Nagy-Britannia további 100 millió font értékű, védelmi jellegű fegyverszállítmányt küld Ukrajnába – közölte Boris Johnson brit miniszterelnök.
Johnson, aki Olaf Scholz német kancellárt fogadta a Downing Streeten, közös sajtóértekezletükön elmondta: a szállítmányban ismét lesz Starstreak típusú hordozható légvédelmi rakétarendszer, amelyből London már korábban is sokat átadott Ukrajnának.
A brit kormányfő ismertetése szerint ezek a rakéták a hangsebesség háromszorosával repülnek.
Nagy-Britannia emellett 800 páncéltörő rakétát is szállít, egyéb precíziós rakétafegyverzeti eszközökkel együtt.
Boris Johnson felidézte, hogy a brit kormány által a múlt héten összehívott virtuális adományozó konferencián a résztvevők 1,5 milliárd font értékű fegyverzet – összesen 2,5 millió egységnyi katonai felszerelés – ukrajnai szállítására vállaltak kötelezettséget.
Olaf Scholz a péntek esti Downing Street-i sajtóértekezleten elmondta: a német kormány célként tűzte ki, hogy még az idén befejezze az orosz nyersolaj importját.
A kancellár szerint Németország „aktívan törekszik” arra, hogy teljesen függetlenítse magát az orosz nyersolajtól, „és úgy gondoljuk, hogy ezt még az idén képesek leszünk elérni”.
Scholz hozzátette: a német kormány az orosz földgázimporttal szembeni függés megszüntetésén is dolgozik.
Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy „ez nem annyira könnyű”, mivel először meg kell építeni az ehhez szükséges infrastruktúrát.
Kapcsolódó:
Itt az ötödik EU-s szankciós csomag, de csak augusztustól léptetik hatályba