Mariupol polgármestere szerint 130 ezer civil ragadt a városban

Vadim Bojcsenko, Mariupol polgármestere hétfői sajtótájékoztatóján közölte, hogy még mintegy 130 ezer civil van a körbezárt kikötővárosban. Hozzátette, hogy az orosz erők elpusztították a város tulajdonában lévő összes autóbuszt, szám szerint 150-et.

Bojcsenko kifejtette, hogy március 13-án sikerült „folyosót” nyitniuk, hogy a mariupoliak legalább személygépkocsikon elhagyhassák a várost Bergyanszk felé.

„Most ez az útvonal működik, de megszakításokkal” – mondta, hozzátéve, hogy a Bergyanszk és Zaporizzsja közötti „folyosó is működik, de nehézkesen”.

A polgármester adatai szerint körülbelül 90 ezer mariupoli tudott Bergyanszkon keresztül Zaporizzsjába távozni. Mintegy 70 ezren a város peremvidékén lévő falvakban rekedtek.

Bojcsenko hozzátette, hogy az orosz hadsereg teljesen blokkolja Ukrajna minden kísérletét humanitárius szállítmányok Mariupolba szállítására. Ezenfelül az orosz csapatok nemegyszer „ellopják” az Ukrajna más részeiből Mariupolba indított segélyszállítmányokat, majd saját adományként osztják szét – állította a polgármester. Hangsúlyozta, hogy mostanáig egyetlen ukrán evakuációs buszt sem engedtek be az orosz erők Mariupolba.

Forrás:
KISZó/MTI

Szolidaritási előfizetési felhívás!

Szolidaritási előfizetési felhívás!
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó