrajnát ért egyszeri veszteségek összege elérte az 564,9 milliárd dollárt – jelentette be Julija Szviridenko miniszterelnök-helyettes, gazdasági miniszter.
Csaknem 119 milliárd dollárnyi kár keletkezett az infrastruktúrában, ugyanis közel 8 ezer kilométer út, több tucat vasútállomás, repülőtér sérült vagy semmisült meg.
A 2022-ben elérhető GDP-veszteség 112 milliárd dollárra rúg. Hozzávetőlegesen 90,5 milliárd dollár a polgári lakosság kára, hiszen 10 millió négyzetméter lakás, 200 ezer autó, 5 millió ember élelmezésbiztonsága szenvedett kárt.
A vállalkozások és egyéb szervezetek veszteségei elérik a 80 milliárd dollárt. 54 milliárd dollárral lett kevesebb az ukrán gazdaságba invesztált befektetések összege.
48 milliárd dollárhoz közelít az állami költségvetés vesztesége.
„Megjegyzendő, hogy a számok napról napra változnak, és sajnos egyre csak nőnek. Ezért Ukrajna minden akadály ellenére kártérítés behajtását fogja követelni az agresszortól. Mind bírósági határozattal, mind pedig Oroszország befagyasztott vagyonának Ukrajnába történő átruházásával. A büntetés elkerülhetetlen, és Oroszország viselni fogja tettei következményeit” – hangsúlyozta Julija Szviridenko.
Aktuális háborús élő hírfolyamunkat itt találja:
ÉLŐ, 33. nap: Orosz-ukrán tárgyalások: hétfőn Törökországban folytatják a felek
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.