Rátámadtak egy nőre Ungváron, az áldozat a területvédelmi egység tagja

Őrizetbe vett a rendőrség egy 39 éves ungvári férfit, aki a gyanú szerint a nyílt utcán rátámadt egy 27 éves nőre a megyeszékhelyen, írta a Mukachevo.net. A rendőrségi közlemény szerint, a sértett korábban jelentkezett az egyik önkéntes területvédelmi egységhez. A férfi állítólag agresszíven viselkedett, fenyegetően lépett fel és sértegette a nőt. A rendőrök hamar elfogták […]

Novák Katalin: a nemzeti egység kifejezése személyes vállalásom

Az alaptörvényben előírt feladatán túl a nemzeti egység kifejezését személyes vállalásának nevezte Novák Katalin megválasztott köztársasági elnök pénteken a Kossuth rádió Az este című portréműsorában. Novák Katalinnal Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke, a műsor házigazdája beszélgetett. A megválasztott államfő azt mondta: nehéz, de nem lehetetlen feladat lesz megjeleníteni a nemzet egységét; […]

Naponta 40-50 ezer ember tér vissza Kijevbe

Naponta több tízezer lakos tér vissza a fővárosba, akiket korábban evakuáltak vagy távozásra kényszerültek – jelentette ki Mikola Povoroznik, a Kijevi Városi Közigazgatás első elnökhelyettese. Povoroznik megjegyezte, hogy emiatt gépjármű torlódásra lehet számítani a főváros bejáratánál, ugyanis Kijev védői barikádokat, ellenőrző pontokat állítanak fel a városban, amelyek jelentősen bonyolítják a forgalmat, írja az UNIAN hírportál. […]

ENSZ: Meghaladta az ötmilliót az Ukrajnából menekülők száma

Több mint ötmillió ember menekült el Ukrajnából az Oroszország által indított háború kezdete, február 24. óta – közölte pénteken az ENSZ. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) mintegy 4,8 millió ukrán háborús menekültet számlált, míg az ENSZ Nemzetközi Migrációs Szervezete (IOM) további mintegy 215 ezer, ukrán állampolgársággal nem rendelkező személyről tud, aki szintén kénytelen volt elmenekülni […]

Felmentést kapnak a mozgósítás alól a szakképzésben részt vevők

A Legfelső Tanács április 14-én módosította „A mozgósítási képzésről és mozgósításról” szóló törvényt – közölte az Oktatási és Tudományos Minisztérium.  A módosítás értelmében felmentést kapnak a katonai szolgálat teljesítése alól a szakképzési központokban tanuló diákok. „A szakképzett munkaerő hiánya akadályt képezhet a gazdaság és az ország egészének gyors újjáépítésében, ezért kiemelten fontos a dolgozók szakterületén […]

IMF: Az ukrajnai háború csaknem 150 országot érint

Az orosz megszállás tönkretette az ukrán gazdaságot, amely az egész világra kiterjed majd – véli az IMF vezetője, akit a Korrespondent idéz. Oroszország Ukrajna ellen vívott háborújának következményei 143 ország gazdaságát érintik, amelyek a világ GDP-jének 86%-át teszik ki, mondta el Kristalina Georgieva, az IMF ügyvezető igazgatója. Véleménye szerint az ukrán-orosz konfliktus alááshatja a világgazdaság […]

Húsvéti hímes tojás kiállítás és vásár a 128-as dandár támogatására

Április 14-én nyílt meg a „Húsvéti tojások világa” című jótékonysági kiállítás az ungvári néprajzi múzeumban, írja a suspilne.media. Vaszil Kocan, a múzeum igazgatója szerint az idei kiállítás rendhagyó formában zajlik. A mesterek által biztosított húsvéti tojásokat ugyanis nemcsak kiállítják, hanem árusítják is, a befolyt összeget pedig 128 hegyi rohamdandár szükségleteire fordítják. Hozzátette, az idén több […]

A Nagyberegi kistérség utcáinak orosztalanítását kérik a hatóságoktól

Pozdnyakov Vadim Harkivi lakos és a Beregszászi Katonai Adminisztráció beadvánnyal fordult a Nagyberegi kistérséghez, melyben a dekommunizációs törvényre hivatkozva kérik Beregújfaluban a Puskin utca, Kovászón pedig a Puskin és Gagarin utcák átnevezését – olvasható a Nagyberegi kistérség közösségi oldalán. A törvényi passzusnak eleget téve a Kistérség polgármestere elrendelte ezen kérdések társadalmi megvitatását, melynek megbízásával Beregújfaluban […]

Vigyázat! Nagyszőlősi csalók garázdálkodnak a városi tanács nevében

Több városlakó is azzal a panasszal kereste fel a Nagyszőlősi Városi Tanácsot, hogy idegenek a hivatal nevében keresték meg őket és ingatlanügyekben ajánlották a „segítségüket”. A szélhámosok olyan helyi lakosokat keresnek meg telefonon, akik eladásra kínálják lakóházukat és a hivatal munkatársainak kiadva magukat azt ígérik, közbenjárnak az adás-vételi ügylet mihamarabbi lebonyolításában. Eközben azt állítják, hogy […]

Magyarországon is fogható az ukrán televíziós csatornák közvetítése

Megkezdődött az ukrán televíziós csatornák közvetítése Magyarország kábelhálózatain. Tájékoztatjuk Önöket, hogy Ukrajna Kulturális és Információpolitikai Minisztériuma, Ukrajna Magyarországi Nagykövetsége és a Magyar Hírközlési Szövetség (Magyar Kommunikációs (MKSZ)) közös erőfeszítéseinek köszönhetően 2022. áprilisától a magyarországi kábelcsatornákon is elérhetővé válnak az ukrajnai tévécsatornák, közli Magyarország Ukrajnai Nagykövetsége a Facebookon. Budapesten a Telecom kábeltévé szolgáltatója már közvetíti az […]

Készítette és karbantartja a Számítógépes.com